Szerző

Vendégszerző

Szerző

Olyan gyülekezetben nőttem fel, ahol mindig úgy éreztem, magától értetődő dolog Istennek szolgálni, hogy a másoknak imponáló keresztény élet feltétele az önkéntes munka. Sok-sok év telt el az életemben ilyen imponáló szolgálatokkal, amiket szerettem, de utólag láttam csak, hogy nem annyira a jó ügy, hanem a megfelelni vágyás hajtott, még ha ez kegyes átgázolásokkal is járt másokon. Amikor úgy alakult, hogy másik gyülekezetbe kerültem, éveken át nem vágytam a szolgálatra, mert folyamatosan attól a kísértéstől féltem, hogy visszaesek a keresztény karrierizmus csapdájába, hogy újra másoknak akarok majd megfelelni, és bár ezek a mások keresztények a bennem jelentkező megfelelni vágyás nem…

„Semminek nincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezzel a felütéssel kezdődik Janne Teller Semmi című ifjúsági regénye (Scolar Kiadó, 2011). Ha valaki nem ismerné a művet, ezek a mondatok nem egy élete derekán lévő, kiégett embernek, hanem a nyolcadik A osztályt végül nem megkezdő Pierre Anthon szájából hangoznak el. Miután ezt kijelenti, kivonul az osztályteremből, és felül az iskolához vezető út szélén álló szilvafa egyik ágára. Osztálytársai elhatározzák, nihillista társuknak bebizonyítják, az életnek márpedig van értelme. Tervük, hogy egy régi fűrésztelep omladozó pajtájában összegyűjtenek mindent, ami az életüknek értelmet ad. Elkészítik a…

Bizonytalan vagyok abban, kitől származik pontosan a bizonytalanságtevés fogalma, de biztos vagyok abban, hogy nem tőlem. Bizonytalan vagyok abban, mi jön belőlem, de biztos vagyok abban, hogy valami jön. Bizonytalan vagyok abban, el is megy-e, de biztos vagyok abban, hogy már sok minden el is múlt. Bizonytalan vagyok a jövőben, de biztos vagyok a mostban. Bizonytalan vagyok minden pillanatban, de biztos vagyok abban, hogy az idők gonoszak. Bizonytalan vagyok abban, mi a jó, de biztos vagyok abban, hogy a rossz is megfejthetetlen. Bizonytalan vagyok abban, fel tudok-e fogni bármit is ésszel, de biztos vagyok abban, hogy a Lélek szabad. Bizonytalan…

Ültem a színpad mögött egy padon a technikusok és a fellépők számára elkerített részen, és sírtam. Szombat dél volt, a tavalyi Csillagpont épp azokban a percekben ért véget, a csapat egy része még búcsúzkodott, a másik már hozzáfogott a bontáshoz, mindenki rohangált, engem is kerülgetniük kellett, én pedig nem bírtam gátat szabni a könnyeimnek. Küzdelmes másfél év és kevés alvással telt egy hét volt mögöttünk, mégsem a fáradtság miatt tört el nálam a mécses, hanem mert mélyről jövő öröm volt bennem. Rövid időre ugyanis fellebbent a fátyol, és láthattam azt, amiről Járay Márton beszélt délelőtti előadásaiban: hogy hogyan építi Isten…

„Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki…

„Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.” (Luk 15, 23-24) A tékozló fiú története a Szentírásnak egy olyan része, amit – kis túlzással – mindenki ismer. A történet leggyakoribb értelmezése, hogy az önmegvalósítás útján elinduló fiatalról szól, aki megtagadja az atya személyét, de az örökségére természetesen igényt tart. Én most mégsem a mai fiatalok kicsapongó életéről szeretnék írni – bár kétségtelenül ez a téma is „megérne egy misét”. Más ragadta meg a figyelmemet, amire idáig talán nem is figyeltem kellőképpen. Két szóra kaptam fel…

Nem tudom, hogy vagytok vele, de nagyon ritkán szoktuk hallani azt a kérdést, hogy boldog vagy? A „hogy vagy?” kérdéshez hozzá vagyunk szokva, s már reflexszerűen jön is rá a válasz: „kösz, jól”, „megvagyok”, „lassacskán”, „öregesen” stb. De erre a kérdésre, hogy „boldog vagy?” már nem jön olyan könnyen a válasz, mert meglepő a kérdés, szokatlan s zavarba ejt. Így voltam ezzel, amikor vendéglátóm újra és újra feltette nekem ezt a kérdést. Engem újra és újra zavarba hozott vele, legjobb esetben is kerestem a szavakat, hogy megválaszoljam, és nemcsak azért, mert angolul folyt a diskurzus, hanem azért is, mert meglepő…

Trianon – minden magyarnak jelent valamit, még annak is, aki azt állítja, hogy őt nem érdekli. Mint a hit: az is hisz valamiben, aki azt bizonygatja, hogy nem. Kárpát-medencei hívő magyarok esetében pedig a két fogalom olykor erősen hat egymásra. Néha olyannyira, hogy nem árt mérlegre tenni, átgondolni: mit jelent nekem a hitem, a magyarságom, a hazám, megáll-e egyik a másik nélkül, hol vannak a gyenge pontjaim, hol bomolhat meg a sorrend, billenhet ki az egyensúly? Ennek a – néha igen személyes, ugyanakkor egész közösségünkre ható – témának az átgondolására kértük fel szerte a Kárpát-medencében testvéreinket, akiknek a gondolatait alább…

Biztos emlékeztek a Minden6ó című film híres jelenetére, amikor mindenki megnyerte egy amerikai államban a lottót, mert „isten” kényelemből minden kérésre igennel felelt. Apró bökkenő, hogy ebben az esetben igencsak kevés volt a nyeremény. Bárcsak Isten mindig igent mondana! – gondolják sokan (persze, csak az ő kérésükre vonatkozóan…). Én úgy látom, szegény lenne az életünk a nemek nélkül. Korunk társadalmában éppen az a generáció nő fel, aki csak az igenek világát tapasztalja meg, és milyen szegény is ettől. Jó hír: Isten nem kényelmes, így nem automatikus az igen, és ezért nem is szegény az élet. Mi van, ha Isten nemet…

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” (Rm 8,26-27) A közepébe vágok: a kérésen túl a belső vágyadra figyelj. És ne keverd össze a kettőt! Mert milyen kapcsolatot tételez fel a kérés? Van valaki, aki kér: kicsi, erői végesek, gyakran él meg tehetetlenséget az élet nagy dolgai között. Ez volnék én. Nem megy úgy minden, ahogy szeretném. Hiányos és szerencsétlen az életem, ezen változtatni kellene.…