Szerző

Vendégszerző

Szerző

Az utóbbi időben újra és újra elém kerül az a jézusi intelem, hogy ha „olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…” (Mt 18,3). Gyermekeimet látva napról napra bontakoztatja ki előttem Isten, mit is jelent, mire is utal ez a gondolat. Gyertek most velem egy pár perces utazásra, és próbáljuk meg jobban megismeri, megérteni ezt a képet! Először is le kell szögezzük: Isten zseniálisan alkotott meg mindent. Csodálatos, ahogyan önmagát a szülőkhöz hasonlítja. Olyan képeket használ, mint szerető édesapa, gondoskodó édesanya, csibéit szárnyai alá bújtató tyúkanyó. Bennünket pedig gyermekekhez, bárányokhoz hasonlít. De milyen is egy gyermek? Miért kellene hozzá hasonlóvá válnunk? Ha…

„Isten, áldd meg a magyartJókedvvel, bőséggel…”/Kölcsey Ferenc: Himnusz/ Ez a nemzeti imánk kezdő mondata. Te elgondolkoztál már valaha azon, hogy miért jókedvet kér első helyen áldásként Istentől a költő? Talán mert a jókedv úgy stabilan sosem volt jellemző a népünkre. Elég csak kicsit belehallgatni egy vonaton, buszon elkapott beszélgetésbe, rövid időn belül kihallatszik belőle a keserűség, a boldogtalanság. Legyen szó gazdaságról, családról vagy pusztán csak az időjárásról nagyok a sóhajok, nagy az elégedetlenség. Nem mondom, valóban nem fenékig tejfel az élet. Alig lélegeztünk föl az elhúzódó pandémia alól, kitört a háború, ami vagy így vagy úgy, de mindenkit érint. Reggel…

Volt már olyan, hogy azt érezted, bár minden észérv arra mutat, hogy az ellenkezőjét cselekedd annak, amit épp teszel, te mégis a szívedre hallgattál? Mindezt pedig úgy tetted, hogy igazából abban sem voltál biztos, hogy az általad választott út valóban helyes… Én pont így éreztem február 24-e, az orosz–ukrán háború kitörésének napja után. Amikor a családom, a barátaim, a kollégáim és a közeli ismerőseim is egymás után hagyták el az otthonukat. Amikor a hároméves fiam, annak ellenére, hogy továbbra is felhőtlenül játszott, többször tette fel a kérdést, hogy mi van az arcunkkal, mert rengeteget sírtunk. Akkor úgy éreztük, hogy körülöttünk…

„Mi, keresztyének mindenkit szeretünk, de van, akit tényleg.” Sokan hallottuk már ezt a rövidke mondatot, amit megmosolygunk, miközben nem tagadhatjuk annak hitelességét. Ha magunkba nézünk, be kell vallanunk, hogy a krisztusi szeretetből talán jelesre vizsgáznánk, ha annak csak elméleti része lenne. A gyakorlati részéből viszont időnként megbuknánk. Pedig egy keresztyén ember élete bőségesen termi a Lélek gyümölcseit (Gal 5,22–23): békében élünk, miközben a jóság, a szelídség, a mértékletesség beragyogja a mindennapjainkat – csak a szeretteinket ne kérdezze meg senki, azokat, akiket egyébként tényleg szeretünk… Milyen nehéz sokszor a legfontosabb missziós területünkön, a családunkban, a szoros környezetünkben „Krisztus jó illatát árasztani”…

Az élet viharait bizonyára mindannyian megtapasztaltuk már. A kisebbeket hamar túlvészeljük, általában a felhők gyorsan szétoszlanak, és újra kisüt a nap. Néha viszont a derült égből csap le ránk a vihar, miközben egyre nagyobb és félelmetesebb hullámokat korbácsolnak körülöttünk a nem várt események. Ilyenkor elszántan harcolunk, hogy a felszínen maradjunk, hogy a hitünk túlélje a velünk történteket. Néhány éve eddigi életem legnagyobb viharát éltem át. Családi nehézségek, baleset, betegség, csalódás, munkahelyi kihívások és a külföldi lét hullámai egyre magasabbra csaptak a fejem fölött. Imádkoztam és böjtöltem a megoldásért, gyógyulásért és szabadulásért, de változatlanul teltek el a hetek és a…

Úgy vélem, nem túlzok, ha azt mondom, majdnem minden lány álma már gyermekkorától az, hogy egyszer feleség és édesanya legyen. Ezek az álmok Isten akaratából és szeretetéből az én életemben be is teljesedtek. Most szeretnék veletek megosztani öt olyan dolgot, amit azután tanultam meg, hogy a kisgyermekem megszületett. 1. Nem lehet mindenre felkészülni Bármennyi szakkönyvet olvasol el, bármennyi véleményt hallgatsz meg más anyukáktól, fognak érni kihívások. Úgy érzem, az édesanyák többsége nem szeret vagy nem mer beszélni a nehézségekről. Pedig hatalmas felelősség 0–24-ben gondoskodni egy újszülöttről. Engem az első hónapokban félelem töltött el, hogy nekünk kell őt életben tartani. Aztán…

„Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! Mert hazugságot prófétálnak nektek…

Ragyogó napsütés, szabadság, ünneplések, s mindezekkel szemben szürke, egyforma, sokszor félelemben eltöltött napok. A család és a barátok egy része közel, más része fizikálisan távol van – és sokszor lelkileg is. Azt hiszem nem ez lesz a kedvenc nyaram… Talán te is épp így érzel, kedves TeSó. Isten most mégis eszembe juttat egy jól ismert igét, amire sokszor támaszkodtam már: „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.” (Préd 7,14). És egy olyat is, amit nemrég vésett a szívembe: „Ne…

„Hiszen én annyi mindent próbáltam tenni a javulásért” – szoktam mondogatni magamban. Aztán rájövök, hogy még jobban összekutyultam mindent. Mostanában leginkább ezt élem meg anyaként, háztartást vezető nőként. Elfelejtek megpihenni, megállni, örülni, értékelni a pillanatot. Mindezek helyét most átvette a kapkodás, a morgolódás, a panaszkodás, az idegeskedés, a türelmetlenség a gyerekeimmel és másokkal szemben. „Nincs időm semmire” – mondogatom egyre gyakrabban. Barátok, munkatársak, család, idegen emberek sorra ezt hallották tőlem az elmúlt időszakban. S hogy miért nincs időm? Mert nem jól osztom be a napom, mindent is szeretnék elvégezni, ami persze nem sikerül, és ez feszültté tesz. Sokkal nyugodtabb lenne…

Kedves TeSó, nem tudom, milyen hangulatban ültél le elolvasni ezt az elmélkedést, de ha magamból indulok ki, akkor valószínűleg te is épp egy kis lelki elcsendesülésre vágysz, Istentől rendelt áhítatnyi pár percre a rohanó napodban. Viszont kérlek, ne haragudj, ha netán kissé frusztrálttá teszlek majd az írásommal… Az utóbbi időben kétségtelenül megváltozott, sőt felfordult a világunk. Először a Covid… (tudom, ne is beszéljünk róla), majd, amikor már valamelyest megtanul(t)unk együtt élni vele, itt van az orosz–ukrán háború… Hívő emberként kettős érzésekkel van tele a szívünk: egyrészt hálásak vagyunk az Úrnak, és nem győzzük elégszer megköszönni, hogy a lakóhelyünkön jelenleg béke…