Szerző

Túri Ágnes

Szerző

Kedves Olvasó! Mivel a blogbejegyzés stílusába belefér, hogy bevonhatom az olvasót néhány személyes háttérinformációba, így bátran elmondhatom, a következő pár percben, egy nagyon nehezen és hosszas gondolkodást követően megszületett irományt olvashat majd el. Rengeteg téma és élethelyzet összekavarodásával, a saját alkalmatlanságom megtapasztalásával, a munka és a család melletti rohanással küzdve, végül Isten kegyelméből egy kedves barátom unszolására és biztatására mégis megszületett ez a néhány sor. Édesanyaként gyakran aggódom – gondolom sokan vagyunk így ezzel. Aggódom a családom tagjainak egészségéért, a gyermekeim tanulmányi előmeneteléért, a környezetért, ami körülveszi őket, amiatt, hogy megtalálják-e Isten vezetését, hogy jó anya, jó feleség, jó gyermek…

A legideálisabb állapot, amikor Isten ígéretét birtokolhatjuk egy-egy élethelyzetben. Azt hiszem, mindannyian szeretnénk ezt minél többször átélni. Megkapni azt a bizonyos igét, biztatást és annak birtokában előre lépni. De mi van akkor, amikor az ígéretet ugyan megkaptuk, de valahogy nem épp ennek megfelelően alakulnak a dolgok? Emlékszem, hogy három évvel ezelőtt Túri Ágnes barátnőmmel egy kávé mellett épp erről beszélgettünk. Ő tudta, hogy a szíve alatt hordott pici baba igenis életre van teremtve, de ezzel szemben a vizsgálatok eredményei, az orvosok szakvéleménye és bizony a környezete is kételkedett ebben. Beszélgettünk, és én csak néztem, ahogy ez a vékonyka, törékeny nő…