Szerző

Maksai Attila

Szerző

„Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” II. Mózes 20, 7 A nyár meleg éjszakáin az ember szívesen alszik nyitott ablaknál, persze a nyitott ablak óhatatlanul beengedi a hűs szellőn és az ízeltlábúakon kívül az éjszaka sokféle hangját is. Városban, ráadásul ennek főterén élve  e hangok tulajdonosai az aktív éjszakai életet élő fiatalok, a szeszes italok szabadban fogyasztását kultiváló rétegek, illetve a hajléktalanok, akiknek felszabadult beszélgetései átszövik a városi éjszaka sötétjét. Ezekben gyakran felemlegetik egymás vagy mások nőági felmenőit, de ami keresztyén füllel…

Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” És ezt mondta az Úr: „Kelj fel, menj el, hited megtartott…