Szerző

Olasz Tímea

Szerző

Hivatásom: segítőtárs. Munkámat tekintve fiataloknak mutatok utat a világban, illetve hitoktatóknak segítek gyermeknyelvre fordítani a Bibliát. Ha gitárt adsz a kezembe, Isten trónjához segítem a szívedet. Kereshetsz, ha játékra van szükséged, ha nincs kivel teáznod, vagy ha hangosan szeretnél gondolkozni… Itt és most az a célom, hogy elindítsak pár gondolatfonalat, amit tovább lehet gombolyítani. Élj a lehetőséggel, és oszd meg velem, mire jutottál! Kíváncsi vagyok rád.

Kezdő gitárosként az egyik legnagyobb próbatétel a gitár felhúrozása. A feladat egyszerűnek tűnik: felrakod a húrt és tekered a hangoló kulcsot. De nem ám annyira, mint ahogy az jól esik! Azt gondolnád, még egy tekerés, és elpattan a húr, vagy eltörik a gitár nyaka. Aztán leellenőrzöd a hangot, és rájössz, hogy még nagyon sokkal vagy alatta. Nem kell sajnálni se a húrt, se a gitárt: ha egymáshoz valók, mindkettő kibírja a feszítést. Manapság nagy divat ősellenségként emlegetni a stresszt, azt minden lehetséges módon kerülni, de legalábbis csökkenteni. Pedig bármilyen meglepő, a stressznek van pozitív hatása is. Feszültség nélkül nem működik…

Látásunkat mintha valami akadályozta volna… Talán a háborgás amiatt, ami a Mesterrel történt. Úgy vallatták, korbácsolták, csúfolták, és végezték ki, mint egy közveszélyes bűnözőt. Pedig mindenkivel jót tett: tanított, felemelt, bátorított, helyreállított, megszabadított, etetett, gyógyított, jeleket és csodákat láttatott. Ennyi igazságtalanságot, ekkora könyörtelenséget hogyan tud elvisel a föld? Látásunkat mintha valami akadályozta volna… Mi azt reméltük, végre eljött Izráel megváltója. Azt vártuk, hogy miután országszerte ismert és elismert lett, elhozza nekünk a régóta áhított békét. Ehelyett hagyta magát elfogni és kivégezni. Hová tűnt a csodatévő erő? Hát ennyi volt a küldetés? Látásunkat mintha valami akadályozta volna… Odajött hozzánk valaki, és…

„Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel! Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.” (2Móz 34,27-28) „Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” (Jn 4,34) Mózes akkor elővette a csinos kis kőfaragó készletét…Ó, dehogy! Semmi ilyesmi nem volt nála, amikor elindult a Hóreb hegyére. Ételt sem csomagolt magának. Talán azt gondolta, csupán pár óra lesz…

A napokban – egészen pontosan február 17-én – ünnepeljük, ünnepeltük a TeSó blog működésének nyolcadik évfordulóját. Sok-sok írás, jó néhány szerzői válság, nagyszerű hangulatú találkozások, rengeteg háttérmunkát igénylő offline rendezvények és még sorolhatnám, hogy mi minden áll már mögöttünk, és Isten áldását kérve a munkánkra azt remélem, hogy előttünk is jó néhány kaland áll még. De ha már születésnap, akkor ajándékozás. Csak most úgy gondoltuk, hogy legyen a szülinapos az ajándékozó. Nyolcadik évfordulónkra összegyűjtöttünk nyolc szervezetet, amelyek kedvesek a szívünknek. A blog írói közül ki-ki választott egy jótékonysági szervezetet, amelynek a működését támogatásra érdemesnek tartja, hogy aztán mi magunk is…

Bevallom, sehol nem látok olyan táblákat, hogy „Vigyázat, bűnveszély!” De ha lennének, akkor se sokan foglalkoznának velük. Mert mi volna az első gondolatunk ezek láttán? Hát az, hogy tudunk mi vigyázni magunkra. Kivéve talán Oscar Wilde-ot, aki azt mondta: „Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.” Az ébren töltött óráink alatt sokszor verünk vissza ilyen-olyan támadásokat. Van, amit általános emberi norma diktál így, és van, ami a meggyőződésünkről pattan vissza. Az viszont tény, hogy nem vagyunk golyóállók minden kísértésünkkel szemben. És minél kevésbé érzi így az ember, annál esélyesebb, hogy óriási bukás előtt áll. Eszembe jut a szép termetű…

