Szerző

Molnár-Kovács Dorottya

Szerző

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, tanársegéd, blogger, tréner.
5 munka, amit rendszeresen végzek: egyetemi oktatás, tudományos kutatás, tárlatvezetés egy galériában, blogolás, kommunikációs készségfejlesztő tréningek tartása.
5 szóban az életfilozófiám: Szeretnék minden nap jobb lenni.
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 tulajdonságom: energikus, tervező, aggodalmaskodó, vidám, és szeretem azt hinni, hogy kreatív is.
5 dolog, amit szeretek:  amerikai late night show-k, futás, self-help könyvek, kávé, utazás.
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, a fejlődés, a TeSó blog.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer 29,11–13) Vannak igeversek, amelyek nehézségek, elhúzódó megpróbáltatások idején újra és újra előkerülnek, hogy biztatást nyerjünk belőlük. Ilyen a fent idézett rész is, amelyet Jeremiás könyvében olvasunk, aki a babiloni fogságban lévő nemzettársaihoz szól. Jeremiás itt arról beszél, hogy Isten nem ígér azonnali, sőt még gyors szabadulást sem. Nem mondja, hogy már csak néhány hétig kell kibírni…

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) Az utóbbi hetekben összecsaptak felettem a hullámok. Egyszerre „kellett” aggódnom a családom több tagjáért, valamint magamért és a méhemben növekvő, várva várt kis magzatért is. És tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Egyre többünket érint személyesen is ez a borzasztó vírus – már nemcsak a szocializációs szokásaink megváltozása szintjén, hanem veszélyes kórként is, amelynek a lefolyása kiszámíthatatlan. Ráadásul úgy, hogy – főleg ott, ahol mi élünk – az egészségügyi ellátás egyre kevésbé garantált. Túl sok embernek van szüksége ugyanazokra az egészségügyi eszközökre, a véges…

Ha az emberek nagyon erősen hinni akarnak valami igazságban, akkor hinni fognak benne – ezt jelenti a megerősítési torzítás. Amikor minden új elém kerülő információt a saját elméleteim megerősítésére használok fel, és egyszerűen nem foglalkozom az engem cáfoló bizonyítékokkal. Például, ha érdekemben áll azt hinni, hogy a koronavírus csak egy kitaláció, ami valójában nem is létezik, vagy csodálatos módon az egész világon csak az én földrajzi környezetemet kerülte el, akkor megtalálom a módját, hogy minden bizonyítékot, ami cáfolná ezt a hitemet, elvessek, ellenben mindent elhiggyek, ami megerősíti az elképzelésemet. Akkor is, ha ennek az a vége, hogy minden általam korábban…

Ma reggel az egyház születésnapjára ébredtünk. Ötven nappal húsvéthétfő után a Szentlélek megjelent közöttünk, és azóta is közel van hozzánk. A templomon kívüli világ kevéssé emlékezik meg erről az ünnepről. Megünnepli Jézus születését, és valamennyire még a kereszthalálára és feltámadására is emlékezik, de pünkösddel nem igazán tud mit kezdeni. Ezért is akartuk arra kérni az olvasóinkat, hogy írjanak egyetlen szót erről az ünnepről. Azt, ami először eszükbe jut. Nem véletlen, hogy a válaszok között a Szentlélek a főszereplő: lélek, pártfogó, bátorító, irányító, vigasztaló vagy ami Őt jelképezi: a galamb és a tűz. De ott van az is, hogy egyeseknek mit…

De hát aki igazán átadta az életét Krisztusnak, az nem aggodalmaskodik! – Ennyivel el is intézhetnénk a témát, de talán ez mégsem ilyen egyszerű… Mint ahogy nem lettünk hirtelen képtelenek az irigységre, az önzőségre, a haragra vagy a bántásra keresztyénként, úgy továbbra is megvan a képességünk a fölösleges aggódásra is – egyeseknek jobban, mint másoknak. A lenti listát az aggódás legyőzésére leginkább saját magam számára írtam, úgy, mint dolgok, amiket tudok, de amikre mégis folyton emlékeztetni kell magam, hogy működjön… Remélem, más is hasznosnak találja. Imádkozz Igen, egy keresztyén blogon ez egy elég magától értetődő első lépés, de saját magamon…

