Magyar-Angalet Katalin Archives

In Magyar-Angalet Katalin

Kincseink

2021. augusztus 08., vasárnap Olvasási idő: 4 perc

Az elmúlt napokban elég sokat foglalkoztam Jézusnak a kincsekről szóló történetével (Máté 6,19-21), azon belül pedig konkrétan a következő verssel: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (21.). Felmerült bennem a kérdés – amit szeretnék, ha magadban Te is, kedves Olvasó, nagyon őszintén megválaszolnál –, hogy ki vagy mi az én „kincsem”? Ami engem illet természetesen elsőre rávágtam, hogy a családom. A férjem és a gyermekeim a legnagyobb kincseim ezen a földön. Rajtuk kívül pedig vannak még kincs-embereim, de a családom a legfontosabb. Aztán Isten kicsit rám koppintott, és rávett, hogy komolyan átgondoljam a válaszomat. Mert a…

In Magyar-Angalet Katalin

Óriásaink

2020. április 24., péntek Olvasási idő: 4 perc

Mostanában egyre gyakrabban jut eszembe az a talán eléggé ismert történet a Szentírásból, amely arról szól, hogy az Isten választott népe az egyiptomi fogság után végre ott áll az ígéret földjének küszöbén, és Isten parancsára Mózes kiküld tizenkét kémet a föld felderítésére. Amikor a kémek visszatérnek, tízen közülük minden lehetséges módon próbálják lebeszélni a népet és a vezetőket arról, hogy elfoglalják Kánaán földjét. Két kém azonban (Káléb és Józsué) igyekszik emlékeztetni a hallgatókat Isten különleges és csodálatos ígéreteire arra vonatkozóan, hogyan fogja megerősíteni, megsegíteni az övéit, és hogyan fogja a kezükbe adni a „tejjel és mézzel folyó földet” (a teljes…

In Magyar-Angalet Katalin

Az ELÉG hatalma

2015. június 12., péntek Olvasási idő: 4 perc

Azon a forró napon, amikor a Damaszkuszba vezető úton Saul (Pál) találkozott Jézussal, nemcsak a látását veszítette el, hanem minden addig elért sikerét, jól felépített életét és kapcsolatait is. Ettől a különleges eseménytől kezdve ő maga is mindent kárnak és szemétnek ítélt (Filippi 3,7-8).

In Magyar-Angalet Katalin

Hely-telen-ül?

2015. április 22., szerda Olvasási idő: 6 perc

A legnagyobb nehézség az életemben az utóbbi években a helyem keresése volt. Miután néhány évvel ezelőtt a biztosnak hitt talaj kicsúszott a lábam alól, kezdetét vette egy új, végtelenségig nyúló, bizonytalansággal, sokszor félelmekkel és ingatagsággal teljes korszak. Tudom, hogy az ember életében többször vannak ilyen Hol a helyem? jellegű kérdések. Már azt is tudom, hogy ezek sohasem könnyűek; főleg, amikor az ember igyekezne nem saját kútfőből utat keresni, hanem Istenre hagyatkozni, és megérteni, mit akar Ő pontosan.

In Magyar-Angalet Katalin

Bűnös? Nem bűnös?

2015. február 08., vasárnap Olvasási idő: 4 perc

„Egy bűnös sem mentheti fel önmagát, ha ugyanő a bíró.” (Ambrosius Theodosius Macrobius) Kritikus időket élünk. Szó szerint… Szomorúan tapasztalom, hogy nemcsak az Istent nem ismerő világ, de mi, keresztyének is a legtöbb eseményre úgy reagálunk, mint a sünik. Persze, nincs is azzal semmi baj, ha lehetőleg minden oldalról vizsgálódunk, és nem veszünk be mindent, amit elénk adnak. Azonban, mi mindent és mindenkit kritizálunk. Eközben vannak dolgok, amelyeket első látásra befogadunk, és vannak olyanok, amelyek sehogy sem mehetnek át a szűrőn. Kicsit igazságtalan ez.

In Magyar-Angalet Katalin

Oszd meg!

