Szerző

Homoki Gyula

Szerző

Gyula vagyok. 26 és a halál között. Indiana Jones-féle régész akartam lenni, végül lelkész lett belőlem. Jelenleg Sárospatakon vagyok fellelhető, a helyi teológián tanítok – legalábbis próbálkozom. Ha épp nem itt, akkor valamelyik fantasy-világban kapcsolom ki magam. Istennek már régen átadtam a szívem, azóta próbálom visszavenni, csak nem engedi. Amikor írok, magamból írok Róla, olykor rólam Belőle.

Valahol olvastam, hogy az Y-generációsok beszélgetései 90%-ban arról szólnak, hogy az egyik fél beszámol arról, hogy épp milyen sorozatot néz, mire a másik bólogat, hogy „igen, igen, abba már én is bele akartam kezdeni…”. Valahogy így vagyunk a könyvekkel is: akinek épp meghatározó könyvélményben van része, általában alig bírja magában tartani, pedig nem mindig ez a legjobb téma azok számára, akik nem ismerik az adott kötetet. Év elején viszont már hagyomány nálunk, hogy nem fogjuk vissza magunkat, és szerzőink az előző évben olvasott könyveik közül választanak egyet, amit szívesen ajánlanak a TeSó blog olvasóinak. Szóval, ha épp az olvasási listádat…

Napok óta azon tűnődöm, vajon mi van azokkal, akiknek nincs karácsonya. Bölcsekkel, mágusokkal, akik ugyanazt a csillagot látták az égen, mint társaik, mégsem indultak több ezer kilométeres útra. Nekik nem volt elég a mennybolt sötétjén feltűnő világosság. Pásztorokkal, akik másutt legeltették a nyájukat, messze a betlehemi mezőktől. Nekik nem jelentek meg angyalok, esélyük sem volt hallani arról, miként talál egymásra Isten dicsősége és az ember békessége a menny és föld metszésének ünnepén. A fogadóssal, aki a panziója kényelmében számolgatta zsíros bevételét, miközben a falu határában valahol felsírt a gyermek, és elhozta számára is az örök élet gazdagságát. Írástudókkal, akik papírtekercsekkel…

Hogy mi köze Frank Sinatra Jingle Bells-ének a démonokhoz, magam sem igazán tudtam, mindaddig, amig elém nem került egy cikk, amely azt ecsetelte, hogy a mai karácsonyi harangok használata valójában az ősi pogány szertartásokig vezethető vissza. A harang – hitték egykor az emberek – ugyanis elzavarja a gonosz szellemeket, és a különféle fesztiválok alkalmával ezzel a zajjal szavatolták a városok népei a biztonságukat az est beköszöntével. Az okosabbak úgy tartják, hogy a keresztyének – mint oly sok minden mást – átvették ezt a meggyőződést hitetlen elődeiktől, és felaggatták a harangra még azt a funkciót is, hogy istentiszteleti alkalmakra hívogasson. Az…

„Én vagyok a világ világossága” – mondta Jézus egykoron. Kevés olyan kijelentése van az evangéliumok lapjain, amit önmagára és tanítványaira egyaránt használt. Ez épp ilyen. Ugyanis az, aki azt mondta „Én vagyok a világ világossága”, egyszerre azt is megállapította a követőiről, hogy „Ti vagytok a világ világossága”. Hogy mit jelent ez a világosság és fény, senkinek nem kell szájbarágva ecsetelni. A fény természete szerint ad, áramlik, ömlik, a sötétségbe hasít azért, hogy a homályban lévő árnyak megfutamodjanak, az ember pedig biztonságban tudja elvégezni a maga feladatát. Gyermekkoromban a gyakori áramkimaradások idején hosszú estéket töltöttünk gyertyafény mellett. Így írtuk a leckét,…

Néhány évvel ezelőtti izraeli önkéntes évem ideje alatt találkoztam egy kis verssel, ami hatalmas plakáton lógott a helyi templom falán. Nyers magyar fordításban így tudom visszaadni: „Mi az ártatlan bűne? Hol kezdődik? Ott kezdődik, amikor nyugodtan, lógó kezekkel megvonja a vállát, félreáll, begombolja a kabátját, rágyújt egy cigire és ezt mondja: »Nem tehetek semmit«. Nos, itt kezdődik az ártatlan bűne.” Már első olvasásra is megfogott ez a rövid szöveg, mert belesűrűsödik mindaz, amit gyakorta érzek én magam is: a rossz diadalához valóban elég csak annyi, ha azt mondom „nem tehetek semmit”. Egy jól megírt fantasy nem hősként született nagy embereket…