Mióta bezárkózott a világ, az interneten egyre több keresztyén tartalommal lehet találkozni, és talán az igény is nagyobb most ezekre. Én is szeretek belehallgatni rég nem látott lelkészek istentiszteleteibe, és bevallom, ilyenkor leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy hallhatok-e valami megnyugtatót, ami kifejezetten erre a furcsa mostani helyzetre vonatkozik. Amikor tudjuk, hogy sokan súlyosan megbetegszenek. Sokan nem élik túl ezt a betegséget. Bizonyára olyanok is, akik és akikért imádkoznak. Mit lehet ilyenkor mondani az imádságról? Hogyan imádkozzunk ebben az aggasztó, nehéz helyzetben? Illésné Kovács Gyöngy története egy kicsit választ ad erre a kérdésemre: „Talán a legelső, de ma is az egyik…

Isten valamiért úgy látta jónak, hogy megengedje, hogy a világ most egy kicsit megálljon. Hogy felboruljon a napi rutinunk, egyik percről a másikra kiürüljön a naptárunk. Ami eddig mindennél fontosabbnak tűnt, most hirtelen egyáltalán nem is számít. Újra kell gondolnunk, hogyan is nézzen ki egy napunk (a négy fal között), hol és hogyan kapjon benne helyet a munka, és – ha már böjt van – azt is átgondolhatjuk, hol kaphat helyet benne az Istennel töltött idő. Máté-Puskás Magdolna egy olyan megtapasztalását mesélte el nekünk, amelyben Isten épp egy ilyen megállítás és rutinból-kizökkentés által tette nyilvánvalóvá számára védelmező jelenlétét. „Már elég…

Ha meg kellene fogalmaznom, hogy mit jelent a böjti sorozatunkban körüljárt istenélmény kifejezés, azt mondanám, hogy amikor nagyon elevenen és intenzíven érzem Isten jelenlétét az életemben. Vagy amikor valamiért teljesen biztos vagyok benne, hogy Tőle és nem mástól kapok irányítást. Amikor egy húron pendülünk és érzem, hogy Hozzá tartozom. Kicsit hasonlít ez ahhoz, mint a párkapcsolatok legelején az első összekacsintás: amikor mindketten érzitek, hogy a másik is ugyanazon a hullámhosszon van. László-Kovács Gabriella a kettőt egyszerre élte meg: kitartó imáira válaszként egy váratlan és valószínűtlen találkozást (most már) a férjével, és azt, hogy milyen, amikor Istentől kérdezünk valamit, Ő pedig…

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, amikor még egy másik gyülekezetet látogattam, az egyik ifjúsági bibliaórán a félelemről beszéltünk. Én bevallottam, hogy nagyon aggodalmaskodó vagyok, és hogy mennyire érzem, hogy ez rossz hatással van a lelki egészségemre, de még az Istennel való kapcsolatomra is, mert ez a bizalom hiányát, a hit gyengeségét feltételezi. Az alkalom vezetője erre valami olyasmivel reagált, hogy „de hát, aki átadta az életét Krisztusnak, az nem aggodalmaskodik”. Nem ez az egyetlen ehhez hasonló élményem. Feltárom egy gyengeségem, valamit, amivel küzdök, és cserébe szembesítenek azzal, hogy ha valaki igazán keresztyén, akkor nem kellene, hogy ilyen problémákkal küzdjön. Szóval ettől…

Tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor az egyik iskolatársam épp nagy lelkesen mesélt egy könyvről, amit akkoriban olvasott. Kérdezte, hogy ismerem-e, én pedig mondtam, hogy igen, én is olvastam és imádtam! „Imádni csak Istent lehet” – hangzott a válasz. „Jó, jó, persze, hogy csak Istent lehet” – kezdtem, mert valahol már hallottam erről a szabályról – „nem úgy értem, hogy jobban szeretem a könyvet, mint Istent”. Próbáltam magyarázkodni, de elég zavaros volt a dolog, mert az én fejemben ráadásul teljesen összehasonlíthatatlan érzelmekről/gondolatokról volt szó Istennel és azzal a bizonyos könyvvel kapcsolatban (nem emlékszem, milyen könyvről lehetett szó, még az is lehet, hogy…