Most, a vírus idején nem tudom azt mondani, hogy különös veszteségként élem meg, hogy zárva vannak a mozik, a színházak vagy éppen a kedvenc kávézóm. Sokkal nehezebben viselem azt, hogy nem tartózkodhatok egy légtérben több barátommal, hogy nem ölelhetek meg embereket, hogy üdvözlésnél hidegen és tartózkodóan állok meg, mert nem akarom, hogy a felnőtt ismerősöm kislányának a legcsekélyebb esélye is legyen arra, hogy megfertőződjön. Ezt az elszigeteltséget nehéz leginkább megélnem. Egy kedves barátnőmet, Bám Maját kértem meg, hogy meséljen arról, hogyan élik meg ezt az elszigeteltséget együtt gyülekezetével Royal Oakban, Michigan államban: „A minap azon gondolkodtam, naponta hány emberrel érintkeztem…

„Megtörténhet velem is…” Azt hiszem, mindannyiunkban mélyen vannak félelmetes gondolatok nehéz terhekről, próbatételekről, melyekről azt gondoljuk, hogy ha megkapnánk úti csomagként erre az életre, abba beleszakadnánk, beletörnénk. S ezzel párhuzamosan időről időre fel-felbukkannak előttünk azok arcai, akik bizony nem egy könnyű életúton lépdelnek, hanem nap mint nap olyan nagyságú próbákkal kell szembenézniük, melyeknek még a gondolata is remegéssel tölthet el bennünket. S mindezt kibírják. Pedig nem tűnnek erősebbnek, nagyobbnak, mint mi… mégis hatalmas erő lakik bennük. Ők a példái annak, hogy az ember Istennel mindennel meg tud birkózni, mindent túl tud élni. Ők azok, akiknek a tekintetéből erőt kaphatunk mi…

Sajnos előfordul, hogy úgy érezzük, az Isten nem hall minket. Nem válaszol, hiába ostromoljuk imáinkkal. Hiába akarunk teljes szívből valamit, mégsem érkezik a segítség. És ilyenkor valóban nehéz hinni. De Isten nem felejtkezik meg rólunk, ahogy kedves barátnőm, Hajdu Editke bizonyságtételéből is olvashatjuk. „Egy kicsinek nevezhető településen, ahol nem minden nap bővül az ifisek létszáma, az ifivezető – jelen esetben én – örül annak a meglévő 4-5 főnyi kis csapatnak, akik már hónapok óta oszlopos tagjai a közösségünknek. Hosszú időn keresztül bízva a „kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután” ígéretben, mindig reméltem, hogy eljön a sokra bizatás ideje és megnövekszik…

„Ha vége lesz ennek az egésznek, egy jobb világra ébredünk majd”  – sokaktól hallom vagy olvasom mostanában ezt a mondatot. „Csak ki kell várni” –  folytatják ilyenkor, s nekem akaratlanul is a Harry Potter és az azkabani fogoly egyik kultikus jelenete jut eszembe. Amikor Harry a dementorok százainak kereszttüzében keresztapja fölé hajolva várja, hogy megjelenjen az óriási, erős patrónus és megmentse őket. És nagyon várja, hogy megjelenjen végre, mert tudja, sőt biztos benne, hogy a megmentés meg fog történni. Aztán hirtelen rádöbben, hogy azt a patrónust neki magának kell előhívnia. Örülök annak, hogy nagyon sokan körülöttem tényleg igyekeznek a lehető…

Akik ismernek, tudják, hogy én sokszor dacolok az Istennel. Sokszor számon kérem Őt, megkérdőjelezem, és az is előfordult már, hogy kételkedtem a tervének tökéletességében. A baráti közösségemnek köszönhetem, hogy tudhatom, van járhatóbb út is. Nigriny-Demeter Adriennt kértem meg, hogy ossza meg velünk egy olyan élményét, amikor különösképpen érezte Isten jelenlétét az életében. „Azt hiszem, nekem mindig nagy bajom volt az elégedetlenség. Mert bármit is kaptam, bármit értem el, azért mindig volt valami más, amit szerettem volna. És amikor nem sikerült teherbe esnem évekig, azt kifejezetten nehéz volt elfogadni. Egy idő után, amikor egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lehet gyermekünk,…

Ann Voskamp egy olyan író, akinek Ezernyi ajándék című könyvében leírt bizonyságot tevő szavai máig hatással vannak rám. A könyv címe pedig annak az ezer dolognak a listájára utal, melyet a szerző egyik barátnője ösztönzésére kezdett el írni, miután Istenbe vetett hite ellenére sok kétséggel, elégedetlenséggel, önkárhoztatással, múltbéli feldolgozatlan veszteséggel küzdött – mint ahogyan sokan közülünk. Az író ebből az életből keresett szabadulást, amikor elhatározta, hogy minden nap listát fog vezetni mindarról, ami jó, tiszta, gyönyörűséges és nemes, a legapróbb dologról is, amiért hálát érez az életében.  Annyira mélyen beszél a háláról és akkora jelentőséget tulajdonít neki, mint ahogyan még…

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27) A békességről írunk egy olyan helyzet kellős közepén, ami több millió ember napjainak a forgatókönyvét írta és írja át. Felrúgta minden tervünket és kimozdított a kényelmes napi rutinokból. A jelenleg kialakult helyzet nem csupán az otthonmaradás és a kézfertőtlenítés fontosságáról szól. Inkább arról, hogy hogyan őrizzük meg nyugalmunkat, miközben minden egyes inger, amit a környezetünkből, a tévéből vagy épp a facebookról ér minket, a félelmet fokozza bennünk. Ez az időszak arra fog megtanítani,…

Sokat puffogtatott közhellyé vált az a kijelentés, hogy minden lehetséges. Az ember el-elsüti, bátorítóként szánva magának, társának, de sokszor mégsem hiszi el igazán. Sőt, egyáltalán nem hiszi el. Hiszen nincs esély a gyógyulásra, az orvosok is így állapították meg… Nincs esély a felállásra, mert senki nincs, aki felsegítene… Semmi esély a sikerre, hiszen ahhoz olyat kell megváltoztatni, ami nem az én fennhatóságom alatt áll… És ilyenkor sokszor elfelejtjük: minden az Isten fennhatósága alatt áll. Az Ő akarata mindenekfölött való, és Vele tényleg nincsenek lehetetlenek. Egy ilyen élményéről számol be Szülek Flóra, aki megtapasztalhatta Isten mindent felülíró, szokásokat megtörő és törvényeket…