Címke

kapcsolat

Címke

A múlt napi igeolvasás során az alábbi igeszakaszt olvastam, amit most szeretnék veletek is megosztani. A 91. zsoltár 14-16. verse így szól: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt; felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú…

Még a Covid idején hallgattam egy előadást, melyben elhangzott ez a két szó: kontakt és szigetelés. A villanyszerelőknek erről bizonyára sok minden eszükbe jut, de ebben az előadásban lelki értelemben volt szó róluk. Azóta sajnos már nem emlékszem pontosan az előadás részleteire, és arra sem, pontosan melyik igét…

Az embert Isten kapcsolatra teremtette, s az embertársi kapcsolatainkban mindannyian vágyunk arra, hogy szeressenek és elfogadjanak, úgy, ahogy vagyunk. Szeretnénk tudni és érezni, hogy értékesek és fontosak vagyunk. Mondhatjuk azt is, hogy ez egy alapvető emberi szükséglet. Márpedig amire szükségünk van, azért képesek vagyunk sok mindent megtenni, feláldozni.…

„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,23) Unalomig ismételt közhely, hogy az ember társas lény. Szeret közösségben lenni. És mi keresztyének azt is tudjuk, hogy nem jó az embernek egyedül lennie (1Móz 2,18). Nem…

 „Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten.” Zsolt 46,11  „Jó csendben várni az Úr szabadítására.” JSir 3,26 Tudom, hogy Ő az Isten, hiszem, hogy Ő az Úr, aki mindent megtehet, mégsem vagyok képes igazán Rá figyelni, bízni Benne a saját életemet illetően, vagy meghallani a…

Közös képek. Szerelmes regénybe illő szövegek. Szívecskék. Közös zenék, élmények, utazások. Csak néhány azon dolgok közül, amikkel nap mint nap találkozhatunk a különböző közösségi oldalakon. És ezeket látva talán időnként megfogalmazódik bennünk a gondolat, hogy mennyire jó lehet a másiknak, milyen tökéletes az élete, a kapcsolata, a házassága,…

Nemrég egy beszélgetésben feltették nekem azt a kérdést, hogy milyen istenképem van? Erről eszembe jutott, ha Jézus is megkérdezné tőlem – mint egykor a tanítványoktól –, hogy ‚,kinek mondotok engem” (Mt 16,13), akkor mit válaszolnék. A válaszom magamat ismerve hosszú lenne, de valahogy így hangzana: Ő az életem…

Néhány évvel ezelőtt az imacsapatunk egyik találkozóján azt a feladatot kaptuk, hogy mondjuk el, mit becsülünk a tőlünk balra ülő emberben. Amikor a társam elkezdett beszélni rólam, nagyon kíváncsi voltam, hogy ugyan mit tud majd mondani, hiszen alig ismer. Szó mi szó, nehézkesen indult neki, és elég banális…

,,Töltsd meg a poharamat teljesen, és engedd, hogy túlcsorduljon…” …már napok óta motoszkál a fejemben ez a rendkívül egyszerű, már-már gyerekesnek tűnő asztali áldás, ami eredeti valójában – angol nyelven a megfelelő dallammal – egy fokkal jobban hangzik. Miközben újra és újra eldúdolom, eltűnődöm azon, hogy a mi…