Szerző

Papp Adrien

Szerző

Papp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

„Megtörténhet velem is…” Azt hiszem, mindannyiunkban mélyen vannak félelmetes gondolatok nehéz terhekről, próbatételekről, melyekről azt gondoljuk, hogy ha megkapnánk úti csomagként erre az életre, abba beleszakadnánk, beletörnénk. S ezzel párhuzamosan időről időre fel-felbukkannak előttünk azok arcai, akik bizony nem egy könnyű életúton lépdelnek, hanem nap mint nap olyan nagyságú próbákkal kell szembenézniük, melyeknek még a gondolata is remegéssel tölthet el bennünket. S mindezt kibírják. Pedig nem tűnnek erősebbnek, nagyobbnak, mint mi… mégis hatalmas erő lakik bennük. Ők a példái annak, hogy az ember Istennel mindennel meg tud birkózni, mindent túl tud élni. Ők azok, akiknek a tekintetéből erőt kaphatunk mi…

A legideálisabb állapot, amikor Isten ígéretét birtokolhatjuk egy-egy élethelyzetben. Azt hiszem, mindannyian szeretnénk ezt minél többször átélni. Megkapni azt a bizonyos igét, biztatást és annak birtokában előre lépni. De mi van akkor, amikor az ígéretet ugyan megkaptuk, de valahogy nem épp ennek megfelelően alakulnak a dolgok? Emlékszem, hogy három évvel ezelőtt Túri Ágnes barátnőmmel egy kávé mellett épp erről beszélgettünk. Ő tudta, hogy a szíve alatt hordott pici baba igenis életre van teremtve, de ezzel szemben a vizsgálatok eredményei, az orvosok szakvéleménye és bizony a környezete is kételkedett ebben. Beszélgettünk, és én csak néztem, ahogy ez a vékonyka, törékeny nő…

Volt már, hogy rád tört annak az érzésnek vagy inkább felismerésnek a teljes súlya, hogy az élet és a világunk úgy általában véve mennyire nem szép, igazságtalan, eltorzult, és neked az alakulásában irtózatosan jelentéktelen, körömpiszoknyi szereped van, vagy talán nincs is?

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. (…) A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9, 5/a, 6/b) Holnap szenteste. És én minden évben gyermeki rajongással, csillámos, rózsaszín tervekkel, elképzelésekkel várom. Mert a karácsony számomra egy igazi kis csoda a melegséget árasztó hangulatával, kedvességével, apró ajándékaival. Igazi „szép Tündérország” sok kedves és szerető szívvel. Ilyenkor egyszerűen nem szabad(na) bántania embernek az embert… Szeretem, hogy ebben az időszakban mindannyian kicsit jobban törődünk egymással, jobban ráérzünk egymásra – ami nem is csoda, hiszen az elmúlt hetekben résen voltunk, és figyeltük a másikat, hogy minek is örülne, mivel is lephetnénk…

 „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsolt 127,2) Néha úgy érzem, hogy a világ, az élet olyan könnyen széteső. Vagy csak én lettem felnőtté, és látom, milyen ingoványos is tud lenni hirtelen még a legszilárdabbnak tűnő talaj is a lábam alatt. Bevallom, sokszor nagyon ijesztőnek látom a távoli holnapot. Ki tudja mi lesz? Vajon merre visz az utunk? Vajon nem törünk össze teljesen maholnap egy csapás alatt? Olyan kiszámíthatatlan minden… Ilyenkor azt kívánom, bárcsak láthatnám, mit is tartogat az a bizonyos holnap. Mert akkor fel tudnék készülni. Tudnék tenni, cselekedni, szaladni százfelé, hogy jóra fordítsam, ami…

“Csak mi, emberek, akarjuk kicsinyesen áltatni magunkat, hogy mi ezt azért egy picit kiérdemeltük Isten kegyelmét. Pedig dehogyis! Nem tehetünk mást, mint hálásan pislogunk, ugrálunk a boldogságtól, hogy Isten szemében a mi kis körömpiszoknyi életünk azért értékes.”

„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” (Filippi 2,5) Mikor tini voltam, nagy divatját élte a W.W.J.D.-s karkötő (na persze lehet, most is, csak akik között mozgok, már kinőttek belőle). Elég sok keresztyén ismerősöm hordta akkoriban. Én is boldog voltam, mikor beszereztem egyet, olyan volt ez, mint a halacskás kitűző: ezzel mutattuk, hogy mi valamit (Valakit) képviselni akarunk ebben a világban. Emlékszem, jó pár évig hordtam hűségesen. Még egyszer utazás közben beszélgetésbe is elegyedtem valakivel, akinek lelkesen elmondhattam, hogy mit is jelentenek a betűk – tiszta büszke boltam, hogy milyen jó kis bizonyságtétel ez. Aztán…

Görcsösen akarni valamit. Ismerős? Amikor azt érzed, hogy az életed egyszerűen nem folytatódhat anélkül, hogy megkapd azt az áhított dolgot. Az nem lehet, hogy épp te maradj egyedül. Az nem lehet, hogy épp nektek ne működjön az a kapcsolat. Az nem lehet, hogy az a barátság szép lassan elhűljön épp köztetek. Az nem lehet, hogy épp te ne gyógyulj meg. Az nem lehet, hogy épp neked ne sikerüljön az a munka, ösztöndíj, előrelépési lehetőség, életszínvonal, amire úgy vágysz. Az nem lehet, hogy épp nektek ne jöjjön a baba. Az nem lehet, hogy éppen neked ne sikerüljenek azok a kis szorongatott…

Böjti egypercesek 38. Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: „Ez is vele volt.” Ő azonban letagadta, ezt mondva: „Asszony, nem ismerem őt!” Röviddel ezután más látta meg, és rászólt: „Te is közülük való vagy!” De Péter így válaszolt: „Ember, nem vagyok!” Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: „De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való.” Péter azonban ismét tagadta: „Ember, nem…