Szerző

Papp Adrien

Szerző

Papp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32) Tökéletes karácsony. Minden évben próbálunk egy elképzelt ideát kergetve megfelelni a sokszor saját magunk által támasztott elvárásoknak. A tökéletes ajándékok után rohangálunk, kutatjuk a tökéletes bejgli, mézeskalács, karácsonyi vacsora receptjét, hullafáradtra dolgozzuk magunkat, hogy az ünnepre minden tökéletesen a helyére kerüljön. Még talán december közepén ott bujkál a gondolatainkban, hogy a karácsony igazából arról szól, hogy Isten mennyire szeret bennünket, de aztán az ünnepi napokhoz közeledve teljesen elkap a gépszíj. Rohanássá válik minden percünk. Lehetne még hosszan írni arról, hogy mit csinálunk ezekben…

„De az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik, és jól él fáradságos munkájából.” (Préd 3,13) Nemrég egy kedves barátom azt mondta, hogy az idei advent „keserves”. Megdöbbentett ez az erős kifejezés, mert túl őszintén festi le azt, ami idén a közösségi média varázslatos képei és a karácsonyi vásárok fényei mögött a lelkekben rejtőzik. Keserves, ahogy az emberek a sötétséggel, a létbizonytalansággal, a távollévők utáni vágyakozással küzdenek, keserves, ahogy a gazdasági és energiaválság ott trappol, lohol szinte mindenki nyomában – és persze még sorolhatnám az aktuálisan ránk ordibáló bajokat. Sokan sóvárgunk egy valóban békés, nyugodt, kiegyensúlyozott, mindenféle árnyék nélküli…

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka.” (efezus 2,8) Most egy „Olvassuk el a teljes Bibliát!” projektben vagyok, így reggelente egy-egy részt olvasok el épp aktuálisan az Ószövetség első könyveiből. Ezekben a fejezetekben rendre elém tárul, hogy a nagy bibliai alakok sokszor nem álltak épp az erkölcsi normák tetőfokán (és most finoman fogalmazok). S bár mindegyik történetet már jól ismerem, szinte minden alkalommal, ha elém kerülnek, méltatlankodom: „komolyan ezek az Istennek tetsző emberek? ezekre tekintünk és hivatkozunk példaként?”. Nemrég az egyik reggel szintén ezen fakadtam ki a férjemnek, aki meghallgatva engem csak ennyit mondott:…

Nem emlékszem, mikor találkoztam először Noé és az özönvíz történetével. Valószínűleg még kisiskolásként. Az viszont biztos, hogy a közelmúltig ez a történet a fejemben lévő asszociációkban mindig amolyan mesés környezetben, a szebbnél szebb gyermekbibliai illusztrációk képeiben jelent meg. Ha őszinte akarok lenni, akkor hosszú éveken át ez a történet számomra csak egy érdekes elbeszélés volt a Bibliából, nem jelentett többet, mint gyermekkorom legkedvesebb meséinek bármelyike. Viszont sokszor volt szerencsém megtapasztalni már, hogy a Biblia sorai, hogyan válnak élővé Isten kezében, és hogyan szólhat hozzám egy már unalmasnak hitt történet teljesen aktualizálódva a jelenemre. Ez történt a napokban velem és Noé…

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.” (Ézs 58,6–8) Úgy gondolom, az, hogy tinédzserként református líceumba jártam, mai napig meghatározza a hitéletemet. Akkor és ott találkoztam először a tanáraim személyében mélyen hívő felnőtt emberekkel, és még ma is emlékszem, hogy milyen…

„Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a…

A napokban – egészen pontosan február 17-én – ünnepeljük, ünnepeltük a TeSó blog működésének nyolcadik évfordulóját. Sok-sok írás, jó néhány szerzői válság, nagyszerű hangulatú találkozások, rengeteg háttérmunkát igénylő offline rendezvények és még sorolhatnám, hogy mi minden áll már mögöttünk, és Isten áldását kérve a munkánkra azt remélem, hogy előttünk is jó néhány kaland áll még. De ha már születésnap, akkor ajándékozás. Csak most úgy gondoltuk, hogy legyen a szülinapos az ajándékozó. Nyolcadik évfordulónkra összegyűjtöttünk nyolc szervezetet, amelyek kedvesek a szívünknek. A blog írói közül ki-ki választott egy jótékonysági szervezetet, amelynek a működését támogatásra érdemesnek tartja, hogy aztán mi magunk is…

Önmagam szeretete. Mostanában elég divatossá vált fogalom ez. Azt hiszem, nem kérdés, hogy mennyire fontos erre tudatosan figyelni, hiszen önmagunk tisztelete, szeretete minden kapcsolatunk meghatározó alapja. A Biblia is, amikor több helyen azt írja, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat” (3Móz 19,18; Mt 22,39 stb.), feltételezi, hogy nekem, aki ezeket a sorokat olvassa, van egészséges önszeretetem. Vagy például, ha én nem vagyok jól, akkor azok sem lesznek jól, akikkel megosztom az életterem. Tehát önmagunk szeretete, elfogadása fontos feladatunk, amivel esetenként bizony szakembert segítségül hívva is foglalkoznunk kell. Ez a poszt azonban most nem ennek értékére és fontosságára akar fókuszálni – erről…

„Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr…” (5Móz 7,7-8/a) Minden anyához hasonlóan én is elmondhatom, hogy azóta, mióta megszületett a gyermekem rengeteget formálódtam. Nem hosszú idő ez még az életemben, azonban annál meghatározóbb. Felsorolni is nehéz lenne mennyi mindenre világított rá ennek a pici életnek a szemlélése. Talán mind közül a legfrissebb és legmeghatározóbb élményem, hogy a kislányom már a puszta létezésével folyamatosan tanít elhinni és elfogadni, hogy szeret engem az Úr. Talán ez…

Valahol olvastam, hogy az Y-generációsok beszélgetései 90%-ban arról szólnak, hogy az egyik fél beszámol arról, hogy épp milyen sorozatot néz, mire a másik bólogat, hogy „igen, igen, abba már én is bele akartam kezdeni…”. Valahogy így vagyunk a könyvekkel is: akinek épp meghatározó könyvélményben van része, általában alig bírja magában tartani, pedig nem mindig ez a legjobb téma azok számára, akik nem ismerik az adott kötetet. Év elején viszont már hagyomány nálunk, hogy nem fogjuk vissza magunkat, és szerzőink az előző évben olvasott könyveik közül választanak egyet, amit szívesen ajánlanak a TeSó blog olvasóinak. Szóval, ha épp az olvasási listádat…