„De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.” (Préd 3,13)
Sokszor visszaköszönő problémaként tűnik fel keresztyénségünkben, hogy az Isten és ember közötti kapcsolatot elspiritualizáljuk, ellelkizzük, mintha Isten csak az üdvösségünkkel foglalkozna, mintha nem érdekelné az, hogy hétköznapi „világi” tevékenységeinkben hogyan és miképpen élünk. Az ilyenfajta megközelítés szerint az ember is két részre szakad: egyrészt ott van a „szent” része az életemnek, az Istennel való kapcsolatom, az egyéni kegyességem; másrészt viszont van a „minden más” kategória, az életem „alantasabb” tevékenységeinek összessége, ami nem is vonható bele Isten dicsőítésébe és szolgálatába. Nos, a Szentírás szerint nincs két életünk. Egyetlen életünk van, amely a maga teljességében Isten ajándéka, és amely a maga tökéletes egységében szolgálhat arra, hogy Isten dicsőségének színtere legyen. Az evés, az ivás, a munka mind-mind a hétköznapi életünk kifejeződésének apró mozzanatai, melyek egyrészt Isten ajándékai, másrészt pedig élvezhető részei az életnek, amelyek által közelebb kerülhetek Hozzá, és amiket az Ő szolgálatába állíthatok.
Karácsony csoda abban az értelemben véve is, hogy ott Isten igenlését láthatjuk. Igent mond a testre, a hétköznapi munkára, az evésre, ivásra, alvásra – mindenre, ami szerves része az emberi életnek. Krisztus mindenben hozzánk hasonlóvá lett, ezáltal megszentelte életünk egészét. A szó jó értelmében véve: nem bűn élvezni az életet, hiszen az élet, amelyet élünk megváltott és teljessé lett élet Krisztusban.
Homoki Gyula
