Ültem a színpad mögött egy padon a technikusok és a fellépők számára elkerített részen, és sírtam. Szombat dél volt, a tavalyi Csillagpont épp azokban a percekben ért véget, a csapat egy része még búcsúzkodott, a másik már hozzáfogott a bontáshoz, mindenki rohangált, engem is kerülgetniük kellett, én pedig nem bírtam gátat szabni a könnyeimnek. Küzdelmes másfél év és kevés alvással telt egy hét volt mögöttünk, mégsem a fáradtság miatt tört el nálam a mécses, hanem mert mélyről jövő öröm volt bennem. Rövid időre ugyanis fellebbent a fátyol, és láthattam azt, amiről Járay Márton beszélt délelőtti előadásaiban: hogy hogyan építi Isten…