Szerző

Vendégszerző

Szerző

Nagyon sok üzenetet, képeslapot kapunk az év első napjaiban, amelyekben sok esetben sablonosan „boldog új évet” kívánnak. De milyen a boldog év? Amikor minden úgy alakul, ahogyan azt az év elején eltervezzük? Vagy amikor az év háromszázhatvanöt napjában csupa jó dolog történik velünk, semmilyen váratlan, rossz élmény? Valljuk be, ez eléggé szürreális elképzelés.Téged mi tenne boldoggá 2021-ben? A Biblia azt írja: „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát…” (Zsolt 40,5) A körülötted lévő dolgok, az életed megváltozhat néhány nap alatt, de Isten örökké ugyanaz, benne nincs változás – Őbenne mindig bízhatunk. Olyan évet hagytunk magunk mögött, amelyben egy csapásra minden felborult, megváltozott. Ez…

Már javában benne voltunk adventben. Épp utaztunk valahová, amikor belehallgattunk az egyik rádióadásba. Az aktuális kérdés, amelyet a műsorvezetők feltettek a hallgatóknak, így szólt: mi az, ami nélkül a karácsony nem lenne az igazi? És érkeztek a válaszok: forralt bor, mézeskalács, szaloncukor, díszek, karácsonyfa, zenék és hasonlók. A felsoroltakat hallgatva kissé megrökönyödtem. Tényleg csak ennyi lenne az ünnep? Csak szaloncukor, amely kis idő múlva ehetetlen? Feldíszített fa, amelyet két-három hét múlva kidobunk? Zenék, amelyeket csupán egy-két hónapig hallgatunk – persze olyankor egyfolytában? Csak hangulat, csak ajándékok, csak, csak, csak… Olyan szomorúnak tűnt ez az egész. Mert mindössze ennyi: valami, ami…

Félelem, szorongás, távolságtartás, személytelenség, hitetlenség – talán ezekkel a szavakkal írhatnánk körbe ezt az évet. De még lehetnek benne örömteli pillanatok, Istennel és a családunk körében eltöltött ebédek, vacsorák, ha igazán szeretnénk. Ha teszünk érte. Isten azt mondja: „…íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20) Szavai megnyugtathatnak minket, mert Ő velünk van, és nem hagy el. Pusztán azt kéri, hogy mi is legyünk jelen az életében: ne féljünk közeledni hozzá, segítséget kérni tőle. Elmondani neki, mi nyomja a lelkünket, vívódásainkat. Azt, hogy félünk a hibázástól, hogy nem érezzük magunkat elég jó társnak, anyának, barátnak, kollégának. Azt,…

Milyen mozgató erők hatnak az életünkre, a kapcsolatainkra, a tetteinkre? Kettőt emelnék ki. Az egyik a megfelelési vágy. A másik a szeretet. Mindkettővel azt akarjuk elérni, hogy figyeljenek ránk, hogy tartsanak valamire, hogy elfogadjanak. A megfelelési vágy kényszeres. Nem tudok tőle függetlenedni, kiszolgáltatottá tesz azzal szemben, aki felé irányul. Csak akkor működik jól, ha van pozitív visszajelzés. Ennek a hiánya keserűséget, szomorúságot, önmarcangolást szül. A negatív visszajelzés elpusztít. Szorongás, félelem, állandó bizonytalanság. Valószínűleg jól ismered ezeket az érzéseket. Szerintem nincs ember, aki ne élte volna át – akár kis mértékben – a kényszerességet. Ahogy most fogalmazom az írást, ott motoszkál…

Gyermekkorom kárpátaljai karácsonyai nagyon különböztek a mostani, ajándékok tömkelegével telített (ilyen téren talán kicsit túlzó), Walesben töltött ünnepeinktől. A szenteste mindig azzal kezdődött, hogy a gyakran csípős hidegben elgyalogoltunk a családdal a templomba, közben majd’ megfagytak a lábujjaink. Istentisztelet után, hazafelé menet mindig megálltunk kántálni a barátainknál, majd hazamentünk vacsorázni és ajándékokat bontani. Volt, hogy a fa alatt új papucs vagy téli sapka lapult, egy nagyon izgalmas évben pedig ananász és kókuszdió is volt a meglepetések között. A szüleink mindig kreatív ötletekkel álltak elő a karácsony ünneplésére, ezért soha nem éreztem úgy, hogy bármim is hiányozna. Gondolom, ez az ünneppel…

