Szerző

Papp Adrien

Szerző

Papp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.” (Ézs 58,6–8) Úgy gondolom, az, hogy tinédzserként református líceumba jártam, mai napig meghatározza a hitéletemet. Akkor és ott találkoztam először a tanáraim személyében mélyen hívő felnőtt emberekkel, és még ma is emlékszem, hogy milyen…

„Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a…

A napokban – egészen pontosan február 17-én – ünnepeljük, ünnepeltük a TeSó blog működésének nyolcadik évfordulóját. Sok-sok írás, jó néhány szerzői válság, nagyszerű hangulatú találkozások, rengeteg háttérmunkát igénylő offline rendezvények és még sorolhatnám, hogy mi minden áll már mögöttünk, és Isten áldását kérve a munkánkra azt remélem, hogy előttünk is jó néhány kaland áll még. De ha már születésnap, akkor ajándékozás. Csak most úgy gondoltuk, hogy legyen a szülinapos az ajándékozó. Nyolcadik évfordulónkra összegyűjtöttünk nyolc szervezetet, amelyek kedvesek a szívünknek. A blog írói közül ki-ki választott egy jótékonysági szervezetet, amelynek a működését támogatásra érdemesnek tartja, hogy aztán mi magunk is…

Önmagam szeretete. Mostanában elég divatossá vált fogalom ez. Azt hiszem, nem kérdés, hogy mennyire fontos erre tudatosan figyelni, hiszen önmagunk tisztelete, szeretete minden kapcsolatunk meghatározó alapja. A Biblia is, amikor több helyen azt írja, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat” (3Móz 19,18; Mt 22,39 stb.), feltételezi, hogy nekem, aki ezeket a sorokat olvassa, van egészséges önszeretetem. Vagy például, ha én nem vagyok jól, akkor azok sem lesznek jól, akikkel megosztom az életterem. Tehát önmagunk szeretete, elfogadása fontos feladatunk, amivel esetenként bizony szakembert segítségül hívva is foglalkoznunk kell. Ez a poszt azonban most nem ennek értékére és fontosságára akar fókuszálni – erről…

„Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr…” (5Móz 7,7-8/a) Minden anyához hasonlóan én is elmondhatom, hogy azóta, mióta megszületett a gyermekem rengeteget formálódtam. Nem hosszú idő ez még az életemben, azonban annál meghatározóbb. Felsorolni is nehéz lenne mennyi mindenre világított rá ennek a pici életnek a szemlélése. Talán mind közül a legfrissebb és legmeghatározóbb élményem, hogy a kislányom már a puszta létezésével folyamatosan tanít elhinni és elfogadni, hogy szeret engem az Úr. Talán ez…

Valahol olvastam, hogy az Y-generációsok beszélgetései 90%-ban arról szólnak, hogy az egyik fél beszámol arról, hogy épp milyen sorozatot néz, mire a másik bólogat, hogy „igen, igen, abba már én is bele akartam kezdeni…”. Valahogy így vagyunk a könyvekkel is: akinek épp meghatározó könyvélményben van része, általában alig bírja magában tartani, pedig nem mindig ez a legjobb téma azok számára, akik nem ismerik az adott kötetet. Év elején viszont már hagyomány nálunk, hogy nem fogjuk vissza magunkat, és szerzőink az előző évben olvasott könyveik közül választanak egyet, amit szívesen ajánlanak a TeSó blog olvasóinak. Szóval, ha épp az olvasási listádat…

Eljött a nap, amit sokan úgy vártunk, amire úgy készültünk. Talán azokhoz tartozol, akik boldogan állnak a feldíszített fa alatt, de lehet, csalódott vagy, mert nem pont úgy sikerültek a dolgok, ahogy elképzelted őket. Talán kicsattanó hálával telt lélekkel öleled kebledre a körülötted nyüzsgő szeretteidet, de lehet, hogy épp iszonyúan fájnak a tüskék, sebek, amiket az elmúlt időszakokban okoztatok egymásnak. Az is meglehet, hogy valamikor elveszítettél valakit, és az ünnep fényei számodra csak a hiányát nagyobbítják fel. Bármilyen élethelyzetben, érzelmi állapotban is vagy, én most arra szeretnélek kérni, hogy csak egy pillanatra állj meg, és engedd, hogy a gondosan felépített…

Uram, tisztítsd meg a szemem, hogy mindig lássam életem egén azt a betlehemi csillagot, ami mutatja az irányt! Az irányt Hozzád. Adj kitartást ezt a csillagot követni! Mindig és minden körülmény között. Mikor már fáradok, lankadok, minden bajom van a sok gyaloglástól, kutyagolástól. Mikor azt érzem, hogy sokkal egyszerűbb lett volna azt a csillagot nem is észrevenni… De megláttam, és már nem tehetek úgy, mintha ez nem történt volna meg. A csillag, a Hozzád vezető út göröngyei, a Hozzád megérkezés boldog pillanata mind az életem része már. Hosszú az út – tudom, hogy tudod. Tudom, hogy látod a megtörtségem, ismered…

Van az az örök probléma a karácsonnyal, hogy az ember iszonyú energiákat bevetve készül rá, aztán pár óra elteltével a kibontott ajándékok, gyűrött csomagolópapírok, maradék ételek között lézengve nem nagyon tudja, mihez is kezdjen. Próbálja kihűlt szívében még az ünnepi érzéseket csiholni kicsit, de már maga is sejti, hogy az éves mókuskerék bizony újra elindult. Persze emlékszik még halványan az ígéretére, amit az adventi időszak izgalmában tett, hogy ő bizony megpróbál olyan kedves, szeretettel teli, segítőkész, jézusváró lenni majd egész évben, mint ezekben a napokban, de ez az emlék egyre fakóbb. Elmúlt az ünnep, a karácsonyfa sem olyan csillogó már…

Amint beköszönt a december, igazi tündérország nyílik a városok főterén, a latyakos utcákon, a plázákban, az Insta- és Facebook-hírfolyamokban. Kétségtelenül gyönyörű ilyenkor minden. Még a legutolsó hentesbolt kirakata is egy igazi mesevilág ebben az időszakban. Persze nem vitatható, hogy az advent és a karácsony igazi üzleti aranybánya, de nagyon fontos dologra világít rá mindez: mégpedig, hogy mindannyian ki vagyunk éhezve a csodákra. Hogy elemi erővel vágyunk arra, hogy legalább ilyenkor ki tudjunk lépni egy kicsit az életünk mókuskerekéből, és részesei legyünk egy tündérmesének. Hogy szenteste valóban a mi szívünkben is megszülethessen a karácsonyi csoda. És ezért sokat teszünk ebben az…