Szerző

Olasz Tímea

Szerző

Hivatásom: segítőtárs. Munkámat tekintve fiataloknak mutatok utat a világban, illetve hitoktatóknak segítek gyermeknyelvre fordítani a Bibliát. Ha gitárt adsz a kezembe, Isten trónjához segítem a szívedet. Kereshetsz, ha játékra van szükséged, ha nincs kivel teáznod, vagy ha hangosan szeretnél gondolkozni… Itt és most az a célom, hogy elindítsak pár gondolatfonalat, amit tovább lehet gombolyítani. Élj a lehetőséggel, és oszd meg velem, mire jutottál! Kíváncsi vagyok rád.

A filmekben általában lehet tudni, melyek a sorsdöntő pillanatok: az aláfestő zene és a rendezői fókuszok mindent elárulnak. Az életben viszont nem mindig egyértelműek a helyzetek. Elszállnak szavak, amelyekről nem sejtetted, hogy utolsókká válnak. Képtelenség felmérni, melyik pillanatban vagy legközelebb a győzelemhez vagy a bukáshoz. Valamikor a legnagyobb jószándékod ellenére is bajba kerülsz. És van, hogy csak teszed sorban a dolgokat, amikre lehetőséged adódik, és a végén kiderül, hogy a legjobbkor voltál a legjobb helyen… Hazafelé tartottam egy csütörtök este. Fáradt voltam, éhes is, de végre volt egy szabad estém. Úgy döntöttem, féléves halogatás után ma lesz a napja annak,…

„Mit csináltál már megint?” Gyermekkorom egyik leggyakrabban hallott kérdése volt ez. Sokszor jogosan hangzott el, mert a kreatív ötleteim rendre balul sültek el. Elkeserítő volt azzal szembesülni, hogy a jó szándékból baj lett. Ráadásul bármi történt, mindig én voltam a rossz. Aztán kamaszként elkerültem egy hittantáborba. Azt mondták, hogy rossz vagyok, meg kell térnem, különben baj lesz. Megtértem. Aztán azt mondták, hogy rossz vagyok, fel kell hagynom a bűnös szokásokkal, különben baj lesz. Megpróbáltam. Nem ment. Minél több dologgal hagytam fel, annál több jött a helyére, és egyre azt éreztem, elnyel a mocsár. Hát amíg élek, én már mindig csak…

Egy fiatalember meghívást kapott a királyi palotába. Amint belépett az ajtón, ámulatba ejtette őt a pompa, a művészi gazdagság, a színek kavalkádja. Aztán felfedezte, hogy egyes bútorok, falrészek tükröződnek. Megállt az egyiknél, hogy megnézze, milyennek mutatja őt a felület. Megszemlélte magát szemből, oldalnézetből, egy kicsit hátulról is, majd továbbhaladt. Néhány lépést tett, és ismét szembe találta magát egy tükörrel. Ennél is elidőzött egy keveset, majd továbbhaladt. Egy idő után már csak azért nézelődött, hogy meglelje a következő visszajelző felületet. „Nos, hogy tetszett a palotám?” – kérdezte a király, miután az ifjú visszatért. A fiún megdöbbenés futott végig. Akkor eszmélt rá,…

Járkáltam fel-alá az üzletben, néztem sorra a termékeket, de sehogy sem találtam megfelelőt. Nem a kínálattal volt gond, láttam nagyon szép ruhákat. Viszont amikor megpróbáltam elképzelni magamat bennük, valamiért nem tetszett a kép. Rájöttem: vagy üres táskával megyek tovább (innen is), vagy stratégiát kell váltanom. Összeválogattam hát pár tetszetős darabot, bevittem a próbafülkébe. Felvéve valóban másképp néztek ki, mégsem győzött meg a látvány. Újabb gyűjtögetés, újabb próba. Elárulom, mi lett a vége: három új kedvenccel lettem gazdagabb. És egy tanulsággal: esélyt kell adni azoknak a dolgoknak is, amikből elsőre nem nézek ki semmi jót. „A lehetetlen csupán egy nagy szó,…

