„Mózes ekkor összehívta Izráel összes véneit, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát. Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. Amikor átvonul az Úr, hogy megverje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is.Tartsátok meg ezt az utasítást. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak. Amikor…

Van az a klisé, amit olyankor is szoktunk használni, ha egy giccses lakásdekorációt vagy egy nagyon erős sminket látunk, de akkor is, ha valaki hosszú és unalmas szónoklatba kezd: a kevesebb néha több. És bár tényleg az unalomig túlhasznált mondatról van szó, materialista kultúránknak közel sem ez a mottója. Ami ma tiszteletreméltó, az sokkal inkább a kemény munka, a sok munka, a teperés, hogy jobb pozícióban legyünk, hogy többet keressünk, szebb házban lakhassunk, jobb dolgokat vásárolhassunk magunknak… És mivel mi, keresztyének is ebben a világban élünk, nem nehéz felülni erre a vonatra, amelyen látszólag mindenki más is utazik. Még akkor…

„Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.” (Péld 16,3) Ehhez a bibliai igéhez köthető az első olyan hitbéli élményem, amikor biztosan tudtam, hogy Isten szólt hozzám. Nagyon sok évvel ezelőtt az egyik osztálytársam ákombákom betűkkel kiírta ezt az üzenetet egy szabálytalanul kivágott papírfecnire, és nekem adta pont akkor, amikor egy elég fontos mérföldkőhöz és megmérettetéshez érkeztem. (Bevallom, nem emlékszem, hogy valaha elmondtam-e neki, hogy ez a gesztusa akkor milyen mértékben járult hozzá az életem alakulásához.) Akkor én ebbe az igébe szó szerint belekapaszkodtam, és a rettegett megmérettetés – konkrétan egy felvételi – sikerrel ért véget. És ez egészen biztosan nem…

Amikor az ember lemond értékeinek, pénzének, életének egy részéről, olyankor egy kicsit mindig meghal önmagának. Ehhez nem feltétlenül szükséges keresztyénnek lenni, elég a jól felfogott üzleti érdek: ha nincs áldozat, nincs nyereség. Persze lelki szempontból másképp igaz ez. Szükségtelen az áldozat, ha az a cél, hogy lekenyerezzük vagy manipuláljuk Istent velük. Az emberi erőfeszítés más területeken sikeres tud lenni, a lelki csatákban viszont kevésnek bizonyul. Az ottani nyereségeink nem a miáltalunk hozott áldozatokból származnak. Kegyelemből van üdvösségünk, a hit által, és ez nem tőlünk van: Isten ajándéka (Ef 2,8). Egyedül kegyelemből. Egyedül a hit által. Egyedül Krisztus érdeméért. Ugyanakkor vannak…

Képzelj el egy tesztet, amely során egy hétig semmilyen házimunkát, ami amúgy a te feladatod lenne, nem végzel otthon. Eddig jó, ugye? (Én feleség vagyok, de nyugodtan lefordíthatod a példát a saját élethelyzetedre.) Szóval nem mosok, nem mosogatok, nem főzök, nem takarítok. De nem haragból, vagy hogy bebizonyítsam, mennyire fontos része vagyok a háztartásunk működésének, hanem azért, mert mondjuk megbeszéltük a férjemmel. Lehet megkért, hogy egy hétre most engedjem el ezeket a teendőket. És akkor megérezhetjük, hogy a gyakorlati „hasznomon” túl mit hozok ebbe a házasságba. Mert azt már rég tudjuk, hogy gazdasági szempontból, meg praktikus okok miatt sokkal könnyebben…

„Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.” (3Móz 26,12) Az Úrral való járásnak vannak különösen szép és felemelő részei, amikor eltölt minket a mennyei erő, a bizakodás és a szeretet. Aztán vannak olyan mélypontok is, amikor csalódunk, kiábrándulunk, elmegy a kedvünk a szolgálattól és elfáradunk. Különös és jellemző, hogy mindkét lelkiállapot más emberekhez köthető. Nincs nagyobb segítség és nincs fájdalmasabb akadály a hit útján, mint a másik ember, illetve az emberekből álló közösség. Ha belelapozunk a Szentírásba, nagyon sok negatív dolgot fel tudunk sorolni a közösségek szerepléséről: a kiválasztott nép sajnos szokásává teszi, hogy megfeledkezzen Istenéről;…

„Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?” (Mt 26,7-8) Jézus számtalan példát tárt elénk a szolgálatról. Azokról a tettekről, amiben az Úr is örömét leli, amiben benne van a szívünk, lelkünk, hálánk, mindenünk. Mégis olyan gyakori, hogy a külső szemlélők – még a legközelebbi tanítványok is – negatív kritikával illetik az ilyen bensőséges tettet. Itt van például ennek a névtelen asszonynak a története. Mi végre jó az, ha az egyéves keresetéből vásárolt drága olajat valaki fejére borítja,…

Modernkori életbölcsesség, hogy a legjobb ötletek zuhanyzás közben születnek. Rám ez egész biztosan igaz. De ilyenkor szoktam a mentális teendőlistámat is kiegészíteni, eltervezni a másnapi programot, kitalálni, hogy mit főzzek legközelebb, esetleg fejben már elkezdem írni a következő TeSó blog bejegyzésemet. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, és biztosan vagyunk jónéhányan olyanok is, akiknek pedig elalvás előtt nehéz lecsendesíteni a hirtelen mindent egyszerre végiggondolni akaró agyunkat. Nem csoda, ha az ötletelés, a végiggondolás, sőt, a nap eseményeinek feldolgozása a fürdőszobába (és egy kicsit az ágyba) lett száműzve. Mert ide száműztük a csendet is. Mi, Y-generációsok takarítás, főzés közben zenét kapcsolunk, futás…