Fiúság

Szerző: Kun Tibor, Vendégszerző Hozzászólások: 0

Néhány számomra fontos gondolatot szeretnék megosztani veletek a fiúság fogalmáról és a Krisztus-központú bibliaértelmezésről. Ehhez ajánlom Dr. Bryan Chapell Krisztus-központú igemagyarázat című könyvét, ami egy rövid, de tömör írás arról, hogy mi Jézus szerepe a Bibliában, és ezt hogyan fedezhetjük fel az egyes szakaszokban.

A könyvben részletes leírás található arról, hogy milyen hibákat követhetünk el az igeértelmezés, igehirdetés során, és a szerző megpróbál segíteni ezek elkerülésében. Bryan Chapell már öt éve volt lelkész, mikor szembesült saját hibájával: a gyülekezete sokat tudó volt, de szeretetben szegény. Nem értette, hogy miért nem látható a gyülekezetén Krisztus. Ekkor kezdte keresni a megoldást.

olvasás folytatása

#DarkestDay?!

Szerző: Szemere Judit, Vendégszerző Hozzászólások: 0

Az elmúlt hetekben sokszor találkoztam a Facebookon feketére váltott profilképekkel, vagy egyszerűen a #DarkestDay vagy a #notinmyname hashtaggel ellátott bejegyzésekkel, melyek az Észak-Írországban megváltozott abortusztörvényről szóltak. Bár inkább mondanám, hogy szólni véltek… Nagyon sok keresztyén ismerősöm, mélyen hívő testvérem, gondolkodó emberek osztogatták meg általában ugyanazt a bejegyzést, majd ehhez csatlakoztak az elítélő, megrendült, felháborodott hozzászólások, azonban az említett legtöbbet megosztott magyar nyelvű szöveg hamis információkat közöl.

Nézzünk meg néhány tényt érintőlegesen az észak-írországi abortuszhelyzetről! Amin a legtöbben felháborodtak, az a „korlátok nélküli abortusz lehetősége a várandósság 28. hetéig (7.hónap)”, a nemi alapú abortuszok, a fájdalomcsillapítás nélküli abortusz, illetve az, hogy a tizenöt év alatti lányok a szülők tudta és beleegyezése nélkül mehetnek abortuszra. S még sorolhatnánk. Mind olyan megállapítás, amely felháborította a magyar közvéleményt, és mind olyan, amely nincs az emlegetett törvényben…

olvasás folytatása

Változz, hogy változtathass!

Szerző: Kardos Ágnes Hozzászólások: 0

Annyi kritika jön ki az ember száján az egyházzal kapcsolatban, közben meg nem veszi észre, hogy az egyházat az emberek alkotják, s amíg az emberek nem változnak meg, addig nem is lesz látványos átalakulás az egyházban sem. Mi először mindig a másik embert akarjuk megváltoztatni, azt látjuk meg, hogy neki miben kellene formálódnia, miközben a változás bennem kell, hogy elkezdődjön. Mert lehet változtatni dolgokon, hagyományokon, az istentisztelet liturgiáján, az egyházi énekeken, azok ritmusán, tempóján, de nem ez hozza el az igazi változást. Ez csak szőrszálhasogatás és a kákán való csomókeresés.

„Változzatok meg értelmetek megújulásával…” Bennem és benned kell, hogy elkezdődjön a változás. Nem a másikban, nem a körülményekben. Mindenki nagyon jól el tudja mondani, hogy milyennek kellene lennie az egyháznak, a gyülekezetnek, a lelkésznek, a hívő embernek. Mindenki tudna valamit mondani, hogy min kellene változtatni, de ő „köszöni szépen jól van úgy, ahogy van”.

olvasás folytatása

Kellemetlen 3-1

Szerző: Laskoti Zoltán Hozzászólások: 0

„Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.” (Jel 2,3-5)

A reformáció emléknapján mindig azt érzem, hogy betölt a becsületes, elfogulatlan emlékezés és a reménykedő jövőkeresés. Keresem az egyensúlyt, vállalva a történelmi múltban elkövetett hibákat, azután igyekszem a jövőbe tekinteni: mi jön még? Kötelez-e valamire engem az, hogy Isten kegyelméből reformátusként egy rendkívül gazdag megújulási múlttal rendelkező felekezet tagja vagyok?

Úgy gondolom, igen, kötelez. És ahogy én is, úgy ez az igeszakasz is mérleget von múlt és jövő vonatkozásában.

olvasás folytatása

Isten, a mellrák és én

Szerző: Sárközi Andrea Hozzászólások: 0

Ő az egyik legjobb barátnőm már egy bő évtizede. Most hármasban ücsörgünk egy budapesti kávézóban, és mindenki épp azt sorolja, hogy mikor miért volt utoljára orvosnál, és épp milyen leletére vár. Hangosan nevetünk magunkon, hogy huszonévesen úgy ülünk itt, mint három idős hölgy. Nevetünk, mert persze minden mindig csak mással, és sokkal később történik meg – ránk pedig biztosan semmi sem vonatkozik. 

Másnap felhív telefonon, és már nem olyan nevetgélős a hangja… 

Nem tudom elképzelni, milyen lehet bemenni az orvoshoz, mosolyogva helyet foglalni, majd meghallgatni azt az ólomnehézségű három szót: „Önnek mellrákja van”.

olvasás folytatása