Ha megtérésem után megkérdeztél volna, mi az életcélom, egyetlen dolgot mondtam volna: társa lenni egy szent életű embernek, s felnevelni vele öt-hat gyermeket hitben, szeretetben. Nem vágytam se hírnévre, se gazdagságra, se távoli országokra vagy nagy karrierre. Akkorra már megtapasztaltam, hogy Isten valami különleges törődéssel vesz körül. Nem volt hát kérdés, hogy minden nappal közelebb kerülök az álmomhoz, és hogy egy csodaszép bizonyságtétel lesz majd az életem. Nagyon sok év telt el azóta. Közben egy halom szent életű embernek lettem segítségére a szolgálatban. Többszáz gyerek és kamasz nőtt fel mellettem. Olyan utazásokban vettem részt, amik messze meghaladták a lehetőségeimet. Számát nem tudom,…

Közel s távol nem találnék most olyan embert, aki azt mondaná, hogy ezek életének legszebb napjai. Nagyot fordult a világ pár hét alatt, sarkalatosan megváltozott az élet, tervek, forgatókönyvek sora dőlt dugába, ott tartunk most, ahol soha nem akartunk, és messze nincs még fény az alagút végén. Hogy is kezdtük ezt a böjti sorozatot? Bármi történt is velem, itt vagyok a legjobb helyen. Tudom, hogy ez a mondat nagyon meredeken hangzik most, jelen körülmények között, mégis meg vagyok győződve arról, hogy Isten valami csodásat munkál épp. Most még csak a szorítást érezzük, a korlátozásokat, a veszteségeket. De nincs még vége…

„Más lett minden, és már semmi sem lesz olyan, mint régen” – mondta egyik kedves barátnőm, amikor arról számoltunk be egymásnak, hogyan éljük meg a mostani időszakot. Majd hozzátette: „Jah, ezt nevezik életnek”. Tudom, miről beszél. Évek óta próbálom felvenni a ritmust, megtalálni az egyensúlyomat, hogy végre kiszámíthatóvá váljon az életem. És amikor azt gondolnám, végre sikerült, jön valami idegen helyzet, és totál felborul minden.  A frissensült kenyérig hosszú utat kell megtennie a búzaszemnek, mondja a Zsigó házaspár. Learatás, cséplés, darálás, őrlés és egyéb finomítás nélkül csak durva, száraz és nehezen emészthető. El kell hagynia az addig életforrást jelentő szárat,…

Ülünk az üres tányérjaink fölött, és egyik sztori jön a másik után: kemény volt, reménytelennek tűnt, aztán jött egy nem várt fordulat és a végén csodás istenélmény lett a nehézségből… Az utóbbi hetekben felértékelődött bennem az ilyen beszélgetések értéke. Szeretem, ahogy egyik emlék hozza a másikat és nem akar vége szakadni a sztoriknak. Simon Klárika egyike azoknak, akikkel élmény beszélgetni, mert véget nem érően tud mesélni szabadításról, gondviselésről: „Szerintem két csoportba lehet osztani az embereket: vagy mindenben meglátjuk Istent vagy semmiben sem. Meghívást kaptam egy hétvégére, amin régóta szerettem volna részt venni. Akkor kezdett udvarolni hozzám egy fiú, aki nem…

Az emberi logika úgy tartja: ha egy problémának több megoldása van, az a jobb, amelyik leghamarabb vagy a legegyszerűbben vezet eredményhez. Ez az egyik oka annak, hogy nem értjük Isten útjait. Neki semmibe se kerülne egy csettintéssel eltüntetni a bajokat. Hiszen végül úgyis megold mindent. Őt azonban nem a feladat érdekli elsősorban, hanem a kapcsolódások. Vele, egymással, önmagunkkal. Fehér Beatrix is egyike azoknak, akihez sok kapcsolaton keresztül jutott el a szabadulás: „Két évvel ezelőtt nagyon lebetegedtem. Két hétig feküdtem otthon lázasan, nagy fájdalmak között, az utolsó napokban már járni sem bírtam. Csak a körzeti orvoshoz mentem el, ő a gyomromra…

Lemúél masszái király édesanyjától megtanulta, mekkora érték az, amikor valakiből erő és méltóság árad és nevetve tud a holnap elé nézni (lásd Péld 31,25). Vészterhes időkben azonban, amikor minden csapból ijesztő hírek és riogatás folyik, keresztyén emberként is nagy kísértés elkeseredni vagy pánikba esni. Kovács Kinga arra biztat ma minket, hogy minden helyzetben imádkozni kell, mert mielőtt elmondanánk az imát, Ő már meg is adja azt, amit hittel kérünk: „15 éves lehettem, amikor az egyik családtagom – aki nagyon közel áll hozzám – megbetegedett. Kiderült, hogy agydaganata van. Nem akartam elhinni, szinte felfoghatatlan volt ez számomra. Egyik napról a másikra…