advent címkével jelölt bejegyzések

Új név – 14. nap

„Új neveden szólítanak téged, amelyet az Úr maga ad majd neked.” (Ézs 62,2)

Ezek a szavak évezredes távolságból szólnak hozzánk a mában. Egy megalázott, kifosztott, meggyötört, megszégyenített népnek hangzottak el először a fogság idegensége közepette. Isten népének legsötétebb adventje volt ez: elhagyott, reménytelen és szerencsétlen időszak, amikor szó szerint „féregnek” látta saját magát másokhoz viszonyítva. Valakinek, akit még Istene is hátrahagyott, és nem törődik velük, nem érdekli a helyzetük. Egy-egy ilyen pillanat talán számunkra is ismerősnek hathat. Amikor a gödör mélyéről – vagy még mélyebbről – gyenge és erőtlen hangunk is csak a lemondás keserűségével hangzik fel. Ilyenkor önmeghatározásunk, saját létünk, életünk tömör összefoglalása is keserű színeket fest: „Egy rakat szerencsétlenség vagyok”… Isten mégis „új nevet” ígér. Az ószövetségi ember számára saját neve nemcsak valami azonosító jelző önmagára nézve, hanem saját személyiségének és életének hordozója. Az új név új távlatokat nyit, új utakat önmagunk felé, új lehetőségeket arra, hogy saját helyzetünket átértékeljük. Ez is isteni ajándék – Ő maga adja nekünk.

Fel kell emelni a fejem. Nem hallgathatok magamra. Nem hallgathatok másra. Nem hallgathatok a körülöttem lévő, lehúzni akaró történések morajlására. Nem ezek határoznak meg engem. Még csak én magamat sem határozhatom meg. Hiszen Övé vagyok egyedül: testestül-lelkestül, életemben és halálomban. Ez a nevem: Krisztusé.

Homoki Gyula

← Vissza a naptárba

Imádat a kereteken túl – 13. nap

Krisztus a keresztfán. Falképtöredék az 1400-as évekből, Visk. A szerző felvétele.

„Beszélj minden hozzáértő emberrel, akinek művészi képességet adtam…” 2Móz 28,3

Szívből, mélyen hiszem azt, hogy a művészet Isten egyik legszebb földi ajándéka az emberiségnek. Előfordul, hogy egy zeneszám kisegít bennünket, amikor elfogynak a szavak.  Egy festményt, képet szemlélve időnként többet megtudunk az alkotóról és mondanivalójáról, mint ha órákon át beszélgetnénk vele. Ha pedig a szavak szelíd igába kerülnek, és immár irodalomnak nevezzük azokat, valóságos lelki vegytisztítóként hathatnak ránk.

Amikor Áront, Mózes testvérét pappá szentelik, maga Isten szólítja fel Mózest, hogy konzultáljon a művészetben jártas emberekkel, és úgy készítsék el Áron ruháját. Az egész fejezet arról szól, hogy Isten részletesen meghagyja, mi hogyan készüljön szépségesre.  Meg merem kockáztatni, ma talán megbotránkoznánk ezen az útmutatáson.

Talán sokszor nem értjük a művészet egy-egy kifejezési módját. Talán megbotránkozunk az Istenről oly ékesen prédikáló művek alkotóinak életére nézve. Talán nehezen fér hozzá hitvallásos szívünkhöz a megszokott, biztos kereteken kívüli Isten-imádat. De ma adjunk időt magunknak, és szemléljünk, hallgassunk valamit, ami talán távol áll tőlünk, de a maga nemében páratlan, és hisszük vagy sem: Isten örömét leli benne. Tegyünk ma így egy lépést egymás és az Úr felé!

Kocsis Julika

← Vissza a naptárba

Erő és béke – 12. nap

 „Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel.” (Zsolt 29,11)

Szerintem ez az igevers akkor mozdítja elő igazán a békességünket, ha megnézzük a teljes – egyébként rövid – zsoltárt. Bennem mindig egy korábban hallott, őszinte csodálatot árasztó felvétel hangján szólal meg ez az igeszakasz. A zsoltár az Isten hatalmasságát, erejét, méltóságát közvetíti. Örömmel tölt el, hogy Ő az én Atyám, aki az elképzelhetetlen mértékű erejéből ad nekem is annyit, amennyiről álmodni sem mertem. Ő ad békességet olyan helyzetekben is, amelyekben korábban el sem tudtam azt képzelni.

Ma zengjen bennünk az Úr hangja, és magasztaljuk Őt, bármerre is visz az utunk! Higgyük el: jönni fog az erő, a békesség és mindaz, amire ma szükségünk van.

Kocsis Julika

← Vissza a naptárba

Szüntelen jelenlét – 11. nap

 „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsolt 32,8)

Van valaki, aki jobban tudná nálam, hogy mi a jó nekem?

Igen, van. Ő, a Teremtő és Alkotó, aki pontosan tudja, milyen keretek között vagyok biztonságban, hogyan működöm a legoptimálisabban, mi tesz igazán boldoggá és teljessé. Rajtam tartja a szemét, s ha rossz felé indulok, elém áll, irányba állít.

Néha értem, miért jobb az a másik út, valamikor csak elhiszem.

Vagy duzzogva beletörődöm, hogy megint saját életre kelt a navigációm.

Atyám, köszönöm, hogy szünet nélkül jelen vagy az életemben, és Benned enyém lehet minden, ami egésszé tesz. Kérlek, formálj engem is olyan testvérré, aki Tőled kapott szeretettel és bölcsességgel tud az eltévedteknek irányt mutatni feléd. Jézus drága nevében kérlek, készíts ma lehetőséget, hogy áldott pásztorkutyád lehessek egy eltévedt báránykád számára. Ámen.

Olasz Tímea

← Vissza a naptárba

Teljes életélvezet – 10. nap

„De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.” (Préd 3,13)

Sokszor visszaköszönő problémaként tűnik fel keresztyénségünkben, hogy az Isten és ember közötti kapcsolatot elspiritualizáljuk, ellelkizzük, mintha Isten csak az üdvösségünkkel foglalkozna, mintha nem érdekelné az, hogy hétköznapi „világi” tevékenységeinkben hogyan és miképpen élünk. Az ilyenfajta megközelítés szerint az ember is két részre szakad: egyrészt ott van a „szent” része az életemnek, az Istennel való kapcsolatom, az egyéni kegyességem; másrészt viszont van a „minden más” kategória, az életem „alantasabb” tevékenységeinek összessége, ami nem is vonható bele Isten dicsőítésébe és szolgálatába. Nos, a Szentírás szerint nincs két életünk. Egyetlen életünk van, amely a maga teljességében Isten ajándéka, és amely a maga tökéletes egységében szolgálhat arra, hogy Isten dicsőségének színtere legyen. Az evés, az ivás, a munka mind-mind a hétköznapi életünk kifejeződésének apró mozzanatai, melyek egyrészt Isten ajándékai, másrészt pedig élvezhető részei az életnek, amelyek által közelebb kerülhetek Hozzá, és amiket az Ő szolgálatába állíthatok.

Karácsony csoda abban az értelemben véve is, hogy ott Isten igenlését láthatjuk. Igent mond a testre, a hétköznapi munkára, az evésre, ivásra, alvásra – mindenre, ami szerves része az emberi életnek. Krisztus mindenben hozzánk hasonlóvá lett, ezáltal megszentelte életünk egészét. A szó jó értelmében véve: nem bűn élvezni az életet, hiszen az élet, amelyet élünk megváltott és teljessé lett élet Krisztusban.

Homoki Gyula

← Vissza a naptárba