Címke

nehézség

Browsing

„Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. (…) Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk. (ApCsel 27,22;25–26) 2023 a Kárpátaljai Református Egyházban a reménység éve. Furcsa,…

A legutóbbi igehirdetésen, amelyen részt vettem a farizeus és vámszedő példázata volt középpontban. Bevallom, jól ismerve a történetet már előre elkönyveltem magamban az egész igehirdetés üzenetét. Micsoda kegyelem, hogy Isten Lelke ennek ellenére átütötte az egóm falait, és megértettem a történetet egy másik aspektusból is. A farizeust hirtelen…

„Isten, áldd meg a magyartJókedvvel, bőséggel…”/Kölcsey Ferenc: Himnusz/ Ez a nemzeti imánk kezdő mondata. Te elgondolkoztál már valaha azon, hogy miért jókedvet kér első helyen áldásként Istentől a költő? Talán mert a jókedv úgy stabilan sosem volt jellemző a népünkre. Elég csak kicsit belehallgatni egy vonaton, buszon elkapott…

Amikor harcokkal teli napokat élek meg, engem sokszor megkísért a gondolat, hogy most el kell rejtőzni, titokban átvészelni a krízist, és majd csak akkor jönni elő, ha már megint rendben van minden. Nem mintha sebezhetetlen western hős szerepében szeretnék tündökölni. Egyszerűen csak nem akarok senkit terhelni, megijeszteni, és…

A háború első napjai sokunkat igencsak intenzív állapotba kergettek. Mindannyiunk egy eddig még nem tapasztalt valóságban találtuk magunkat. Bármilyen hosszabb vagy rövidebb beszélgetés az éppen aktuális, percre pontos hírtöredékek összerakásáról szólt. Latolgattuk, vajon mi jöhet most. Okoskodtunk, milyen okok, milyen célok húzódnak meg a borzalom mögött. A jövő…

„Uram, ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban! Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj hozzám, Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy! Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban? Belefáradtam a…

Nem tudom, ismered-e azt az érzést (remélem, igen), amikor az életben hirtelen valahogy minden a helyére kerül, minden jó, és ezért szinte szorongás tölt el amiatt, hogy tudod, ez az idilli állapot úgysem fog örökké tartani. Amikor kiürül az imalistád, és csak hálaadással tudsz fordulni Istenhez, illetve azzal…

Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor nagyon nehézzé válik a hit. Külső és belső körülmények összjátékaként egész egyszerűen megbénulunk, és képtelenek vagyunk bízni abban, hogy valaha is felkelünk, és még képesek leszünk újra járni. Talán valaki megbánt, megsebez, eldob magától, és a padlóra kerülünk. Talán az élet ezernyi…

Tizenöt éves voltam. Egy baptista táborban történt, egy nyári éjszakán, amikor a szervezők összegyűjtöttek bennünket táborozókat, s azt mondták, valami különlegesnek lehetünk szemtanúi. Elcsendesedtünk, és a szervezők segítségével újraélhettük a nagypénteki eseményeket. Láthattuk a páskavacsorát, a lábmosást, ahogy Péter megtagadja Jézust, és a végén jött egy drámai pillanat,…

Böjti egypercesek 2. Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy…