„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Péld 3,5)
Amikor 2009-ben a nagyapám másodszor is stroke-ot kapott, lélegeztetőgépre került. A kórházba érve mindannyian éreztük, hogy elköszönni jöttünk. Nekem is lehetőségem volt még utoljára megköszönni neki mindazt a szeretetet, amit tőle kaptam. Emlékszem, hogy Rocky kutyánkat emlegettem neki, akit annak idején édesapámmal ketten ápolgattak, amikor beteg volt. Most elmondhattam nagyapámnak, mennyire sokat jelentett nekem akkor ez a törődés a kis játszótársammal, és hogy máig milyen hálás vagyok érte. Pontosan talán meg sem tudtam volna mondani, hogy mi indított erre, de azt is mondtam neki, hogy hiszem, Isten még megengedi, hogy eljusson a szőlőskertbe, amit annyira szeretett…
Egy kórházi ágy, vagy még inkább egy halálos ágy mellett állva érzi az ember igazán, mennyire kiszolgáltatott, és mennyire nincs befolyása az életben oly sok mindenre. Ugyanakkor még az ilyen helyzetekben is rajtunk, helyesebben az Istentől ajándékba kapott szabad akaratunkon múlik az, hogy mi magunk mit teszünk, mit mondunk.
Papó temetése után a család még összegyűlt a házában. Együtt emlékeztünk, képeket nézegettünk, történeteket meséltünk róla. A jól ismert, régi felvételek mellett előkerült néhány olyan fotó is, ami még a szüleim számára is új volt. Ezek között volt egy, amit nagymamám elmondása szerint egy külföldi látogató készített nagyapámról. A képen nagyapa épp a szőlőskert felé megy, Rocky kutyával az oldalán.
Nem tudom, ha helyettem valaki más éli át ezt a napot, ő tulajdonít-e bármilyen jelentőséget a nagyapámnak mondott utolsó szavaimnak és az utána előkerült képnek. Bizonyára lett volna, aki vállat vonva megy el az egybeesés előtt, de nekem ez volt életem egyik legmeghatározóbb pillanata. Én Istenből érzékeltem valamit akkor is, amikor nagyapa ágyánál hozzá beszéltem, és akkor is, amikor a kezembe került a régi felvétel. Felfoghatatlan és egyszerre fantasztikus volt, hogy mindaz, amit a betegágyánál elmondtam neki, valósággá vált. Tudtam, hogy nagyapám eljutott a szőlőskertbe.
Isteni ziccer. Isten megérint, hozzád szól, indít valamire, és te vagy kihagyod a lehetőséget, vagy élsz vele. Én ez alkalommal éltem vele.
Az első zicceremet, viszont kihagytam. Hétköznapi eset, talán mindannyiunkkal megtörtént már: az utcán elmentem egy hajléktalan mellett és visszautasítottam a kérését, mert sok rosszat hallottam, láttam arról, ahogyan rosszul használják fel a nekik adott pénzt. Elsétálva emellett az ember – és egyben isteni lehetőség – mellett, hiszem, hogy a Szentlélektől indíttatva, ilyen gondolatfoszlányok jutottak eszembe: nem tudhatod… nem a te tiszted eldönteni… nem tudod, hogy aki kér, miért teszi… kérjetek és adatik… Erősen hiszek benne, hogy a lelkiismeretemen keresztül ilyenkor Isten próbál meg hatni rám, az viszont rajtam múlik, hogy hallgatok-e erre a belső hangra.
Persze nem könnyű tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy honnan tudhatjuk egészen biztosan, mikor szól Isten a körülményekből vagy épp a lelkiismeretünkön keresztül. Vagy hogy mit tehetünk, hogy biztosan ne mulasszuk el ezeket az isteni ziccereket, kihagyhatatlan lehetőségeket. A Szentlélek irányítását érezni annyira személyes és egyénenként változó dolog, hogy talán nem is lehet ez ügyben egyetemes tanácsokat osztogatni. Én a legerősebb támpontot ebben Lukács evangéliumában találtam, ahol Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy álljunk mindig készen Isten érkezésére.
„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.” (Lk 12,35–36)
Kedves Olvasó! Kívánom, és imádkozom, hogy a következő isteni zicceredet ne hagyd ki. És amikor átéled az isteni vezetést, és hagyod, hogy rajtad keresztül cselekedjen a Szentlélek, érezd meg azt a semmivel össze nem téveszthető, mérhetetlen örömöt, amit Isten közelében egy-egy ilyen megtapasztalás alkalmával érez az ember. És amit utána soha többé nem akar elfelejteni.
Obbágy Ádám
(Az illusztráció a szerző tuladonát képezi)