2015. január 16., péntek Olvasási idő: 2 perc

Mostanában azon gondolkodom, miért van az, hogy mindenhol vagy depresszióellenes (biztató, türelemre intő stb.), vagy keményebben-gyengédebben odapörkölő posztokat, történeteket olvashatunk? Korántsem azt szeretném ezzel mondani, hogy ellenzem az ilyen kedves, léleksimogatós, sokszor helyretevős írásokat. Több olyan volt közöttük – főleg az Isten igéjét idézők –, amelynek tartalma segített kilábalni, helyreállni már sok mélypontomból. Most inkább az gondolkodtatott el, hogy miért csak ezekről, vagyis a fájdalmakról, mélypontokról, bukásokról szól minden – még keresztyéneknél is? Miért vagyunk szinte állandóan depressziósak?

In Magyar-Angalet Katalin

Utaim – utaid – utaik

2014. december 09., kedd Olvasási idő: 3 perc

Minden egy rosszul főtt kávéval kezdődött. Legalábbis a lány szerint ez volt az első pontja annak a napnak, amelynek jobb lett volna el sem kezdődnie. Karácsony előtti hajtás, karácsony előtti munkahely-váltás, karácsony előtti nehézségek… Korábban kelt, hogy időben odaérjen az állásinterjúra; de reggel csak hideg víz folyt a csapból, így hajat már nem tudott mosni, hát összefogta, bár tudta, hogy így előnytelenebb az arca.

In Magyar-Angalet Katalin

Belső szoba

2014. október 03., péntek Olvasási idő: 3 perc

Időnként eltűnődöm azon, melyek azok a dolgok, amiket magamban hordozok az őseimből. Mi van bennem ük-nagyanyámból, és hol kezdődök én? Mennyire határozza meg a természetünket az, hogy milyen családban születtünk, hogy ki az édesapánk, édesanyánk? Erről a kérdésről szakirodalom áll rendelkezésünkre, de egy lépéssel tovább menve az is érdekel, mennyire hordozom magamban mennyei Atyám vonásait? Kaptam egy második apukát is a megtérésemkor, de vajon tényleg „Atyám” Ő a szó bensőséges értelmében?

In Magyar-Angalet Katalin

Offline

2014. szeptember 16., kedd Olvasási idő: 3 perc

Voltál már úgy, hogy azt érezted, bármit csinálsz, bármit mondasz, semminek nincs értelme, mert te úgyis elrontod; úgyis csak rosszul csinálod? Talán azért van ez így, mert vannak már arcraesős-tapasztalataid. Ami engem illet, sajnos kijelenthetem: hajlamos vagyok belelovalni magam abba a gondolatba, hogy bárhogyan viselkedem, bármit teszek, bármihez kezdek hozzá, úgysem vagyok jó keresztyén – ugyanakkor tudom, hogy már maga a kifejezés is relatív… (Létezik-e egyáltalán Jézus gondolkodásmódjában jó keresztyén prototípus?) Ezek után, ahogy az lenni szokott, mindez hatással van a közérzetemre, a másokkal való kapcsolatomra, nem is beszélve az Istennel való kapcsolatomról. Egyik-másik barátom is sokszor csak annyit ír,…

In Magyar-Angalet Katalin

Szótlan beszéd

2014. április 28., hétfő Olvasási idő: 3 perc

Szeretek utazni… Álmosan, vagy éber-boldogan nézem, ahogyan elsuhannak a fák, közeli és távoli dombok, az arcok, ismert és ismeretlen tájak. Szeretem az emberek elkapott pillantásait, az éppen hallgatott zenét, ami belefészkeli magát a gondolataimba. Sokszor illik az archoz, amit látok. Férfiéhoz, aki munkától, élettől megroskadtan áll a buszmegállóban. A nőéhez, aki idegesen simítja el arcáról a hajtincsét, mert talán szeretne tetszeni… Valakinek, valamiért. Lehet, mert otthon már nem megy úgy. Akinek tetszeni akar, az már nem becsüli – eléggé.