,,Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.” (Lk 5, 11) Olyan kétezeréves elhívásról szeretnénk írni, amely most is aktuális: ezzel az igerésszel Isten a mai napig sokak szívében ébreszt új álmot. Talán téged sem először szólít meg, kedves TeSó, és az elhívás számodra ma is él! Bármilyen jövőkép formálódik a szívedben az emberhalász szó köré, ha abban új életút rajzolódik ki, ne habozz igent mondani! Hozzád hasonlóan sok teológus és misszionárius is ezen igerész miatt érezte először, hogy addigi terveit felrúgva követnie kell Őt. Ha pedig…

Kedves TeSók, a közepébe vágok: néhány hónappal ezelőtt elveszítettem édesanyámat. Ezt azonban nem olyan bejegyzésnek szánom, amelyben elmondom, hogyan lehet „jól” vagy „egészségesen” gyászolni. Egyáltalán nem szeretnélek kioktatni benneteket az adott témában. S azt sem hiszem, hogy csak azért, mert én elvesztettem valakit, már tudom, neked milyen lehet. A célom ezzel az írással az, hogy megosszam veled azokat a dolgokat, amelyekről az emberek gyakran megfeledkeznek, amikor a halálról beszélnek. Hiszen mindez eltörpül ahhoz a fájdalomhoz képest, amelyet akkor érzünk, amikor rájövünk: aki az előbb még velünk volt – nincs többé. Nem biztos, hogy te szintén ezeket a dolgokat emelnéd ki…

Nagyon sok üzenetet, képeslapot kapunk az év első napjaiban, amelyekben sok esetben sablonosan „boldog új évet” kívánnak. De milyen a boldog év? Amikor minden úgy alakul, ahogyan azt az év elején eltervezzük? Vagy amikor az év háromszázhatvanöt napjában csupa jó dolog történik velünk, semmilyen váratlan, rossz élmény? Valljuk be, ez eléggé szürreális elképzelés.Téged mi tenne boldoggá 2021-ben? A Biblia azt írja: „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát…” (Zsolt 40,5) A körülötted lévő dolgok, az életed megváltozhat néhány nap alatt, de Isten örökké ugyanaz, benne nincs változás – Őbenne mindig bízhatunk. Olyan évet hagytunk magunk mögött, amelyben egy csapásra minden felborult, megváltozott. Ez…

Mindkét eset december elején történt meg velem. Egy munkás nap utáni estén saját gondolataim zavaros fellegébe burkolózva sétáltam a lakásom felé. Fáradt voltam, nyomta a fejem az, ami valószínűleg mindenkiét ezekben a hónapokban: a járvány, a bizonytalanság, a „meddig még?” kérdések tömkelege, a reménytelenség. Miközben már-már ismételten átengedtem magamat a fásultság ismerős szellemének, egy hang ütötte meg a fülem. Egy közeli iskola nagyterméből zene szűrődött ki, ismerős csángó dallamok. A résnyire nyitott ablakon keresztül belesve láttam, hogy egy nagy körben gyermekek táncolnak. Az egész egyszeriben olyan valószerűtlennek tűnt számomra: hát ezek nem tudják, mi van idekint? Ezek az alig-felnőttek nem…

Nem tudom, hogy csak néhány hónap várakozás van-e mögöttetek, vagy ez már a sokadik év, amikor ez az egy cél szerepel az újévi listátokon. De azt tudom, hogy a várakozás fájdalmas, ráadásul láthatatlan, magányos és fárasztó tevékenység. Kimerítő, amikor úgy érezzük, hogy parkolópályán áll az életünk. Néha abba is belefáradunk, hogy a másik örömének örüljünk, miközben saját magunk miatt szomorúak vagyunk. Ne higgyétek, hogy rossz emberek vagytok, ha ezek az érzések egyszerre vannak jelen bennetek, amikor a körülöttetek lévő párok jelentik be a várandósságot. Az érzelmek bonyolultak, és nem tudjuk irányítani őket. Talán többet, mint korábban, de az elveszített magzatokról…

Az egyik barátommal nemrég a 2021-es évhez fűződő várakozásainkról beszélgettünk. Amikor elmondtam, mit szeretnék idén elérni, ő megkérdezte tőlem: És mondd csak, vetsz te ezért? Ez a kérdés azóta is itt kattog bennem. A tavalyi évben megtanultuk, mennyit ér az emberi akarat és tettrekészség: jön egy világjárvány, és minden elképzelés borul. Azzal, hogy egyet fordult a naptár, nem sok dolog változott a világban. Nem csoda hát, ha csalódottan legyintünk, szegre akasztjuk az álmainkat, és inkább kivárásra játszunk, mint hogy korszakalkotó terveken dolgoznánk. Pedig Isten 2021 januárjában is arra hív minket, hogy vessünk a jövőnek. Ebben a ködös időszakban különösen fontos…

A legtöbb olvasónak talán ismerős Gary Chapman öt szeretetnyelvről szóló elmélete. E szerint mindannyiunknak van egy vagy több domináns, vagyis olyan szeretetnyelve, amely a többinél erősebben hat rá az alábbiak közül: elismerő szavak,minőségi idő,ajándékozás,szívességek,testi érintés. A karácsony általában remek alkalom arra, hogy a minőségi idő és még inkább az ajándékozás szeretetnyelvén kommunikáljunk egymással. Azáltal, hogy ráérősen, estébe nyúlóan beszélgetünk a családtagjainkkal, vagy hogy megpróbálunk mosolyt csalni az arcukra a fa alá helyezett csomagunkkal, a szeretetünket fejezzük ki. Ha hiszünk Chapmannek – és talán a saját tapasztalatainknak is –, vannak azonban olyan emberek, akiknek sokkal nehezebb valódi örömet szerezni egy-egy ajándékkal,…

Istenem, hálásan köszönöm, hogy túl vagyunk ezen a példátlanul nehéz éven. Hogy minden fájdalom és veszteség ellenére Te megőriztél engem. Add, hogy ne vegyem magától értetődőnek mindennapi áldásaidat, és segíts, hogy a hálám legyen őszinte és szívből jövő mindazért, amim van. Bocsáss meg, ha sokszor csak kétségbeesésemben fordultam Hozzád az óévben. Uram, én szeretnék veled élő és aktív kapcsolatot. Érteni a szavad, odafigyelni rá, hagyni, hogy átjárja gondolataimat, irányítva lenni általa. Olyan sokszor elhatároztam már ezt, de Istenem, én kevés vagyok ahhoz, hogy jól csináljam. Szükségem van a segítségedre, még ebben is. Köszönöm, hogy Te nem fordulsz el tőlem akkor…