Egyszer azt mondta Ő, akinek mi egyénileg és közösségileg is mondogatjuk „Uram, Uram!”, hogy az ember amikor beszél, akkor valójában nem tud mást mondani, mint amit mondania kell. Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj, hiszen nem tehet mást, csak egyszerűen és automatikusan – mint amikor egy zsákot kivágnak – ömlik ki a benne lévő tartalom. Belőlem itt és most ömlik, és csak remélni merem, hogy vendégszerzőként nem adok ezzel nagy feladatot az utánam takarítóknak. Az én szívem már nagyon-nagyon régen mérhetetlen keserűséggel van tele, de nem igazán tudtam megfogalmazni, hogy valójában miért vagy kiért. Csak duzzogtam, ahol…
Van Kovászna megye északi részén egy hegycsúcs, ami alig 1100 méter magas, mégis csodás kilátásban van része annak, aki megmássza. A hegy tetején egy várrom áll, messziről hirdetve a régi legendát és történetet, amiben a bálványimádás és az igaz istenhit összeütközik, majd az igaz szeretetben feloldódva valahogy kisimulnak a dolgok. Jókai Mór egyik legzseniálisabb könyvében állít emléket a várnak és a hozzá tartozó történetnek, amiben jóval a keresztyénség államvallássá tétele után az Apor nemzetséghez tartozó Szilamér veszi fel a keresztyénséget szerelme kedvéért. Sokáig volt a vár a pogány és ősi magyar hitnek az őrzője, a bálványimádás fellegvára, de aztán a…
„Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem…” írja Ady Endre, és szavainak végső feloldását, a folytatásban szereplő „Isteni átölelést” is csak az elhagyás felől érthetjük meg igazán. Aki volt már elhagyva, vagy hagyták már magára, esetleg aki maga volt az elhagyó fél, az tudja, mennyire fájdalmas az a pillanat, amikor felismerem, hogy teljesen egyedül vagyok. Ez a teljesen egyedül lét az, amiben persze később csodálatos felismerések születnek, de ez az a lét, amit gyakran szeretnénk megspórolni magunknak. Ezért vagyunk tele barátokkal, haverokkal, megosztásokkal, lájkokkal, mert nem szeretnénk egyedül maradni. Néha ezért rohanunk férjhez, vagy veszünk feleséget; csapódunk emberi társaságokhoz, esetleg…