
Elindultunk!!!
Tervezgetés, ötletelés után 3 poszttal a tarsolyunkban belevágtunk a blogírásba.

TeSó blog Café
2014-ben a KRISZ Lendületen kávéházat tartottunk. Mit is mondhatnánk: a kávé finom volt, a társaság elsőosztályú.
2014 nyara egész mozgalmasra sikerült:

KRISZ7
A csapat nagy része szolgált a KRISZ7-en…

Családi Nap
…és a Kárpátaljai Református Egyházkerület által rendezett Családi Napon is feltűntünk.

1000. lájkoló a Facebookon
Fél év alatt elértük az 1000 lájkolót. Ez nagyon lelkesített minket.

Első adventi naptárunk
November végén azt találtuk ki, hogy az adventi időszakban elkezdünk egy „zarándoklatot”, ami segíthet ünneplőbe öltöztetni a lelkünket. Áldott ötlet volt, ami azóta hagyománnyá alakult.

TeSótartó fotópályázat
Az év első nagyobb megmozdulásaként kiírtuk az első pályázatunkat. A TeSótartó fotópályázat nagyon népszerű volt. Hihetetlen különleges és értékes pályamunkákat kaptunk Tőletek – köszönjük! 🙂

KRISZ7
Krisz7 2015 – mi sem hiányozhattunk. Fantasztikus élmény volt!

Adventi naptár
December. Adventi naptár. Készülődtünk: szépen, mélyen, áhítattal… és persze TeSósan.

Hangoló
Valami különlegesbe vágtuk a fejszénket: az online tér lakói, a virtuális csapat megrendezte az első önálló offline rendezvényét: a Hangolót. Egészen magával ragadó élmény, hatalmas áldás volt – SDG.

2000. lájkoló a Facebookon
Micsoda karácsonyi ajándékot kaptunk tőletek: 2000 lájkkal jeleztétek felénk, hogy támogattok, szerettek minket. Köszönjük szépen.

TeSós falinaptár
Az évet egy közös projekttel zártuk: a fotók a tiétek voltak, az írások a miénk – ebből állt össze a 2016-os falinaptárunk.

Böjti egypercesek
Elindítottuk a Böjti egyperceseket. Általuk készülődtünk, tisztultunk…

Jó a szó, TeSó! posztpályázat
Posztpályázat – jó kis móka volt. 🙂 Köszönjük, hogy részt vettetek rajta.

Csapatépítő hétvége
Ránk igaz a mondás: ahányan vagyunk annyifelé… Viszont fontosnak tartottuk, hogy ne csak virtuális egységet alkossunk, hanem személyesen is egy csapattá kovácsolódjunk össze. Megtörtént.
És mondanunk sem kell, ha december:

Adventi naptár
…akkor adventi naptárral…

Hangoló II.
…és Hangolóval készülünk a karácsony szépségét, szentségét átélni.

Határidőnapló
Szeretjük a határidőnaplókat. És meg akartunk titeket lepni eggyel. Így nagy szeretettel elkészítettük a 2017-es TeSó naplót.

3 évesek lettünk!
Ez idő alatt 472 bejegyzés jelent meg 67 szerző tollából, és erre 300 000 alkalommal voltatok kíváncsiak. Köszönjük nektek! 🙂 SDG

Böjti ige-percek
A Szentírás részletesebb, személyesebb tanulmányozására hívtunk a böjt 40 napja alatt.

3000!
Elértük a 3000 lájkolót a Facebookon.

Alkotói hétvége
Ezúttal a csapatépítés mellett az volt a cél, hogy működésünk alapszabályait és legfontosabb elveinket megfogalmazzuk magunk és mások számára. Így született meg a hitvallásunk.

Adventi naptár
Miért jött Jézus a világba? Erre a kérdésre kerestük együtt a választ a várakozás napjaiban.

Adventi Blog-café
Új helyszínen a régi hangulattal vártuk a karácsonyra hangolódókat szép képeslapokkal, akusztikus élőzenével és elgondolkodtató irodalmi részletekkel.

