Mostanában sokat . Van valami keserédes a romokkal való találkozásban. A patina maradványaiba ragadt szépségtől mindig megilletődöm. Üres minden, de tele van lélekkel. Olyan, mintha ezek a kastélyok, régi kúriák még most is élnének. Ropog a láb alatt az üveg, a falakon a helységek elkobzás és átalakítás utáni…

Néha falra mászok attól, hogy az edzésen újra és újra elővesszük az alapgyakorlatokat. Helyes állás, helyes kéztartás. Főleg olyankor bosszantó ez, amikor kezdők jönnek, és velük együtt kell ugyanazokat az untig ismert feladatokat csinálni. Azt meg néha kifejezetten nem értettem, amikor nekünk, haladóbbaknak például a szabályos fordulást vagy…

„Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazok között, akik körülötte vannak.” (Zsolt 88, 8) Valahogy ezt a kemény Istent sosem tudtam sehova se rakni. Miért félelmetes? Értem én, hogy amikor az ember a szenttel találkozik, összeroskad önmaga semmisség-érzésétől. Teremtő és teremtmény viszonyában nem is lehet…

Sokszor tűnik egy lépés ésszerűtlennek, mégsem kell feltétlenül önmarcangolássá válnia. És válhat valami belső késztetéssé úgy, hogy később megbánjuk – még ha úgy tűnik is, hogy az Istentől származott. Sajnos öntudatlan profizmussal tudjuk igazolni a saját önző vágyainkat Isten igéjével, de ugyanígy a tehetetlenségünket is. Mélységes gyász fakadhat…

„Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” – Lk 17,10. Szeretek kalandozni, bár én csendes duhaj vagyok – a koponyacsontomon belül bújik meg az a világ, melyben újra és újra útra kelek. Gyerekkorom egy része a szamuráj-korszak véres csatáinak hősei közt telt. Újabban valahogy ösztönösen…

Szeretsz te engem? – kérdez. Igen Uram, szeretlek téged… Oscar Wilde-é az érdem. A történetben a szépséges Narcissus halála után a tó sós vizű könnyé válik. Amikor a tündérek ezt látják, a tó köré gyűlnek, hogy megvigasztalják. De amikor arról kezdenek beszélni, hogy nem csodálják bánatának mértékét, hiszen…