Az istentisztelet az egyház legfontosabb életfeltétele, itt és ekkor lesz igazán láthatóvá, hogy mi az egyház célja és rendeltetése: Isten magasztalása, az Ő nevének megvallása és az Ő szolgálatának betöltése. Tudjuk jól, hogy az istentisztelet nem szorítható be heti egy vagy több órai templomlátogatásba, viszont ezek a kiemelt alkalmak (akár ünnepnap, vasárnap vagy hétköznap) olyan közvetlen találkozási lehetőségek Isten és a gyülekezeti tagok között, amelyek kézzelfoghatóvá és egyértelművé teszik az ember számára Isten jelenlétét. Csakhogy a különféle felekezetek másképpen ünneplik ezeket a találkozásokat: más istentiszteleti rendet (ezt nevezzük liturgiának) alkalmaznak, más énekeket énekelnek, talán stílusban is máshogy élik át és…

Lassan nyolcadik éve, hogy írjuk itt néhányan ezt a blogot. Nyolc év pedig az ember életében hosszú időnek tűnik, amely alatt sok dolog történik és változik – nem csupán a külső körülmények tekintetében, hanem bizony a személyiség és a gondolatok terén is. Csütörtökönként a blogon régebbi bejegyzéseket posztolunk újra, nemrég éppen az én egyik írásomat, amelyben rövid amerikai utazásom alatt tapasztalt benyomásaimat írtam le, amolyan „rögtönítélő” módon. Krisztus nélküli keresztyénekről beszéltem, és papokról, akik üres szólamokat hangoztatnak a szószékekről. Csak most vettem észre, hogy annak idején egy hölgy korlátoltnak és felszínesnek nevezett a bejegyzés alatti hozzászólásában, amiért a négyhetes utazásról…

Ifjú farizeus koromban történt, hogy a hitben erős ifjúsági csoportunk, amely hétről hétre összegyűlt a Mester lábainál újra és újra megerősödni a kiválasztottság-tudatában, egyszer nagy dilemmával találta szembe magát. Az egyik közülünk való lányról ugyanis kiderült, hogy az előző hétvégén bizony elment a helyi szórakozóhelyre, és nem teljesen missziói szándéktól vezérelve jól merte érezni magát. Az esetet követő gyűlés egyik fő témája ez a kihágás volt. Mindenki egyetértett abban, hogy a Mester hű követője nem szennyezheti be magát a világ pöcegödrében, nem érezheti jól magát másutt, csakis az Ige mellett, és nem hozhat szégyent sem azúrjézusra, sem pedig ránk. Természetesen…

„…sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,4) A keresztyénség egyedülálló módon hirdeti a kapcsolatok fontosságát. Fogalmazhatunk így: a keresztyénség a kezdettől a végig a kapcsolatot tartja az egyetlen igazi valóságnak. Ez a Szentháromság titkának belső valója: Isten, aki lényegében egy, de személyében három. Az Atya, aki öröktől fogva szerette a Fiút; a Fiú, aki gyönyörködik Atyjában; és a Szentlélek, aki a kettejük közötti összefonódás élő és valóságos személye. Ez a három-egy Isten egyszercsak képessé tette magát arra, hogy kifelé is megmutassa szeretetét, és azt az örökkévaló harmóniát, amelyet önmagában élvezett, az idők kezdetén a világgal is…

Hetedik éve indult útjára a blogunk. Még ízlelgetni kell ezt a számot, hiszen úgy tűnhet, hogy egy pillanat alatt elsuhant, mégis olyan sok tapasztalatot, élményt, emléket őriz, hogy tízszer annyinak is érződhet. A Bibliában a hetes szám mindig valami többet rejt magában, a teljességet jelképezi. Így érezzük mi magunk is: az eddig megtett úton mi is a teljesedés felé haladtunk. Örömben és együtt sírásban. Mély, emberileg kibeszélhetetlen völgyeken keresztül és a hálaadás magaslatain. A fájdalmak, az elengedés, a halál és a találkozás, a reménység, a szeretet útjain. Egyéni életeinkben is rengeteg külső körülmény változott, de a TeSó mindannyiunk számára az…