Szerző

Molnár-Kovács Dorottya

Szerző

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, tanársegéd, blogger, tréner.
5 munka, amit rendszeresen végzek: egyetemi oktatás, tudományos kutatás, tárlatvezetés egy galériában, blogolás, kommunikációs készségfejlesztő tréningek tartása.
5 szóban az életfilozófiám: Szeretnék minden nap jobb lenni.
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 tulajdonságom: energikus, tervező, aggodalmaskodó, vidám, és szeretem azt hinni, hogy kreatív is.
5 dolog, amit szeretek:  amerikai late night show-k, futás, self-help könyvek, kávé, utazás.
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, a fejlődés, a TeSó blog.

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7-8) A férjemet – aki tinédzserkora óta keresztyén, de közben fizikus kutató is – eléggé foglalkoztatja az evolúció kérdése, és az, hogy hogyan egyeztethető össze a Biblia tanítása a tudomány álláspontjaival. Például Ádám és Éva történetében többek között az érdekli, hogy vajon ők az első emberpár voltak-e, vagy csak az első Homo sapiensek (akiket pedig akkor szükségszerűen megelőztek időben a Neander-völgyiek)*. Vajon de novo lettek teremtve bele a világba, vagy vele együtt fejlődtek? Estleg a róluk…

Nem tudom, gondolkodtál e már azon, vajon miért van szüksége Istennek arra, hogy dicsérjük őt? Bevallom, engem sokáig zavart ez a dilemma. Hogy van az, hogy Isten, aki az egész világ teremtője, akinek hatalma van életet adni és elvenni, halandó emberektől dicséretet vár? Miközben – valljuk be – az emberek között a gyenge önértékelés jele az, ha valaki folyamatosan igényli a dicséretet. Én, akinek az egyik domináns szeretetnyelve egyértelműen a dicsérő szó, mindig kicsit szégyellem ezt a tényt magamról. Hogy szükségem van az elismerésre, ha valamit jól csinálok. Hogy azt akarom, hogy szóvá tegyék, ha ügyes voltam. Mennyire gyerekes, nem…

Alapvetően azt gondolom, hogy a legtöbb ember jóindulatú, és nem szándékosan gázol bele a másik lelkébe. Magamról is így vélekedem, mégis sokszor megtörtént már velem az, hogy utólag megbántam valamit, amit segítő szándékkal mondtam. Akár valaki olyannak, aki épp nehéz helyzetéről számolt be nekem, akár csak egy vita vagy beszélgetés alkalmával. Egyszerűen van néhány mondat, amely a legtöbb embert – a beszélő szándékától teljesen függetlenül – leginkább csak feldühíti. Egy ideje már gyűjtögetem ezeket, és most a teljesség igénye nélkül, íme a szerintem legrosszabbak. Nyugodj meg! Szerintem még soha senkire nem hatott megnyugtatóan ez a felszólítás. A válasz általában passzív…

Nem tudom, hogy csak néhány hónap várakozás van-e mögöttetek, vagy ez már a sokadik év, amikor ez az egy cél szerepel az újévi listátokon. De azt tudom, hogy a várakozás fájdalmas, ráadásul láthatatlan, magányos és fárasztó tevékenység. Kimerítő, amikor úgy érezzük, hogy parkolópályán áll az életünk. Néha abba is belefáradunk, hogy a másik örömének örüljünk, miközben saját magunk miatt szomorúak vagyunk. Ne higgyétek, hogy rossz emberek vagytok, ha ezek az érzések egyszerre vannak jelen bennetek, amikor a körülöttetek lévő párok jelentik be a várandósságot. Az érzelmek bonyolultak, és nem tudjuk irányítani őket. Talán többet, mint korábban, de az elveszített magzatokról…

A legtöbb olvasónak talán ismerős Gary Chapman öt szeretetnyelvről szóló elmélete. E szerint mindannyiunknak van egy vagy több domináns, vagyis olyan szeretetnyelve, amely a többinél erősebben hat rá az alábbiak közül: elismerő szavak,minőségi idő,ajándékozás,szívességek,testi érintés. A karácsony általában remek alkalom arra, hogy a minőségi idő és még inkább az ajándékozás szeretetnyelvén kommunikáljunk egymással. Azáltal, hogy ráérősen, estébe nyúlóan beszélgetünk a családtagjainkkal, vagy hogy megpróbálunk mosolyt csalni az arcukra a fa alá helyezett csomagunkkal, a szeretetünket fejezzük ki. Ha hiszünk Chapmannek – és talán a saját tapasztalatainknak is –, vannak azonban olyan emberek, akiknek sokkal nehezebb valódi örömet szerezni egy-egy ajándékkal,…

