Mennyei Atyánk! Te vagy az élet Ura. Tőled kaptuk a saját életünket, és te vagy az, aki minden teremtett élőlénynek életet adtál, megteremtetted ezen a földön. Hálásak vagyunk ezért a világért, amit nekünk ajándékoztál. Arra kérünk, hogy az élet Uraként ajándékozd meg új élettel, gyermekkel azokat, akik erre vágynak. Te vagy az, aki életet tudsz teremteni ott is, ahol az talán lehetetlennek látszik. Te vagy az, aki áldást tudsz adni, és mi csak kérni tudjuk azt. Nyisd meg a szemüket, hogy a nehézségeik és kétségeik között is naponta meg tudják látni, hogy ott vagy mellettük és nem hagytad el őket.…
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld 3,5) Amikor 2009-ben a nagyapám másodszor is stroke-ot kapott, lélegeztetőgépre került. A kórházba érve mindannyian éreztük, hogy elköszönni jöttünk. Nekem is lehetőségem volt még utoljára megköszönni neki mindazt a szeretetet, amit tőle kaptam. Emlékszem, hogy Rocky kutyánkat emlegettem neki, akit annak idején édesapámmal ketten ápolgattak, amikor beteg volt. Most elmondhattam nagyapámnak, mennyire sokat jelentett nekem akkor ez a törődés a kis játszótársammal, és hogy máig milyen hálás vagyok érte. Pontosan talán meg sem tudtam volna mondani, hogy mi indított erre, de azt is mondtam neki, hogy hiszem, Isten…
Igaz, Jézus „tiszta szívűeket” és nem puha szívűeket említett a hegyi beszédben, de nekem napok óta a bibliai kemény szív ellentéte, a lágy, puha szív gondolata forog a fejemben, és az, hogy mennyivel békésebbek, boldogabbak lehetnének a napjaim, ha egy kicsit puhább, formálhatóbb, meggyőzhetőbb, nyitottabb, rugalmasabb lennék bizonyos élethelyzetekben. Vagy bibliai szóhasználattal élve: ha nem keményíteném meg a szívem olyan sokszor. Hogy hogyan is képzelem ezt a puha szívet? A puha szívűek nem ragaszkodnak minden áron a meggyőződésükhöz, és képesek felismerni, hogy mikor van szükség azok elengedésére. Formálható a véleményük, ha új szempontot hallanak. A puha szívűek képesek bocsánatot kérni,…
Valami hihetetlenül mély és felemelő van abban, amikor az ember hosszú perceket, vagy akár órákat tud eltölteni Istennel. Méregtelenítés a szívnek, megtisztul a lélek, feltöltődik az érzelmi tartály, erő és lelkesedés költözik az ember minden porcikájába. Akkor is, ha nem saját kútforrásból származó gondolatokat használ, hanem többszázéves zsoltárokat, mások által megfogalmazott fohászkodásokat, énekeket, dicséreteket. Isten azonban nem olyan, mint egy kiadványszerkesztő, aki meghatározza, hány karaktert kell tartalmaznia a szövegnek minimum, milyen stílusban íródjon, milyen témát öleljen fel, hány százaléka lehet önös kérés, és mennyi legyen Isten dicsérete vagy a másokért való közbenjárás. A Teremtés Ura és Fenntartója szeret velünk időt…
Számomra a karácsonyhoz hozzátartozik Georg Friedrich Handel Messiás című oratóriuma. Ennek a műnek a különlegességét nemcsak a gyönyörű összhangokkal rendelkező, szólamokat egymásra feleltető barokk kompozíció adja, hanem az is, hogy a mű szövege kizárólag bibliai igékből áll, minden értelmezés nélkül, egymás mellé téve az ószövetségi üdvígéreteket és az evangéliumi tudósítást. Ha valaki nem is keres utána ennek az alkotásnak, akkor is van egy rész, amit rengeteg helyen hallhatott már. Ez a híres Hallelujah-kórus. Maga a „hallelujah” szó egy bibliai héber szóösszetétel, egy kis értelmezéssel leginkább úgy lehetne parafrazálni, hogy „dicsőítsétek az Élő Istent”. A szöveg többi része arról szól, hogy…
Az idősebb Pieter Bruegel 16. századi festményét, A betlehemi népszámlálást egész nap el lehetne nézegetni. A majd kétszáz alakot megjelenítő mestermű egy flamand falu egész seregét sorakoztatja fel előttünk. A korabeli disznóvágástól kezdve, a tüzelő összegyűjtésén át el egészen a gyerekek játékáig – ahogy mondani szoktuk – minden is feltűnik a színen. Kavalkád. Ez a szó jut először eszembe erről a morajló kisfaluról, ahol minden egyes ember a naplemente előtti utolsó percekben még igyekszik elintézni az aznapra való teendőit. Igencsak szemfülesnek kell lennünk ahhoz, hogy felfedezzük a kép előterében azt a szamárháton ülő asszonyt, aki az előtte ballagó ács férjével…
