Szerző

Vendégszerző

Szerző

„Hiszen én annyi mindent próbáltam tenni a javulásért” – szoktam mondogatni magamban. Aztán rájövök, hogy még jobban összekutyultam mindent. Mostanában leginkább ezt élem meg anyaként, háztartást vezető nőként. Elfelejtek megpihenni, megállni, örülni, értékelni a pillanatot. Mindezek helyét most átvette a kapkodás, a morgolódás, a panaszkodás, az idegeskedés, a türelmetlenség a gyerekeimmel és másokkal szemben. „Nincs időm semmire” – mondogatom egyre gyakrabban. Barátok, munkatársak, család, idegen emberek sorra ezt hallották tőlem az elmúlt időszakban. S hogy miért nincs időm? Mert nem jól osztom be a napom, mindent is szeretnék elvégezni, ami persze nem sikerül, és ez feszültté tesz. Sokkal nyugodtabb lenne…

Kedves TeSó, nem tudom, milyen hangulatban ültél le elolvasni ezt az elmélkedést, de ha magamból indulok ki, akkor valószínűleg te is épp egy kis lelki elcsendesülésre vágysz, Istentől rendelt áhítatnyi pár percre a rohanó napodban. Viszont kérlek, ne haragudj, ha netán kissé frusztrálttá teszlek majd az írásommal… Az utóbbi időben kétségtelenül megváltozott, sőt felfordult a világunk. Először a Covid… (tudom, ne is beszéljünk róla), majd, amikor már valamelyest megtanul(t)unk együtt élni vele, itt van az orosz–ukrán háború… Hívő emberként kettős érzésekkel van tele a szívünk: egyrészt hálásak vagyunk az Úrnak, és nem győzzük elégszer megköszönni, hogy a lakóhelyünkön jelenleg béke…

„Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?” (Mt 8, 23-27) Tipikusan egy olyan története ez a Szentírásnak, amit nagyon sokan ismernek, és az aktív bibliaolvasó emberek többsége szinte emlékezetből tudja idézni. Az ilyen ismert igeszakaszokhoz szoktunk úgy…

Boldogmondás előtt „Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.” (Máté 5,1) Alig néhány nap telt el az új esztendőből én mégis úgy érzem, hogy kifutok az időből. Ugyanezt éreztem az elmúlt év nagy ünnepei előtt is: épp, amikor egy kicsit nagyobb csendre, nyugalomra volna szükség, hogy töltekezzem, akkor van a legnagyobb hajtás. Aki közelebbről ismer az jól tudja, hogy annak idején az egyetemen a vizsgák előtt mindig szerettem jól felkészülni, hogy amikor kérdeznek akkor tudjak jól megfelelni. Miért? Mert a jó érdemjegyhez jól kell teljesíteni. Így van ez az életben is: ahhoz, hogy lelkészként…

Mikor az év végéhez közeledve a karácsonyi bejglik és töltött káposzták már elkezdik megtalálni végleges helyüket a szervezetemben, és a karácsonyi gondolatok is ülepedni és beépülni látszanak, mindig elfog egy reménykedéssel teli várakozás az új év gondolatától. Kicsit olyan, mintha ilyenkor sokkal intenzívebben lüktetne bennem, hogy végre újat lehet kezdeni. Persze jelentkezhet ez az érzés évközben is, de engem rendszeresen ebben az időszakban tölt el. Ami ezzel kapcsolatban az elmúlt évben másképp alakult, hogy ezúttal sokkal kevesebb energiám maradt erre. Annyira sűrűre sikeredett a karácsony előtti és közbeni időszak, hogy mindenre volt kedvem, csak újratervezni nem. Kijelentettem, hogy tőlem ne…

Ahogy egy átlagos keresztyén ember hétköznapi életében, úgy az én életemben is általános téma az, hogy milyen a kapcsolatom Istennel. Egy-egy problémával szembesülve sokszor ez a kérdés és a megoldás is egyszerre: hogy állok az Úrral, milyen a kapcsolatom Vele? Távol vagyok Tőle, vagy közel? Gondolok Rá, beszélek Vele? Bevallom ez a téma mindig lenyűgöz, mert mindig rejt valami újat Istennel kapcsolatban, valami meglepőt és meghatót, ami újra és újra rádöbbent, mennyire szeret engem az Úr, és mennyire ajándék az életem – ajándék és kegyelem mindenem. Körülbelül két éve dolgozom világi környezetben, és itt döbbenek rá a legtöbbször arra, hogy…

Talán nincs semmi meglepő abban, hogy ha Isten egyszülött fia gyermekként jött a világba, tőlünk is azt kéri: legyetek olyanok, mint a gyerekek. A felnőtteset játszó ember karácsonyából elvész a gyermeki hit. Mire az ember a tiszta tanítás, a szent hagyományok, a szolgálatok futószalagja, az istentisztelet áradat, a már október végén megjelenő fenyőfák és karácsonyi dallamok között megérkezik az egykor megszületett gyermek ünneplésére, már olyan, mint a kiégett gyufaszál. Szeretnék újra csillogó szemű tizenhárom éves kamasz lenni, és házról házra járva kántálni, ahogyan volt az egykoron, amikor nem csak a gyermek Jézusra emlékeztünk, hanem én magam is gyermek voltam. Gyermek,…

„Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! Majd ezt mondta Isten: Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a…

https://www.youtube.com/watch?v=NttZVpVoHE8 Készítettem egy labirintust az elmúlás jeleiből, hiszen az életünk hasonlít ehhez. Talán sokszor azt hiszed, hogy eltévedsz. Hogy feleslegessé válik minden lépted. Pedig nem. El-elakadunk, de a dolgok értelme csak egyre beljebb visz. Nagy léptekkel indulunk el, és úgy tűnik, nem nagy dolog ez az egész. Aztán jön az első elakadás… De nem baj, lépünk tovább. Az élet valahogy ismételgetve tanít minket. Járjuk az idő körkörös útját, ahogyan a falevelekben is a tavasz és a nyár erői nehézkednek lefelé, hogy azután évről évre földdé váljanak. Körforgó ismétlés minden. És mégis haladunk előre. Csak nem az egyenes adja meg biztonságérzetünket.…

„Uram, ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj hozzám, Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy! Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban? Belefáradtam a sóhajtozásba. Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet. Szemem elhomályosodott a bánattól, fénye megtört sok ellenségem miatt. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők, mert meghallotta az Úr hangos sírásomat! Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr. Megszégyenül és reszketni fog nagyon minden ellenségem, meghátrál és megszégyenül egy pillanat alatt!” (Zsolt 6,2-11) „Ha azt gondolnám, hogy…