Szerző

Molnár-Kovács Dorottya

Szerző

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, tanársegéd, blogger, tréner.
5 munka, amit rendszeresen végzek: egyetemi oktatás, tudományos kutatás, tárlatvezetés egy galériában, blogolás, kommunikációs készségfejlesztő tréningek tartása.
5 szóban az életfilozófiám: Szeretnék minden nap jobb lenni.
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 tulajdonságom: energikus, tervező, aggodalmaskodó, vidám, és szeretem azt hinni, hogy kreatív is.
5 dolog, amit szeretek:  amerikai late night show-k, futás, self-help könyvek, kávé, utazás.
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, a fejlődés, a TeSó blog.

Mióta bezárkózott a világ, az interneten egyre több keresztyén tartalommal lehet találkozni, és talán az igény is nagyobb most ezekre. Én is szeretek belehallgatni rég nem látott lelkészek istentiszteleteibe, és bevallom, ilyenkor leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy hallhatok-e valami megnyugtatót, ami kifejezetten erre a furcsa mostani helyzetre vonatkozik. Amikor tudjuk, hogy sokan súlyosan megbetegszenek. Sokan nem élik túl ezt a betegséget. Bizonyára olyanok is, akik és akikért imádkoznak. Mit lehet ilyenkor mondani az imádságról? Hogyan imádkozzunk ebben az aggasztó, nehéz helyzetben? Illésné Kovács Gyöngy története egy kicsit választ ad erre a kérdésemre: „Talán a legelső, de ma is az egyik…

Isten valamiért úgy látta jónak, hogy megengedje, hogy a világ most egy kicsit megálljon. Hogy felboruljon a napi rutinunk, egyik percről a másikra kiürüljön a naptárunk. Ami eddig mindennél fontosabbnak tűnt, most hirtelen egyáltalán nem is számít. Újra kell gondolnunk, hogyan is nézzen ki egy napunk (a négy fal között), hol és hogyan kapjon benne helyet a munka, és – ha már böjt van – azt is átgondolhatjuk, hol kaphat helyet benne az Istennel töltött idő. Máté-Puskás Magdolna egy olyan megtapasztalását mesélte el nekünk, amelyben Isten épp egy ilyen megállítás és rutinból-kizökkentés által tette nyilvánvalóvá számára védelmező jelenlétét. „Már elég…

Ha meg kellene fogalmaznom, hogy mit jelent a böjti sorozatunkban körüljárt istenélmény kifejezés, azt mondanám, hogy amikor nagyon elevenen és intenzíven érzem Isten jelenlétét az életemben. Vagy amikor valamiért teljesen biztos vagyok benne, hogy Tőle és nem mástól kapok irányítást. Amikor egy húron pendülünk és érzem, hogy Hozzá tartozom. Kicsit hasonlít ez ahhoz, mint a párkapcsolatok legelején az első összekacsintás: amikor mindketten érzitek, hogy a másik is ugyanazon a hullámhosszon van. László-Kovács Gabriella a kettőt egyszerre élte meg: kitartó imáira válaszként egy váratlan és valószínűtlen találkozást (most már) a férjével, és azt, hogy milyen, amikor Istentől kérdezünk valamit, Ő pedig…

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, amikor még egy másik gyülekezetet látogattam, az egyik ifjúsági bibliaórán a félelemről beszéltünk. Én bevallottam, hogy nagyon aggodalmaskodó vagyok, és hogy mennyire érzem, hogy ez rossz hatással van a lelki egészségemre, de még az Istennel való kapcsolatomra is, mert ez a bizalom hiányát, a hit gyengeségét feltételezi. Az alkalom vezetője erre valami olyasmivel reagált, hogy „de hát, aki átadta az életét Krisztusnak, az nem aggodalmaskodik”. Nem ez az egyetlen ehhez hasonló élményem. Feltárom egy gyengeségem, valamit, amivel küzdök, és cserébe szembesítenek azzal, hogy ha valaki igazán keresztyén, akkor nem kellene, hogy ilyen problémákkal küzdjön. Szóval ettől…

Tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor az egyik iskolatársam épp nagy lelkesen mesélt egy könyvről, amit akkoriban olvasott. Kérdezte, hogy ismerem-e, én pedig mondtam, hogy igen, én is olvastam és imádtam! „Imádni csak Istent lehet” – hangzott a válasz. „Jó, jó, persze, hogy csak Istent lehet” – kezdtem, mert valahol már hallottam erről a szabályról – „nem úgy értem, hogy jobban szeretem a könyvet, mint Istent”. Próbáltam magyarázkodni, de elég zavaros volt a dolog, mert az én fejemben ráadásul teljesen összehasonlíthatatlan érzelmekről/gondolatokról volt szó Istennel és azzal a bizonyos könyvvel kapcsolatban (nem emlékszem, milyen könyvről lehetett szó, még az is lehet, hogy…

„Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját…” (2Móz 16,29) A nyugalom napját egy olyan időszakban kapta Istentől a zsidó nép, amikor nem követte két pihenőnap az ötnapos munkahetet, és a vita sem arról szólt, hogy szombaton vagy vasárnap kell-e templomba menni. Az Úr látta, hogy nem lehet megállás nélkül dolgozni, és az embernek szüksége van a pihenésre és a feltöltődésre. Én sokáig opcionálisnak tartottam a vasárnapi pihenőnapot. Jézus szavai csengtek a fülemben: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27b-28). Ha pedig az ember dönt a szombatnap…

„Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145,18) Minden nap kinyitni a lelki tartalmú adventi kalendáriumot. Elolvasni a napi igét. Lefekvés előtt imádkozni. Meggyújtani a gyertyát az adventi koszorún. Adakozni. Vasárnap templomba menni, és végig odafigyelni az igehirdetésre… Megpróbálok mindent kipipálni a keresztyén to-do listámról, mert idén nem akarok „üres” adventet. Érzem, hogy kiégtem, kevés az energiám a dolgaimra és más emberekhez is. Túl sok a teendő és én túl kevés vagyok hozzá. Szükségem van Isten nyugtató, de buzdító és reményt adó jelenlétére is. Idén nem fér bele, hogy az ünnep elrepüljön a fejem fölött. „Közel…

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?” (Mt 7,11) Sokan vallják, hogy ajándékozni sokkal nagyobb öröm, mint ajándékot kapni. És tényleg. Ebben a hónapban a gondolataim egy részét folyamatosan az foglalja le, hogy kit mivel tudnék meglepni majd szenteste. Hogyan tudnám különlegessé tenni a kis csomagot, amit elkészítek. És izgatottan várom, hogy átadhassam, hogy láthassam a megajándékozott arcát, nézhessem, vajon örül-e annak, amit kapott. De azt hiszem, azt már egy kicsit elfelejtettem, hogyan kell elfogadni az ajándékot. Őszintén örülni neki, nagy becsben tartani. Sőt, várni,…

Gondolj a tékozló fiúra. Ahogy ott ül a disznók között, éhesen és magányosan – csak ő és a gondolatai. Elrontotta az életét. Rossz döntéseket hozott. Csak magára gondolt: arra, hogy neki épp akkor mi a legjobb. És most itt van, szegényen, üresen, céltalanul, barátok és család nélkül. Csak egy kiút van ebből az élethelyzetből: vissza kell térnem Atyámhoz, meg kell alázkodnom és bocsánatot kell kérnem önző, gonosz viselkedésemért. A tékozló fiú bűnbánata nem elméleti. Nem arról szól, hogy felsorolja, mit sajnál, mit csinálna máshogyan, hanem a visszafordulásról. Arról, hogy az eddigi döntései és motivációi hibásak voltak, és mostantól másképp gondolkodik.…

Bizonyára mindenki, aki rendszeresen eljár valamely keresztyén gyülekezet alkalmaira, elgondolkodott már azon, hogy melyek azok a részei a közösség működésének, amelyeket az emberek, a hagyomány, a kényelem, esetleg a szükség alakított olyanná, amilyen, és melyek azok, amelyek szerves részét képezik egy, a Biblia tanításait követni próbáló gyülekezetnek. Tény, tökéletesen biblikus gyülekezet itt a Földön nem létezik. Néha azonban nem árt újra elővenni azokat az igeszakaszokat, amelyek egy ilyen ideál megvalósításáról adnak iránymutatást számunkra. És ez most nem arról szól, hogy orgona vagy egy komplett rockzenekar kíséri-e a dicsőítést, vagy hogy rögzített fapadokon vagy kényelmes, párnázott székeken foglal-e helyet a gyülekezet.…