Valahol olvastam, hogy az Y-generációsok beszélgetései 90%-ban arról szólnak, hogy az egyik fél beszámol arról, hogy épp milyen sorozatot néz, mire a másik bólogat, hogy „igen, igen, abba már én is bele akartam kezdeni…”. Valahogy így vagyunk a könyvekkel is: akinek épp meghatározó könyvélményben van része, általában alig bírja magában tartani, pedig nem mindig ez a legjobb téma azok számára, akik nem ismerik az adott kötetet. Év elején viszont már hagyomány nálunk, hogy nem fogjuk vissza magunkat, és szerzőink az előző évben olvasott könyveik közül választanak egyet, amit szívesen ajánlanak a TeSó blog olvasóinak. Szóval, ha épp az olvasási listádat…

Az év kezdete mindig izgalmas. Minden változik, nincs két egyforma év. Ugyanakkor vannak dolgok, amelyekről előre tudjuk: ezen az évszám semmit nem módosít. Talán már az imádság se sokat… Tavaly januárban hatósági karanténba kényszerültem. Engem majd szétvetett az ideg emiatt, egy barátom viszont azt mondta: év eleje van, keresve se találhattál volna jobb időszakot arra, hogy az Úrral tölts pár napot. Így indult el az én évkezdő böjtöm: félig kényszerből, félig pedig szabad elhatározásból. A kezdet nem volt zökkenőmentes. Bántott a tehetetlenség, a korlátolt mozgástér, az önsajnálat, a korgó gyomromról nem is beszélve. Erős volt a kísértés, hogy ne feszítsem…

Szerzőink közül néhányan leírták, hogy miben formálta őket ebben az évben az Úr. Most ezeket az összegyűjtött gondolatokat olvashatjátok el. „Ez az év különösen nehéz volt számomra. Ám Isten megmutatta, hogy másképp is tudja fogni a kezem, mint ahogy eddig megszoktam vagy elképzeltem. A hivatásomból kifolyólag idén megszámlálhatatlanul sok testvért kaptam. Embereket, akikkel sosem találkoztam, sosem láttam őket, igazán nem is ismerjük egymást, viszont kommunikáltunk írásban, telefonon. Újra és újra megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a telefon másik végén egy keresztyén ember üldögél. Így eshetett meg, hogy online imaközösséget tarthattunk egy tengerentúlon élő püspökkel; olvashattam idegen országokban magyarul megjelenő keresztyén újságok…

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” – énekelték az angyalok Betlehem pusztájában. És lám, ez nem változott azóta sem. Karácsony környékén valahogy mindig nagy hangsúlyt kap a békességre törekvés, és az elesettek felemelése. Nem csupán azért, mert ez a „Szeretet ünnepe”. Az Ajándék, a testté lett Ige meg akar születni a szívekben újra és újra, hogy ízelítőt adjon a mennyei valóságból. A jóságos Atya pedig szívesen teremt olyan helyzeteket, amikor megtapasztalhatjuk, hogy örömöt szerezni csodálatos és felemelő. „A múlt század elején történt. Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse…

„Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (Jer 3,25-26) Várni sosem egyszerű. Csendben várni az Úr szabadítására pedig egyenesen emberfeletti vállalkozás. Hiszen minden porcikánk hajt, űz, hogy menjünk, keressünk, cselekedjünk, tegyünk azért, amire vágyunk. Ha pedig akadályba ütközünk, akkor toporzékoljunk, kiabáljunk, szitkozódjunk, de legalábbis passzívan dühöngjünk. A tehetetlen, hangtalan, kétségbeesett Istenre várás ugyanis felőröli az idegeket. De ki mondta, hogy Istenre várni így kell? Ha tisztában vagyunk vele, hogy Ő nem tehetetlen, nem hangtalan, nem semmittevő Úr, akkor okafogyottá válik a kétségbeesés. Isten jó ahhoz, aki Benne reménykedik és Hozzá folyamodik. Rá várni…