Címke

jövő

Browsing

Az egyik barátommal nemrég a 2021-es évhez fűződő várakozásainkról beszélgettünk. Amikor elmondtam, mit szeretnék idén elérni, ő megkérdezte tőlem: És mondd csak, vetsz te ezért? Ez a kérdés azóta is itt kattog bennem. A tavalyi évben megtanultuk, mennyit ér az emberi akarat és tettrekészség: jön egy világjárvány, és…

Egy számomra kedves ismerős család már több éve hagyományosan azzal tölti a szentestét, hogy – jóllakva az ünnepi vacsorától – a karácsonyfa alatt elcsendesednek, hálát adnak együtt az egész év történéseiért, és új célokat tűznek ki a következő esztendőre. Bármennyire is távolinak és „beállítottnak” érzem ezt a képet…

Isten képmására teremtett emberként különleges tulajdonságunk, hogy képesek vagyunk gondolkozni a jelen, múlt és jövő dolgairól. Merengünk a múlton, hogy mit csinálhattunk volna jobban, de terveket szövünk a jövőnkre nézve is. Ezekben a napokban a legtöbb ember a saját bőrén tapasztalja, hogy a következő fél- vagy egy évre…

Sajnos előfordul, hogy úgy érezzük, az Isten nem hall minket. Nem válaszol, hiába ostromoljuk imáinkkal. Hiába akarunk teljes szívből valamit, mégsem érkezik a segítség. És ilyenkor valóban nehéz hinni. De Isten nem felejtkezik meg rólunk, ahogy kedves barátnőm, Hajdu Editke bizonyságtételéből is olvashatjuk. „Egy kicsinek nevezhető településen, ahol…

„Ha vége lesz ennek az egésznek, egy jobb világra ébredünk majd”  – sokaktól hallom vagy olvasom mostanában ezt a mondatot. „Csak ki kell várni” –  folytatják ilyenkor, s nekem akaratlanul is a Harry Potter és az azkabani fogoly egyik kultikus jelenete jut eszembe. Amikor Harry a dementorok százainak…

Sokat puffogtatott közhellyé vált az a kijelentés, hogy minden lehetséges. Az ember el-elsüti, bátorítóként szánva magának, társának, de sokszor mégsem hiszi el igazán. Sőt, egyáltalán nem hiszi el. Hiszen nincs esély a gyógyulásra, az orvosok is így állapították meg… Nincs esély a felállásra, mert senki nincs, aki felsegítene……

Olyan jó látni, hogy az Isten mindenki életébe személyre szóló kalandokat készített. S azokat nemcsak elkészíti számunkra, de át is segít rajtuk. Utat mutat a nehézségekben, váratlan megoldásokat ad. Ezekről a kalandokról mesél Nagy Edina, aki ma Magyarország első számú őssejt-bankjában dolgozik. „Volt egy nagyon nehéz időszak az…

Hova menjek lelked elől?Orcád elől hova fussak?139. zsoltár Hova menjek? – Talán ez a nyár legégetőbb kérdése… Ha már nem kell a suliban gubbasztani, ha az utolsó vizsga is megvan, ha kivehetem végre a szabit; hova menjek? Ha elég volt a horvát tengerpartból, és a görög szigeteket is…