Sokan tapasztaltuk már, hogy az emberi teherbíró képességnek is van egy határa. Ez a határ nagyon vékony, az idegszálaink ilyenkor pedig olyanok, mintha pengeélen táncolnának, és a legkisebb külső ingerre is oroszlánkiáltással válaszolunk. Bárcsak ezekben az esetekben pillanatnyi érzelmi ingadozásról lenne szó! De mikor a teherbíró képességünk határán vagyunk, azok a külső körülmények, amik idesodortak, sokszor nem pillanatnyi változások csupán, hanem tartós, új élethelyzetek, amelyek átírják a mindennapjainkat, és az életünkben új fejezetet nyitnak. Amíg megtanulunk élni az újonnan leosztott kártyalapokkal, az bizony egy nyüglődő, hosszú folyamat. Nincs meg a biztonság a napjainkban, helyette feszültséggel és bizonytalansággal van tele. Feszültségben…

„Hiszen én annyi mindent próbáltam tenni a javulásért” – szoktam mondogatni magamban. Aztán rájövök, hogy még jobban összekutyultam mindent. Mostanában leginkább ezt élem meg anyaként, háztartást vezető nőként. Elfelejtek megpihenni, megállni, örülni, értékelni a pillanatot. Mindezek helyét most átvette a kapkodás, a morgolódás, a panaszkodás, az idegeskedés, a türelmetlenség a gyerekeimmel és másokkal szemben. „Nincs időm semmire” – mondogatom egyre gyakrabban. Barátok, munkatársak, család, idegen emberek sorra ezt hallották tőlem az elmúlt időszakban. S hogy miért nincs időm? Mert nem jól osztom be a napom, mindent is szeretnék elvégezni, ami persze nem sikerül, és ez feszültté tesz. Sokkal nyugodtabb lenne…

A háború első napjai sokunkat igencsak intenzív állapotba kergettek. Mindannyiunk egy eddig még nem tapasztalt valóságban találtuk magunkat. Bármilyen hosszabb vagy rövidebb beszélgetés az éppen aktuális, percre pontos hírtöredékek összerakásáról szólt. Latolgattuk, vajon mi jöhet most. Okoskodtunk, milyen okok, milyen célok húzódnak meg a borzalom mögött. A jövő – pillanatnyi vagy hosszabb távú – titkainak fürkészéséből álltak a beszélgetések nagy részei. Napokon belül eljutottam oda, hogy totálisan elveszettnek éreztem magam az információk özönében, miközben a válság praktikus kezelésének megannyi részletkérdései is megválaszolásra, megoldásra vártak. Így történt, hogy egyszer csak az egyik kedves barátommal találtam magam szembe. A fejem, a szívem,…

Kezdő gitárosként az egyik legnagyobb próbatétel a gitár felhúrozása. A feladat egyszerűnek tűnik: felrakod a húrt és tekered a hangoló kulcsot. De nem ám annyira, mint ahogy az jól esik! Azt gondolnád, még egy tekerés, és elpattan a húr, vagy eltörik a gitár nyaka. Aztán leellenőrzöd a hangot, és rájössz, hogy még nagyon sokkal vagy alatta. Nem kell sajnálni se a húrt, se a gitárt: ha egymáshoz valók, mindkettő kibírja a feszítést. Manapság nagy divat ősellenségként emlegetni a stresszt, azt minden lehetséges módon kerülni, de legalábbis csökkenteni. Pedig bármilyen meglepő, a stressznek van pozitív hatása is. Feszültség nélkül nem működik…

Kedves TeSó, nem tudom, milyen hangulatban ültél le elolvasni ezt az elmélkedést, de ha magamból indulok ki, akkor valószínűleg te is épp egy kis lelki elcsendesülésre vágysz, Istentől rendelt áhítatnyi pár percre a rohanó napodban. Viszont kérlek, ne haragudj, ha netán kissé frusztrálttá teszlek majd az írásommal… Az utóbbi időben kétségtelenül megváltozott, sőt felfordult a világunk. Először a Covid… (tudom, ne is beszéljünk róla), majd, amikor már valamelyest megtanul(t)unk együtt élni vele, itt van az orosz–ukrán háború… Hívő emberként kettős érzésekkel van tele a szívünk: egyrészt hálásak vagyunk az Úrnak, és nem győzzük elégszer megköszönni, hogy a lakóhelyünkön jelenleg béke…

A közösségi oldalak és a fogyasztói társadalom elárasztanak bennünket különböző motiváló, léleksimogató jelmondatokkal és idézetekkel. Részben a modern coachingnak és a reklámok áradatának tudhatjuk be, hogy ezek inkább az egónkat növelik, mintsem a lelkünk jólétét szolgálják. Lépten-nyomon találkozunk velünk, könnyen belénk ivódnak, épp ezért fontos, hogy tudatosan figyeljünk rájuk, mert a keresztény értékeinktől távol sodorhatnak bennünket. Összeszedtem azt az öt mottót, amellyel – szerintem – a leggyakrabban találkozhatunk. A teljesség helyett a gyakoriságra koncentráltam, ezért ha kiegészítenéd a sort, tedd meg bátran hozzászólásban. 1. Amíg nem szereted magad, addig más sem tud téged szeretni Hozzátehetnénk, hogy ha nem szereted magad, mást sem…

Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. (Mk 16, 14–18) Azt kérded, milyen volt Ő, kedves Kornéliusz? Nehezen idézem vissza a haja és a…

Látásunkat mintha valami akadályozta volna… Talán a háborgás amiatt, ami a Mesterrel történt. Úgy vallatták, korbácsolták, csúfolták, és végezték ki, mint egy közveszélyes bűnözőt. Pedig mindenkivel jót tett: tanított, felemelt, bátorított, helyreállított, megszabadított, etetett, gyógyított, jeleket és csodákat láttatott. Ennyi igazságtalanságot, ekkora könyörtelenséget hogyan tud elvisel a föld? Látásunkat mintha valami akadályozta volna… Mi azt reméltük, végre eljött Izráel megváltója. Azt vártuk, hogy miután országszerte ismert és elismert lett, elhozza nekünk a régóta áhított békét. Ehelyett hagyta magát elfogni és kivégezni. Hová tűnt a csodatévő erő? Hát ennyi volt a küldetés? Látásunkat mintha valami akadályozta volna… Odajött hozzánk valaki, és…