Istenem, hálásan köszönöm, hogy túl vagyunk ezen a példátlanul nehéz éven. Hogy minden fájdalom és veszteség ellenére Te megőriztél engem. Add, hogy ne vegyem magától értetődőnek mindennapi áldásaidat, és segíts, hogy a hálám legyen őszinte és szívből jövő mindazért, amim van. Bocsáss meg, ha sokszor csak kétségbeesésemben fordultam Hozzád az óévben. Uram, én szeretnék veled élő és aktív kapcsolatot. Érteni a szavad, odafigyelni rá, hagyni, hogy átjárja gondolataimat, irányítva lenni általa. Olyan sokszor elhatároztam már ezt, de Istenem, én kevés vagyok ahhoz, hogy jól csináljam. Szükségem van a segítségedre, még ebben is. Köszönöm, hogy Te nem fordulsz el tőlem akkor…

Az év elején ajánlott számos lista – például számadások az elmúlt évről és tervek az ideire – elkészítése mellett talán érdemes megfontolnunk egy olvasási lista összeállítását is. Már csak azért is, hogy a gyakori „idén szeretnék többet olvasni” pontot az újévi fogadalmaink között konkrét tervekkel is megtámogassuk. Épp ezért a TeSó blog állandó szerzői közül néhányan megosztják az elmúlt évük legmeghatározóbb könyvélményét, kedvcsináló gyanánt. Ezek nem minden esetben kifejezetten „lelki” tartalmú kötetek, ellenben olyanok, amelyekből sokat tanultunk, önreflexióra sarkalltak, esetleg megráztak, meghatottak bennünket, vagy épp tágították világlátásunkat és hitértelmezésünket. Cserébe szívesen vesszük, ha hozzászólásban kiegészítitek a listát a saját legkedvesebb…

Habár nagyon szeretem a karácsonyt, bevallom, nem mindig tudom, mit is kezdjek a gyermek Jézussal. A kisbabával, aki Szenteste megérkezett a Földre. A pásztorok és a napkeleti bölcsek mesés, szép története lélekben valamiért nem a legkönnyebben megélhető a számomra. Idén az egyik ünnepi istentiszteleten a lelkészünk arról beszélt, hogy rákeresett, mit is ír a Biblia arról, hogy Jézus miért jött el a Földre. Ez nekem is szimpatikus kapaszkodó lett az ünnep megértéséhez. Ézsaiás egyik próféciájában pontosan erről ír. Később, amikor Jézus egyszer Názáretben tanít, épp ezt a saját magáról szóló jövendölést olvassa fel hallgatóságának (Lk 4,18 – 19). „Uramnak, az…

A legnehezebb az idei karácsonyban az lesz, hogy a család külföldön élő részével nem tudunk majd együtt ünnepelni. A távolság, amelyet az olcsó repülőjegyek, az átjárható határok és a fejlett infokommunikációs technikák az utóbbi években szinte eltüntettek – vagy legalábbis csökkentették a jelentőségüket – most nagyobbra nőtt, mint valaha. Egy-kétezer kilométer jelenleg elérhetetlenül messzinek, a világ végének tűnik. És abban látszik leginkább, hogy a videóhívások nem pótolják a találkozásokat, hogy a hiányukat épp akkor érzem a legerősebben, amikor telefonon beszélek valakivel. A családtagokat, a kedves, jó barátokat nem lehet más személyekkel pótolni, és ez így is van rendjén. Ugyanakkor talán…

Szólj, ha bármiben segíthetek! – mondom én is olyan gyakran, és a legtöbbször komolyan is gondolom. Persze tudom, hogy én magam is ritkán élek ezekkel a jószándékú felajánlásokkal, még ha hálás is vagyok értük. Mert másnak is épp elég baja van, mert ha nehezen is, de megoldom én egyedül is… És, habár nem ezért mondom, de azt is tudom, hogy általában mások sem szoktak lecsapni az én „visszautasíthatatlan” felajánlásaimra. Márpedig ebben az adventben talán a szokásosnál is többen szorulnak segítségre. Fiatalok, életerős középkorúak és idősek, akik elkapták a koronavírust, vagy kontaktszemélyek, ezért most karanténban vannak. Így pedig még a heti…