nehézség címkével jelölt bejegyzések

Többé nem rózsaszín

Tizenöt éves voltam. Egy baptista táborban történt, egy nyári éjszakán, amikor a szervezők összegyűjtöttek bennünket táborozókat, s azt mondták, valami különlegesnek lehetünk szemtanúi. Elcsendesedtünk, és a szervezők segítségével újraélhettük a nagypénteki eseményeket. Láthattuk a páskavacsorát, a lábmosást, ahogy Péter megtagadja Jézust, és a végén jött egy drámai pillanat, amikor egyszerre csak egy tömeg közepén találtuk magunkat, akik azt kiabálták: „Feszítsd meg!”. Megdöbbentem, hiszen akkor először nehezedett rám annak a súlya, hogy Jézus keresztre feszítésében nekem is részem volt. Többé nemcsak távoli, ismerős bibliai történet volt, ami nagypénteken történt, hanem valami személyes átélt pillanat, amiben nekem is részem volt. Ekkor tértem meg.

És arra is emlékszem, hogy a megtérésemnek abszolút megvolt az úgynevezett tűzijáték hangulata. Úgy éreztem, hogy ez volt a neheze, ide eljutni és meghozni a döntést, de innentől kezdve minden sétagalopp lesz majd. Jézussal a világ ellen! – ez a gondolat vezérelt.

olvasás folytatása

Isten szerint gondolkozol?

Böjti egypercesek 2.

Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.
Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt. 16,13-17; 21-23)

Mennyire másképp értelmezi Péter a felkentséget és az istenfiúságot, mint Jézus! Az egykori halász Messiás-hitébe nem fér bele, hogy a Kiválasztottat, az élő Isten Fiát bántódás érheti.  Ha egyszer Ő a Mindenható, a Mindentudó, a mindeneken változtatni képes Úr, akkor mit tehetnének ellene cselekvésükben és felfogásukban korlátozott emberek?

Mi vajon értjük, hogy hogyan történhetnek rossz dolgok jó emberekkel, például velünk vagy a szeretteinkkel? Felfogjuk, hogyan fordulhat majd jóra az, ami most minden oldalról megvizsgálva is csak értelmetlen szenvedésnek látszik? Hittel és bizalommal fogadjuk, amikor Isten nem a számunkra legkényelmesebb módon szövi az eseményeket?

Tudnék mesélni nem is egy olyan kilátástalan helyzetről, amiről egy idő után kiderült, hogy az valójában Isten gondviselése volt. Amikor benne voltam, akkor szenvedtem tőle és utáltam. Amikor kijöttem belőle, hálás voltam érte, hogy végre elmúlt, de továbbra sem értettem, hogy miért pont így történtek a dolgok, és miért épp velem. Amikor aztán elkezdtek elősorakozni annak az időszaknak a gyümölcsei, akkor beláttam, hogy ezek a következmények másképpen nem jöttek, nem jöhettek volna létre. Valóban nem volt nagyobb a teher, mint amit el bírtam viselni, viszont amit mindeközben kimunkált az Úr bennem és másokban, az valami csoda. Kincset érő tapasztalatokkal és kapcsolatokkal lettem gazdagabb.

Áldott, aki nem test és vér szerint tekint a történésekre, hanem a mennyei Atya szívén és akaratán keresztül.

Áldott, aki nem ragad bele a maga rózsaszín elképzeléseibe, hanem el tudja fogadni, hogy a sötét tónusoknak is megvan a maguk szerepe.

Áldott, aki meg tudja különböztetni a Szentlélek hangját a saját félelmeitől, vágyaitól, életfelfogásától, vagy akár a Sátán cselvetésétől.

Mersz-e?

Fotó: Rob Curran

Tudjátok, vannak azok a napok, amikor csőstül jön a baj. Ilyenekből számos országban  bőven kijutott – főleg napjainkban – és talán a te életedben is. A mai igeszakaszunk (Mt 9, 18-26) éppen egy ilyen napba ad betekintést: egy zsinagógai elöljárónak meghal a lánya, és közben előkerül a tömegből egy vérfolyásos asszony, majd jönnek a vakok és a megszállott néma. Máté evangélista leírása alapján ezek az emberek ugyanazon a napon keresték meg Jézust.

Elképzelem, ahogy ez a zsinagógai elöljáró összeroskad. Ez az ember, aki olyan sokat tanulmányozta az Írásokat, beszélt és beszélgetett Isten dolgairól, napról napra igyekezett betartani minden egyes törvényt, és ezért most nem is érti a helyzetet: nem vétkeztem, mégis szenvedek. Aztán a leánya halála után talán azonnal áthasít az agyán a felismerés, hogy az a tanító, aki a zsinagógában olyan ékesen szólt, és azt a béna embert is lábra állította a szavával, valóban a Messiás lehet, akinek az eljöveteléről a Tórában is olvashatott. A felismerés után pedig otthagy mindent, és szalad egyenesen Jézus karjaiba. Hatalmas gyász és fájdalom lehet benne, de mégsem hagyja, hogy ez elhatalmasodjon rajta és teljesen lebénítsa, hanem elindul, és meg nem áll addig, amíg el nem ér Ahhoz, Akinek minden lehetséges.

olvasás folytatása

Egyharmad

Ismerek egy apát. Hajdanán három fia volt, erős, talpraesett legények. Mindegyik ugyanakkora helyet foglalt el édesapjuk szívében. A nagyobbik fiú hiú volt. Elbízta magát, sosem rettent meg semmitől, mohón és meggondolatlanul élt. Magas épületekre mászott, fáról fára ugrált. Örökösen életveszélybe került. Egy alkalommal elvétett egy lépést, és nem élte túl.

A középső fiú nem akarta semmi felé elkötelezni magát. Mindig megelégedett az otthonüléssel, a kényelemmel. Kockázatot semmiért sem vállalt. Izmai így elernyedtek, immunrendszere legyengült. Egy nap megfújta egy kis szél és ez végzett is vele.

Az apának egyetlen fia maradt.

olvasás folytatása

Fordulatra várva

Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.” 2Korinthus 4, 8-9

Arkhimédész azt mondta, hogy adjanak neki egy szilárd pontot, egy megfelelő hosszúságú rudat és kimozdítja a helyéről a Földet. Ebben az igeszakaszban is megfordulnak a dolgok, mégpedig a „de” szócskán. Nem csupán azért, mert Pál jó szónokként szerette egymás mellé állítani az ellentéteket, hanem azért, mert Valaki van emögött a szó mögött, aki kezében tartja a gyülekezet helyzetét.

A korinthusi gyülekezetnek a levél születésekor nagyobb összefüggésbe kellett helyezni a szenvedést, meg kellett tapasztalnia a nehézségekben is sorsfordító Isten munkáját. Úgy gondolom, erre a perspektívára van szüksége ma a kárpátaljai magyarságnak is. Mi is várunk a fordulatra. Többször írtunk már a gazdasági elvándorlás kérdéséről, az itthonmaradás nehézségeiről, és a helyzet azóta  nem  javult, sőt inkább romlott. 2017. szeptember 5-én az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta azt az oktatási törvényt, amely nem csupán tovább rontaná az oktatás és módszertan szintjeit, hanem hetedik cikkelyében lekorlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot az iskolákban az alsó négy osztály szintjére. Minden politikai és szakmai kommentár nélkül megállapíthatja a külső szemlélő, hogy a törvénnyel szembeni minden tiltakozásunk ellenére szorul a hurok a kárpátaljai magyarság nyakán. A határozott politikai állásfoglalások mellett népünknek égető szüksége van a reményre. Pál soraiból meríthetünk, mert vele Jézus íratta meg az üzenetet a mindenkor nyomás, üldözés alatt lévőknek.

olvasás folytatása