Címke

lélek

Címke

Megváltozott a világ. Egy olyan generáció nőtt fel, akik állandóan az online térben vannak, ahol pedig egyre több és több újdonság van. Mindig van mit görgetni. Néha kíváncsiságból, néha csak időtöltésként, unaloműzésként. Ma már az a jellemző, hogy ha nem köti le valami a figyelmünket tíz másodperc alatt,…

Mindannyian szeretjük, ha rendezett, letisztult és kívül-belül rendben van a templomunk. Hálát adunk egy felújított épületért. Az istentiszteletek légköre is fontos számunkra. Belépve Isten házába, megérint a gyönyörű orgonaszó, az Őt magasztaló énekek segítenek elcsendesedni, és vágyjuk hallani az igét, amely éltet és táplál bennünket. De miközben ilyen…

Pünkösd környékén hallunk talán legtöbbet a Szentlélekről. Erről szólnak igehirdetések, még a TeSó bejegyzései is. Az év többi részében kicsit alábbhagy az érdeklődés a Szentháromság harmadik személye iránt. Valahol érthető is, hiszen Istent amúgy is olyan nehéz elképzelni, elménkkel megfogni, körülírni. S még inkább nehéz ez a Szentlélekkel…

Számomra olyan mintha Jézus ezekkel az „Én vagyok…” igékkel szeretne jobban bemutatkozni nekünk, embereknek. Elmondani és megértetni velünk azt, milyen is Ő, mi a küldetése, a célja, és azt is, hogy ki akar lenni a mi életünkben. Tudja, kinek mennyi időre van szüksége. Tudja, mikor kell, hogy világosságként,…

„Én vagyok az élet kenyere…” (Jn 6,35) Munkából hazafelé jövet mindig meglátogattam egy kedves hívő nénit, aki mozgássérült volt és nem tudott járni. Mindig nagy élmény volt bemenni hozzá, beszélgetni és együtt imádkozni vele. Felüdültem én is, ő is. Egyik este nagyon éhesen tartottam hazafelé a munkából és…

Hétfő, kedd…péntek. Most komolyan? Már megint hétvége van? Mikor teltek el így ezek a napok? – tesszük fel a kérdést hétről hétre. Valljuk be: a ma emberére nagyon jellemző a túlvállalás, pörgés, teljesen betáblázott hetek, sőt, hónapok. Régebben azt gondoltam, minél több dolgot vállalok magamra, annál fontosabb, értékesebb…

Épp csak megérkeztünk a táborba, amikor a munkatársaim kétségbe esve jöttek oda hozzám: baj van, két lány haza akar menni. Amint beléptem a szobába és belenéztem a lányok arcába, rögtön láttam, hogy itt felesleges minden érv. Tizenévesek voltak, de nem a bimbózó élet látszott rajtuk, hanem az ördög…

A húsvéti események után a Szentírásban a figyelem a tanítványokra irányul. A feltámadás és Jézus első megjelenése, majd a pünkösdi csoda megtörténte között van egy időszak a tanítványok életében, amikor Jézus nincs jelen. Ez már nem az az élet, ami Jézus földi életének és szolgálatának megkezdése előtt volt,…

Református egyházi évünk idei témája a megújulás. Amikor ezt meghallottam, valahogy rögtön megfogott, és azt éreztem: „Igen! Erre mindenkinek szüksége van. Nekem is!”. Ahogy azokra is, melyek előtte voltak: a reménységre, a hálaadásra. Közben pedig ott volt bennem az az érzés is, hogy bár ebben a háborús helyzetben…