Szerző

Kacsó Géza

Szerző

32 éves vagyok. Nős, három kislány apja. Református lelkipásztor Bátyúban.
Gáton születtem és itt kezdtem a sulit. Majd a nagyberegi líceumba jártam 3 hosszú éven át. Debrecenben jártam teológiára, ami életem egyik legszebb időszaka volt.
Egyetem után ösztöndíjas diák voltam Amerikában.
Kárpátaljára hazatérve voltam: segédlelkész Bátyúban és környékén, főiskolai lelkész Beregszászban, vallástanár a nagyberegi líceumban, óraadó tanár a főiskolán (vallástöri) és a KRISZ alelnöke…
Majd újra külföld: Angliában szolgáltam 2,5 évig.
Aztán ismét hazajöttem. Bátyúban lettem lelkész.
Azóta itt élek és szolgálok a kárpátaljai valóságban.

„Elküldtek hozzá (Jézushoz) a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré.  Jézus ezt mondta nekik: Adjátok…

Volt már olyan veletek, hogy igyekeztetek jól élni, megtartani Isten parancsait és az Ő útján járni, a dolgok mégis rosszul alakultak? Valahogy nem sikerült semmi, és egyre mélyebbre kerültetek. Ilyenkor az ember állandóan csak tépelődik: „mit csináltam rosszul?”, „hol rontottam el?”, „most miért büntet engem Isten?”. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy te rontottad el, és büntetés az, ami ér. Mózes első könyve 40-ik részében Józsefről olvasunk, aki börtönben van – ártatlanul. A testvérei eladták rabszolgának, mert féltékenyek voltak rá. Ez sem az ő hibája volt. Rabszolgaként nem akart lefeküdni a gazdája feleségével, mert az bűn. Erre a sértett asszony börtönbe…

„Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.” (Lukács 2,43) A történet szerint Jézust elvitték a szülei magukkal Jeruzsálembe, a templomba. 12 éves volt ekkor. Hazafelé menet azonban Jézus nem jött velük, ott maradt valahol a városban. Mivel a szülei nagyobb társasággal együtt utaztak, így egy ideig nem vették észre fiuk eltűnését. Úgy gondolták, hogy ott van valahol a csapatban, és a többi gyerekkel játszik. Csak este vették észre a hiányt, és azonnal a keresésére indultak.

Gyerekkoromban drága szüleim lehetőségeikhez mérten igyekeztek kényeztetni. Nem voltunk gazdagok, de egy-egy tábla csokit, narancsot vagy gránátalmát hoztak néha haza. Ezeket a finomságokat persze meg kellett osszam a nővéremmel. És a szüleimnek is kínáltam belőle, de ők szelíden visszautasították, mondván: nem szeretik a csokit, narancsot stb. Ezt gyermekként el sem tudtam képzelni. Hogy lehet nem szeretni ezeket a finomságokat. Csak sokkal később jöttem rá: szüleim egyszerűen azt akarták, hogy ezekből a csemegékből nekünk (nekem!) több maradjon. Ebben a banális kis történetben egy mély igazság rejtőzik: a szülő az az ember, aki valaki mást önmagánál jobban tud szeretni. És ez egyáltalán…

A mennybemenetel ünnepe számomra mindig furcsa volt. Mi ünnepelni való van azon, ha valakit, akit szerettünk, elveszítünk? Jézus visszatért az Atyához a mennybe és tanítványai nem látták többé. Az a közösség, amelyben együtt éltek a Mesterrel éveken keresztül, itt végérvényesen szertefoszlott. Igaz, ez a közösség már nem volt a régi Jézus halála után sem. A Feltámadott többször megjelent a tanítványainak, sőt együtt is evett velük párszor, de nem volt állandóan mellettük. Most viszont már biztos, hogy végérvényesen különvált tőlük. Többé nem ül velük egy asztalhoz, nem töri meg velük a kenyeret, és nem hallják bölcs tanításait. Mi ünnepelni való van…

Jézus mondja: „Én vagyok az ajtó…” (János 10,9) Az ajtó… Lehet forgó vagy egyszerű. Készülhet fából, fémből vagy műanyagból. Lehet bejárati vagy szobák közötti. Naponta átmegyünk ajtókon több tucatszor is, anélkül hogy gondolnánk magára az ajtóra. Épületek bejáratánál vagy szobák között vannak: félig kint, félig bent. Elválasztják és összekötik a belső és külső tereket. A céljaink eléréséhez át kell menjünk ajtókon, anélkül hogy maga az ajtó fontossá válna a számunkra.

Kedves olvasóm, biztosan érezted már úgy, hogy lelkileg nem haladsz sehová, már megint ugyanott tartasz, ahol elkezdted Krisztus követését. Még mindig ugyanazokkal a bűnökkel harcolsz, ugyanazok a kérdéseid vannak – nem jutottál előbbre. A János 21,1-14-ben is így vannak a tanítványok. János evangélista itt írja le a nagy halfogás történetét. A másik három evangélium viszont Péter elhívásával kapcsolja azt össze. A szinoptikusok szerint Jézus egy sikertelen halászattal töltött éjszaka után találkozik Péterrel, beszáll a hajójába, majd rövid tanítás után megkéri, hogy evezzen a mélyre és dobja ki a hálót. A háló megtelik, és a csodát látva Péter térden állva vallja…

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,28-30) Rohanás. Tanulás. Munka. Ügyintézés. Fáradtság. Ebben a mindennapi mókuskerékben őrlődünk. Alig találkozni olyan emberrel, aki ne panaszkodna fáradtságra. Egy kicsit régebben a „tavaszi fáradtság” volt jellemző, de ma már nyári, őszi és téli fáradtság is van. Mindenki másképp piheni ki magát. Van, aki alszik. Van, aki tévét néz, vagy olvas egy jó könyvet. Van, aki…

„Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.” (Máté 7,16-18) Lehet, hogy tél közepén még túl korai a gyümölcstermésről cikket írni. Mind várjuk már a nyarat, mikor friss hazai gyümölccsel van tele a kert és a piac, és ki-ki kedvére élvezheti az ízeket – talán majd akkor lenne aktuális. Ez az ige viszont azt a gyümölcsöt hozza elénk, amit az életünk terem. Erről télen is beszélhetünk, mert független az évszakok váltakozásától.…

„Mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének, ezért Isten ingyen igazítja meg őket az ő kegyelméből miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.”  Róma 3,23-24 A reformáció jubileumára készülve a gondolataim a kegyelem körül forognak mostanában. A szó jogi eredetű, a bírósági értelmezésben nyelvhasználatos leginkább. Ha a vádlott bűnössége már bizonyítást nyert és ki lett szabva a büntetés, egy felsőbb hatalom (pl. elnök vagy király) még gyakorolhatott kegyelmet. Ezért sok amerikai filmben látjuk a halálra ítélt életéért küzdő aktivistákat, akik a kivégzés pillanatáig reménykednek és dolgoznak azért, hogy az ítéletet életfogytiglanra „mérsékelje” az elnök, legfelsőbb kegyelem útján.