Vendégszerző bejegyzései

Hétköznapi zsoltár

Várván vártam az Urat…

mikor már kora reggel fáradtan ébredtem, és éjjel álmatlanul forgolódtam;
mikor az elvégzett munkámért mást dicsértek meg;
mikor mások gondja-dolga az én vállamat nyomta.

Várván vártam az Urat…

mikor kegyetlenül megbántottak;
mikor én gázoltam más lelkébe;
mikor a bocsánatkérések elmaradtak, a sebek elmélyültek, a kapcsolatok megszakadtak.

Várván vártam az Urat…

mikor mindig a sor végére toltak, mindig megvárattak;
mikor terhek szakadtak rám, csapások sújtottak;
mikor az idő kifolyt a kezeim közül, és a határidők agyonnyomtak.

Várván vártam az az Urat…

mikor üres volt a pénztárcám, és senki nem segített ki;
mikor tele volt a zsebem, mégsem tudtam adakozni,
mikor az anyagiak fontosabbak voltak a lelkieknél, a tárgyak az embereknél.

Várván vártam az Urat…

mikor alaptalanul vádoltak, rágalmaztak;
mikor én nem tudtam megfékezni a nyelvemet;
mikor túl sokáig voltam csendben vagy elhallgattam a bűnt.

Várván vártam az Urat…

mikor mindenki elköltözött, csak én maradtam itt,
mikor én is elköltöztem, s vittem magammal a problémáimat,
mikor itthon is, máshol is – bárhogy is – magányos voltam.

Várván vártam az Urat…

mikor egy hónapon belül háromszor is megbetegedtem;
mikor gyógyíthatatlan beteg lett egy szerettem;
mikor meghalt a számomra oly fontos személy.

Várván vártam az Urat,
és Ő hozzám hajolt,
és meghallgatta kiáltásomat…

Pusztai-Tárczy Beatrix

Legyél bizonytalan!

Hogy ez furcsán hangzik? Tudom. Az önsegítő könyvek, a motivációs trénerek és éppen ezért a közösségi oldalak posztjai is mind arra biztatnak, hogy legyél magabiztos! Legyen erőd, bátorságod, legyél merész! És ez tényleg jól hangzik. Járható és boldogító útnak. De tényleg az?

A nyaram egyik emlékezetes pillanata volt, amikor egy fesztivál közepén én, a református lelkésznő egy ortodox pappal üldögéltem a padon és felfedeztük, hogy ugyanazt a keresztyén magatartást rühelljük a legjobban. Hogy melyiket? Az olyanokat, akiben semmi, de semmi bizonytalanság nincsen. Az történt ugyanis, hogy jószándékú keresztyének közölték velünk, hogy amit mi csinálunk, az már tényleg túlzás. És dobálták az igehelyeket, de nem mondtak semmi konkrétumot. Talán már te is jártál így. 

olvasás folytatása

Egy nyári kérdés

Hova menjek lelked elől?
Orcád elől hova fussak?

139. zsoltár

Hova menjek? – Talán ez a nyár legégetőbb kérdése…

Ha már nem kell a suliban gubbasztani, ha az utolsó vizsga is megvan, ha kivehetem végre a szabit; hova menjek? Ha elég volt a horvát tengerpartból, és a görög szigeteket is unom, akkor hova menjek? Ha az Alpokban és a Tátrában is megmásztuk már a legjobb csúcsokat, akkor hová menjek? Ha nem akarom idén újra hallgatni otthon a rokonok minden nyűgét-baját, akkor hova menjek? Ha a haverok nem akarnak velem tartani, hova menjek? Ha idén nem sikerült félretenni a nyaralásra, hova menjek? Ha csak pár napom van az utazásra, hova menjek? Ha magányos vagyok, hova menjek?

Hova menjek, ha izgalomra vágyom – és ha nyugalomra?

olvasás folytatása

Felnőni az álmaidhoz

“Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.” Jn 20, 12-16

Tudok-e igazán jó lenni abban, amit teszek? Az isteni küldetést lehet kiválóan teljesíteni? Vagy meg kell elégedni az „elég jó” mértékletességével, mert Isten úgysem hívhat másra? Tetszik az életem?

olvasás folytatása

Szabadságon

„…Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket.” (2Móz 33,15b)

„Kedves Isten! Köszönöm az egész éves segítséged, szeptemberben indul az új tanév, számítok Rád akkor is. Addig viszont nyugodtan pihenj – csak kérlek ne a Balaton partján, mert én is ott fogok nyaralni, nem kéne egymásba botlanunk.”

Kész, ennyi. Szabadságra küldtem Istent. Elvégre itt a nyár, nekem is kijár végre egy kis pihenés, hiszen az egész tanévben jó keresztyénként igyekeztem élni. Meg aztán biztosan Ő is belefáradt picit abba, hogy folyton meg kell engem mentenie, igazán ránk fér már egy kis szünet.

olvasás folytatása