Még egy e-mail; túlóra; ez a szombat is belefér; most húzzuk meg, jövőre könnyebb lesz! – röviden így néztek ki az elmúlt adventjeim, és egyből le is lövöm a poént: nem lett könnyebb. Sőt. Hiába ígértem meg magamnak, aztán a családomnak, majd a barátaimnak, hogy végre másképp lesz – minden évben csak rosszabb lett. Általában is úgy érzem, hogy csak az a teljesítmény ér elismerést, amelybe kicsit belehal az ember, de decemberben erre még aggatok néhány égősort is, és feltekerem a fordulatszámot. És ez a feszített tempó pont elegendő ahhoz, hogy ne halljam meg a halk, sőt még a hangosabb…

„Menj el, az Úr legyen veled!” (1Sámuel 17,37) Ködös őszi reggel… ülök a szobámban és motiválatlan vagyok. A kávé már lassan kihűlt, a Biblia még mindig csukottan hever mellettem. Egykedvűen kinyitom, majd Dávid és Góliát történetével találom szembe magam. Nem tudok lépést tartani a mozgalmas képkockákkal, csak futnak a szemeim a sorokon, visznek az események, de nem tudom úgy igazán átélni. S akkor jön egy mondat. Rövid, egészen picurka, mégis kinyílnak a szemeim és feléled a lelkem: ,,Menj el, az Úr legyen veled!” Az Úr legyen veled… ismételgetem közben pedig nagymamám és a szüleim hangja cseng a fülemben. Már egészen…

1957. december 31-én Győrben kivégezték Gulyás Lajos református lelkipásztort. Ő volt az egyetlen egyházi személy, akit az ’56 utáni megtorlás során jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. Az ítélet szerint „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint 2 rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében” volt bűnös. Tényszerűen azonban Gulyás mindig a törvényesség és a rend oldalán állt. Már az 1944. március 19-ei német megszállását követően részt vett az ellenállásban és az embermentésben. A nyilas puccs után „államfelforgató angolbarát kommunistának” bélyegezték, és rövid időre le is tartóztatták. Minden olyan rendszert és helyzetet elutasított tehát, melyben az ember Isten dicsőségére pályázik,…

Őscsillagpontosként olyan szemszögből szeretnék írni a blog e havi tematikáját adó református ifjúsági találkozóról, amelyből talán kevésbé szoktak. 2002 tavaszán és nyarán, amikor elindult az első Csillagpont szervezése, sokat beszélgettünk a találkozót meghatározó alapelvekről és keretekről. Hogy milyen jól sikerült ezek meghatározása az akkori stábnak, mi sem bizonyítja jobban, hogy máig ezek szerint szerveződik a találkozó. Nem véletlen, hogy a 2003-as bodajki Csillagpontot a magam részéről „alkotmányozó Csillagpontnak” nevezem. Ám az egyik ilyen alapelv mégis háttérbe szorult, amikor a Csillagpont az utóbbi években vándortalálkozóból állandó helyszínen megvalósított programmá vált. Tudom, hogy erős érvek szólnak ez utóbbi szervezési mód mellett is,…

A 2019-es Csillagpont nem az első volt az életemben, de talán mind közül a legmeghatározóbb. Sok minden előzte meg: egy telefonbeszélgetés, kétféle válaszlehetőség és három előkészítő találkozás. 1. Egy telefonbeszélgetés: Brrrr… Brrr… (ismeretlen számról keresnek) Ő: „Haló, áldás, békesség, szia! Bella Violetta vagyok, a 2019-es Csillagpont lelkimunkaág vezetője…” Én: „Szia, igen, tudom ki vagy, én meg Eszter vagyok…” Vidáman csengő hang, határozott kérdéssel, kéréssel: felmerült a nevem egy áhítat kapcsán a jövő évi CsP keretein belül. Vállalom? Néhány nap gondolkodási időt kérek… 2. Kétféle lehetőség: IGEN vagy NEM? Elkezdődik a vívódás: a hiúság nem elegendő alap az IGEN-re, a félelem…