Valószínűleg mi is ismerjük a műsorajánlók visszatérő tételmondatát: Nincs karácsony Kevin nélkül! Igen, az 1990-ben bemutatott amerikai vígjáték, a Reszkessetek Betörők mára már egybeforrt a karácsonnyal, amolyan ünnepi kötelező darab lett, amit egyaránt élvezhet fiatal és idős. Megvallom, engem nem vonzanak és kötnek le a karácsonyi filmek, amik klisét klisére halmozva egyfajta giccses ünnepi hangulatkeltésre törekednek, mégis ebben a filmben a cselekmény szálai között mindig látok egy örök emberi állapotot és küzdelmet, amit a Biblia is felszínre hoz és tárgyal. Kezdjük ott, hogy a főszereplő, Kevin egy gyerekes és kezdetleges társas magányban él a családjával, és szeretne több figyelmet, saját…
Ennek a mai írásnak sokáig nem volt témája. Meddőn kerestem, kutattam azt az adventi, karácsonyi alkotást, amely igazán megszólít engem, és rajtam keresztül szólhat hozzád is, kedves Olvasó. Így sodródott hozzám egészen közel Dsida Jenő Közeleg az emberfia című verse. Nekiálltam hát írni róla, így-úgy megcsípni belőle valamit, de szavaim csak hamisan kopogtak körülöttem. Próbáltam okos mondatokat hozzáfűzni, majd érzelmes értelmezést megfogalmazni – sorra kudarcot vallottam. Végül arra jutottam, hogy nem kellek én ide. Álljon itt a vers önmagában, és mondja el maga a költő azt, amit el kell mondania épp most, épp neked. Dsida Jenő: Közeleg az emberfia Tudom,…
Advent a művészetekben sorozatunk eddigi részeiben már lehetőségünk volt elmerülni Jézus születéstörténetének gyönyörű reneszánsz ábrázolásaiban, vagy verses és zenés feldolgozásaiban. Ma egy kortárs utcai alkotást ajánlunk a kedves Olvasó figyelmébe, mégpedig a nemzetközileg elismert, titokzatos graffitiművésztől, Banksytől. A „Scar of Bethlehem” vagyis magyarul Betlehem sebhelye címet viselő alkotást az anonimitásban dolgozó Banksy 2019 decemberében állította fel egy betlehemi hotelben, az Izraelt a palesztin területektől elválasztó fal mentén. A rideg betonfal előtt a szent család hagyományos ábrázolását a fölöttük ragyogó betlehemi csillag teszi politikai töltetű társadalmi kommentárrá. A csillag ugyanis nem más, mint az elválasztó falon ütött lövésnyom. A kontrasztok és…
2019-ben jelet meg Lackfi János „Minden napra egy sztori” címet viselő, egyperces novellákat tartalmazó gyűjteménye. Szeretem az egyperceseket, mert az embernek néha valóban nincs több ideje olvasni, de mégis hiányzik az olvasásban elmerülés élménye. Nem mindig van lehetőségem bekuckózni egy adag forró csokival a kedves olvasófotelembe egy jó könyvvel. Néha csak egy percem van. Főleg így, az ünnepek közeledtével. Bevallom, most különösen együttérzek Lackfival, amikor a „Megérkezni” című írásában jellemzi a családját a hétköznapokon: „Hat gyermek (és persze három unoka) mellett nincs szükség extrém sportra, se raftingra, se gleccsermászásra, se semmibe ugrásra. A mi családunk élete a köznapokon nem gyertyafényes…
Magával ragadják az embert azok az arcok, akik a festményen a kisded Jézusra néznek. Anyaként jól ismerem ezt a tekintetet, és tudom, a másodperc töredéke alatt képes feltörni bennünk a féltő és óvó ösztön egy kiszolgáltatott baba láttán, hogy segítsük őt az életben maradásban. Ezt a tekintetet vitte vászonra 1621-ben Gerard van Honthorst a festményén, aminek címe „A gyermek Krisztus imádása”, és ami az elmúlt 400 év alatt bejárta a világot. A festmény magával ragadó, mégis van benne valami egészen ellentmondásos és természetellenes. Hisz azt a Jézust látjuk gyámoltalannak és kiszolgáltatottnak földi élete kezdeti szakaszán, aki később az egész emberiség…
„Karácsonykor még az autósok is kedvesebbek, előzékenyebbek” – hallottam nemrég egy ismerősömtől. És valóban, advent idején mintha megváltozna az emberek lelke. Figyelmesebbek vagyunk, könnyebben észrevesszük a bajban lévőt, szívesebben adakozunk a szegények karácsonyára. Valahogy megérint bennünket a karácsony szelleme – vagy inkább Isten szíve, amely lehajolt az első karácsonyon, és megváltást készített a bűn mocsarába ragadt ember számára. Van egy történet, ami számomra több, mint egy megható karácsonyi mese. Akár valóban így történt, akár nem, valamit megmutat abból, ahogyan Isten bánik a világgal. Szükségeink, hiányaink mentén összeköt bennünket, s amikor egy pici irgalmasságra indul a szívünk, valamilyen rejtélyes, meg nem…