Címke

böjt

Browsing

Arról, hogy valakivel jót teszünk, vagy valakinek segítséget nyújtunk alapvetően az a kép él bennünk, hogy azáltal kizárólag a másikon segítünk, a másik embernek teszünk jót. Ilyenkor hajlamosak vagyunk nagyra duzzasztott lélekkel azt képzelni, hogy a tettünk csak a másik embernek kedvező. Viszonylag keveset foglalkozunk azzal a kérdéssel,…

Mikor erre a böjti sorozatra készültünk, több olyan tényezőt és tevékenységet is felsoroltunk, ami szerintünk a mindennapokban segíthet bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. A listára felkerült a hit fogalma is – én pedig nagy bátran elvállaltam, hogy erről fogok írni, erről fogok együtt gondolkodni veletek. Bevallom, akkor…

„Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?” (Mt 26,7-8) Jézus számtalan példát tárt elénk a szolgálatról. Azokról a tettekről, amiben az Úr is örömét leli,…

Modernkori életbölcsesség, hogy a legjobb ötletek zuhanyzás közben születnek. Rám ez egész biztosan igaz. De ilyenkor szoktam a mentális teendőlistámat is kiegészíteni, eltervezni a másnapi programot, kitalálni, hogy mit főzzek legközelebb, esetleg fejben már elkezdem írni a következő TeSó blog bejegyzésemet. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül, és biztosan…

Kaptam két kérdést: „Mit gondolok a böjtről?” és „Mi motivál egy lelkészt arra, hogy a kötelező napi istenkapcsolaton kívül olyan extra dolgokat is beépítsen a hitéletébe, mint a böjt?”. Örültem ezeknek a kérdéseknek, mert úgy látom, ma kevesen böjtölnek, kevesen szánják rá magukat. Ma nem divat plusz terheket…

Szalézi Szent Ferencnek van egy gondolata, ami nagyon sokszor eszembe jut: „Ha a szíved kószál és szenved, vidd vissza óvatosan a helyére, és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe. És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben, csak a szívedet hoztad vissza, s helyezted ismét Isten jelenlétébe…

„Pedig, ha ők betegek voltak, én zsákruhát öltöttem, böjttel gyötörtem magamat, újra meg újra szívből imádkoztam. Úgy jártam-keltem, mintha barátomról, testvéremről lett volna szó, mély bánatba merültem, mint aki anyját gyászolja.” (Zsolt 35,13–14) Néhány évvel ezelőtt egy kedves barátomról érkezett a hír: végstádium. Az első reakcióm az volt,…

„Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te…

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön…