készülődés címkével jelölt bejegyzések

“Anyám a konyhában a boldogságot főzi…” – 24. nap

  • Anyu, mit sütünk az ünnepre? 
  • Nem akarok most semmi különöset, csak csinálunk egy kis linzert, egy narancsos-dióst, egy rumos-csokis-meggyest, még valamilyen karamelles krémest, egy kis trubocskit závárnoje krémmel, meg majd gyorsan összedobsz egy kis kókuszgolyót a szélekből. Úgyis csak hármasban leszünk, mami meg csinál zserbót, hókiflit, badalói krémest, úgyhogy elég lesz az, nem akarok én most semmi extrát. 

A kilencféle sütemény jelenti a semmi extrát… Ez Iszájevics Anna öröksége, ami már generációk óta szálldogál anyai ágon lányról lányra: mi így szeretünk na, beledolgozzuk az ételbe.

Napokkal korábban tervezgetni, készülődni, lisztesen vaníliás-citromos illatban beszélgetni egész nap a konyhában a készülő lakoma mellett, félig még fasírtszagúan szentesti istentiszteleten üldögélni, este boldogan nézni a mosolygó arcokat, és jó magyar ember módjára szótlanul ízlelni a falatokat a szépen megterített asztalnál. 

Nálunk ez az ünnep: hogy csendben ülünk, nagyon szeretjük egymást, és közben nem történik semmi különös.

Én mégis évről évre görcsösen keresem benne Jézust. A kimondott nevét, a külön imát, a fánál énekelt zsoltárokat. Mert sokszor mondták már, hogy az étel csak falánkság, és mindez csak felszín. Ezért keresem azt a bizonyos igazit, őszintét, és évről évre érzem,  hogy erőltetett a szándékom. Mert az Úr nem mindig úgy van jelen, ahogy én elképzelem, hogy benne kell lennie. Vagy, ahogy mások elképzelik. 

Ezért ma már azt gondolom, hogy nem kell Jézust mesterkélt magamba fordulásokkal kutatnom az ünnepben, mert Ő magától is ott van. 

A hagyományokkal önmagukban nincs semmi probléma, csak a megélésükkel. Ha az egész stressz, kényszer és kirakat-felhajtás, akkor valóban felszínes, de ha igazi megélés vezérli, akkor nincs vele az égvilágon semmi baj. Pont annyira lehet hamis ájtatossággal a belső szobában imádkozni, mint amekkora őszinte szeretettel sütni a karácsonyi linzerkarikát.

Szóval ha a készülődés neked sem teher, hanem színtiszta gondoskodás, a megválasztott ajándék meg nem pénzköltés/letudás, hanem csupa-csupa odafigyelés, és a mézeskalács sem csak az instára készül, hanem igazi időtöltésként, akkor nem kell aggódni, mert a valódi dolgokban, és egymás szívből szeretésében mindig ott van az Isten. 

Sárközi Andrea

← Vissza a naptárba

“Ma még lehet”

Közelednek az ünnepi napok. Persze most még takarításra váró szobák, sütemény- és ételreceptek, lázas, gyors, fáradt készülődések választanak el tőle. Ma még távoli a holnapi nagypéntek fájdalma, s talán az is marad, ha a készülődés elcsúszik, s nem lesz időnk a kereszthalállal foglalatoskodni. Ahogy a feltámadás öröme is távoli és valószerűtlen – főként az elmúlt évek vendégeskedései és azok mámorai után. Készülünk az ünnepre, majd sikeresen belezuhanunk, és aztán próbálunk minél üdébben, frissebben, kijózanultan kászálódni ki belőle.

olvasás folytatása

Szomjas a szomjúságra

Fotó: Freepik

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. (Mát 5,6)

Amikor tavaly nyáron új albérletbe költöztünk a férjemmel, tettem magamnak egy fogadalmat: minden reggel (de legalább hetente háromszor) a szokásosnál egy órával hamarabb felébredek, elmegyek futni, és közben valamilyen áhítatos hangoskönyvet hallgatok. Így egyszerre két régi életmódváltással kapcsolatos célomat is teljesítem: minden nap mozgok és (a már rutinná vált esti csendesség mellett) minden reggel szánok időt az Istennel való foglalkozásra.

olvasás folytatása

23. nap – december 23.

 

Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem. (Zsidókhoz írt levél 10,7)

Íme, itt vagyok. Már tényleg nem tudom, hogy mit tervezel velem, Istenem. Semmi sem úgy sikerül, ahogyan én azt kiterveltem. Elfáradtam, és azt sem tudom, hogy mihez kezdjek hozzá először. A nagy zűrzavarban, amit sikeresen megteremtettem, olyan nehezen hallom meg, hogy mit is szeretnél Te tőlem.

Íme, itt vagyok… Az ajtó egyik oldalán Te zörgetsz, hogy végre engedjelek be az otthonomba és a szívembe. A másik oldalon én állok: koszosan, fáradtan, túlhajszolva, félkészen. Én is zörgetek, hogy nyisd ki az ajtót, mert egyedül nem tudok rendet teremteni. Tudod, Istenem, erre csak Te vagy képes: káoszból valami csodálatosat formálni. Szerettelek volna meglepni, hogy amikor megérkezel, ne legyen egyikünknek se munkája, hanem csak üljünk, beszélgessünk, vagy csak hallgassunk – de végre együtt legyünk.

Kinyitom az ajtóm, és leroskadok lábaid előtt: „Itt vagyok Uram, nézz szét életemben, és mondd el, hogy mit kell tennem! Végre hallom a hangod, mert nincs közöttünk már a zárt ajtó…”

„Gyermekem nézz körül! Csak arra vártam, hogy beengedj…”

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3,20)

Laskoti Réka

 

← Vissza a naptárba

22. nap – december 22.

 

De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! (János 12,27/b)

Illatos, foszló kalács a polcon. Zamatos italok a pincében. Dísztelenül ácsorgó fenyő a garázsban. Félkész ételek a konyhában…

A karácsony itt van a kertek alatt. Most már tényleg. Néhány óra és kigyúlnak a fények, megszólal a „Csendes éj”, lassan díszbe öltözik a szív, és csomagolópapírba a sok ajándék.

Vajon lesz ember, aki észreveszi Isten Fiát, Krisztust, a Megváltót azokban a dolgokban, amelyek arra hívattak, hogy ünneppé tegyék az ünnepet? A kalácsban, amely azért készül, hogy elfogyasszák; az italban, amely a szomjat enyhíti; a fenyőfában, amely néhány napig szemet gyönyörködtet, illatozik, aztán elkezdi hullatni a tűleveleit; a szétszakadt csomagolópapírban…

Hiszed vagy nem, ezek a dolgok mind mesélnek. A Megváltóról tesznek bizonyságot, aki azért született meg azon a csodás éjszakán, hogy Isten Bárányaként utat nyisson nekünk Isten országa felé.

Ő volt az egyetlen, aki emberként nem az életre, hanem a halálra volt rendelve. Mert nem volt más megoldás a bűnre. Ami a mi szemünkben talán csak hiba, meggondolatlanság vagy emberi gyarlóság, azért Neki az életével kellett fizetnie.

Bárhol, bárhogyan köszöntsön is rád az ünnep, tudd: Ő azért jött, hogy meghaljon érted.

Mert Neki számít, hogy mi lesz veled.

Mert szeret.

Jobban, mint saját magát.

Olasz Tímea

 

← Vissza a naptárba