„De az Úr Józseffel volt, hűséges maradt hozzá és kedvessé tette…” (1Móz 39,21) A minap József történetét olvastam. Sokadszor. Ismerjük jól: egy fiatal elkényeztetett fiú története, akit testvérei eladtak rabszolgának, de csodálatos módon végül az egyiptomi fáraó első emberévé lép elő. Az álmokat látó fiú az akkori világ…
A filmekben általában lehet tudni, melyek a sorsdöntő pillanatok: az aláfestő zene és a rendezői fókuszok mindent elárulnak. Az életben viszont nem mindig egyértelműek a helyzetek. Elszállnak szavak, amelyekről nem sejtetted, hogy utolsókká válnak. Képtelenség felmérni, melyik pillanatban vagy legközelebb a győzelemhez vagy a bukáshoz. Valamikor a legnagyobb…
Vasárnap az istentiszteleten arról volt szó, hogy honnan ismerheti fel a keresztyén ember minden kétséget kizáróan az isteni vezetést. Volt szó például a számomra is ismerős „igét kaptam” típusú életvitelről, és arról, hogy milyen könnyen félre tudjuk vezetni saját magunkat, ha a Bibliát horoszkópként használjuk. Mivel a mindennapi…
Úgy gondolom, hogy a vezetésről dédelgetett illúzióink akkor fognak igazán összetörni darabjaira, amikor belekóstolunk ebbe a szerepbe (akár egy nagyon rövidke időre is), vagy őszintén beszélgetünk olyan vezetőkkel, akik napról napra másokért felelnek és értük hoznak döntést. Amikor az előzőt kellett átélnem, s bár nem vagyok vezető, de…
“Dicsérjétek az Urat! Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömöt talál parancsolataiban.” (Zsolt 112,1) Jaj, alig várom a mai értekezletet! A főnök el fogja mondani, hogy mit talált ki nekem mára. Vajon hogy présel majd bele olyan dolgokba, amihez semmi kedvem? Ó, olyan jó, hogy van…
(Az 1. rész elolvasásához kattints ide) Az isteni vezetés lényege az, hogy ismerjük Istent és bízzunk benne. Nem fogja megmondani, hogy mit tegyünk, de segít. Minden döntésünk meghozatalakor bízzunk Benne! Bízzunk abban, hogy Ő velünk van. Akkor sem hagy el, ha rosszul döntünk. Bármi történik, Ő a legfontosabb.…
Melyik egyetemre menjek? Milyen területen helyezkedjek el? Ki legyen a társam? Hol lakjak? Hány gyerekem legyen? Mindenből olyan sok lehetőség van. Hogyan döntsem el, hogy melyiket válasszam? Egyáltalán, nekem kell eldöntenem? Mi van, ha rosszul döntök?
Nemrég volt alkalmam időt fordítani saját magamra úgy, hogy nem kellett másra figyelnem. Ezek az alkalmak mindig nyomot hagynak bennem, másképp tudok továbblépni utánuk. Hadd osszam meg veletek egy felismerésemet, amit magammal hoztam ebből a beforgós szakaszomból. Olyan vagyok, mint a Bibliám.
Már majdnem egy éve történt… Szeptember másodika volt. Ha akartam, ha nem – vissza kellett költözni a koliba. Vissza az egyetemre, új tanév, új kezdet, újabb nehézségek… Nem volt ínyemre az indulás. Úgy beszéltük meg, hogy most én vezetek. Csak 100 kilométer az út: nem egy ördöngösség. Az…
Szeretek utazni… Álmosan, vagy éber-boldogan nézem, ahogyan elsuhannak a fák, közeli és távoli dombok, az arcok, ismert és ismeretlen tájak. Szeretem az emberek elkapott pillantásait, az éppen hallgatott zenét, ami belefészkeli magát a gondolataimba. Sokszor illik az archoz, amit látok. Férfiéhoz, aki munkától, élettől megroskadtan áll a buszmegállóban.…