Formálódj adventben
2017-ben akár a karácsonyfa alá is kerülhetett kis könyvecskénk: adventi és böjti írásainkból válogattunk sok szeretettel nektek.

4 éves a blog!
Negyedik születésnapunkra a 600. bejegyzést is elkészítettük számotokra.

Boldog böjtöt!
Olyan útra hívtunk, amelyben újra felfedezhettük a bibliai értelemben vett boldogság hogyanját. Napról napra olyan igehelyekkel foglalkoztunk, amelyek segítettek rájönni, hogyan lehetünk örömmel és boldogsággal teljes keresztyének.

Szentlélekre várva
Timi és Gyula nagy feladatra vállalkozott: a Szentlélek eljövetelének ünnepére készítették az olvasókat a Lélek ajándékainak bemutatásával.

4000-en kedveltetek minket a Facebookon
Hálásak vagyunk, amiért Isten igéje egyre több emberhez eljut általunk.

Alkotói hétvége
Minden évben fontosnak tartjuk a személyes kapcsolattartást, ezért összegyűltünk egy egész hétvégére ötletelni, alkotni, írni Nektek.

Philip Yancey Beregszászban
A méltán híres amerikai keresztény író és újságíró Kárpátalján tartott előadást, amit a magyarországi Harmat Kiadóval és az ÉLJ Egyesülettel nekünk volt lehetőségünk megszervezni. Több mint ötszázan örültetek velünk együtt ennek a rendezvénynek.

Adventi naptár
Ebben az adventben imaközösségre hívtunk titeket, hogy közösen érkezzünk meg a legnagyobb csoda, Jézus emberré lételének megünnepléséhez.

Mellesleg van Szentlélek is…
Hatalmas öröm volt számunkra, hogy elkészülhetett legújabb „Mellesleg van Szentlélek is…” című kiadványunk, mely a Szentlélek munkájára, illetve a lelki ajándékok mibenlétére és fontosságára fókuszáló írásainkat gyűjti össze.

Év végi találkozó
Online térben önkénteskedő csapat vagyunk, akik hihetetlenül szomjazzák, hogy időről időre néhány órát személyesen is együtt tölthessenek. Így jött létre az év végi találkozónk.

5 éves a blog
Épp öt éve jelent meg az első írásunk a blog felületén. Ki gondolta volna akkor, hogy öt év múlva a 743. írással fogjuk ezt a születésnapot megünnepelni?

Böjti egypercesek
Ismét rövid írásokkal készültünk az egész böjti időszakra. Ezúttal Jézus életének utolsó időszakára fókuszálva figyeltük, hogy mire akar megtanítani bennünket és titeket az Isten.

Kárpát-medencei Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozója
Hatalmas megtiszteltetés ért minket azáltal, hogy részt vehettünk a Kárpát-medencei Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján, ahol egy workshop keretében személyesen is találkozhattunk több olvasónkkal.

Alkotói hétvége
Valahogy ez a nyár elég mozgalmasra sikeredett, így szeptemberre tolódott a hagyományosnak tekinthető nyári összejövetelünk, ahol ismét összegyűjtöttünk jó sok ötletet és tervet a következő időszakra.

5000 lájkolónk van a Facebookon
Ez egy szép kerek szám lett így a működésünk ötödik évében. 🙂

Kárpát-Medencei Református Ifjúsági Imaéjjel
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet által szervezett Imaéjjelen írásainkon keresztül mi is jelen lehettünk.

Adventi naptár
Ebben az adventi időszakban arra figyeltünk, hogy miket is ad nekünk Isten, illetve hogyan élhetjük meg, adhatjuk tovább az ajándékait az életünkben.

Év végi találkozó
Az ünnepi napok forgatagában ismét jutott egy kevés idő arra, hogy találkozzunk, mérlegeljünk, hálát adjunk és persze tervezzünk.