„Menj el, az Úr legyen veled!” (1Sámuel 17,37) Ködös őszi reggel… ülök a szobámban és motiválatlan vagyok. A kávé már lassan kihűlt, a Biblia még mindig csukottan hever mellettem. Egykedvűen kinyitom, majd Dávid és Góliát történetével találom szembe magam. Nem tudok lépést tartani a mozgalmas képkockákkal, csak futnak a szemeim a sorokon, visznek az események, de nem tudom úgy igazán átélni. S akkor jön egy mondat. Rövid, egészen picurka, mégis kinyílnak a szemeim és feléled a lelkem: ,,Menj el, az Úr legyen veled!” Az Úr legyen veled… ismételgetem közben pedig nagymamám és a szüleim hangja cseng a fülemben. Már egészen…