Szerző

Dolenai-Balogh Beáta

Szerző

Még keresem a helyem az életben, még nem találtam rá arra a valamire, amiben igazán jó vagyok.  Ezért a legtöbb cikkem valamilyen formában az álmaink, céljaink kereséséről, megtalálásáról és a megvalósításukról szól.

Érdeklődést és csodálatot vált ki belőlem bármi, ami  értéket hordoz, megérint, inspirál, jóra ösztönöz vagy segít másképp látni a világot. Nagy álmom, hogy olyan emberré váljak, aki valami hasonlót vált ki másokból. Emellett a legfontosabb törekvésnek azt tartom, hogy bármi is az, amire rátalálunk hivatásként, meg kell találnunk a módot, hogy Isten és mások szolgálatába állítsuk. Nem azért, mert kötelességnek tartom keresztyénként, hanem mert ebben érzem a szabadságot, ebben látom annak a lehetőségét, hogy elnyerhessem Isten áldását.

„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143:10)

Az év elején ajánlott számos lista – például számadások az elmúlt évről és tervek az ideire – elkészítése mellett talán érdemes megfontolnunk egy olvasási lista összeállítását is. Már csak azért is, hogy a gyakori „idén szeretnék többet olvasni” pontot az újévi fogadalmaink között konkrét tervekkel is megtámogassuk. Épp ezért a TeSó blog állandó szerzői közül néhányan megosztják az elmúlt évük legmeghatározóbb könyvélményét, kedvcsináló gyanánt. Ezek nem minden esetben kifejezetten „lelki” tartalmú kötetek, ellenben olyanok, amelyekből sokat tanultunk, önreflexióra sarkalltak, esetleg megráztak, meghatottak bennünket, vagy épp tágították világlátásunkat és hitértelmezésünket. Cserébe szívesen vesszük, ha hozzászólásban kiegészítitek a listát a saját legkedvesebb…

Egyik napon a nagyobbik lányommal olyan rajzfilmre bukkantunk, amelyben a főhős kislány egy képzeletbeli csodaországba csöppenve azon kapta magát, hogy bármi, amit az ottani uralkodónőről mondott, hirtelen jókora buborékká alakult, és elindult egyenesen afelé, akinek címezte. A gond csak az volt, hogy kimondott szavai tapintatlanul őszinték voltak: „a királynő orra hosszú, mint egy répa.” A rajzfilmbeli úrnő viszont – mint ahogyan oly sokszor mi magunk is –, csak a finoman célzó, kedves megfogalmazást szívlelte. Ezért a főhős kislány, barátaival mindent megtett, hogy megakadályozza a bubi célba értét, de mindhiába, mert a nyers őszinteséggel kimondott szavak a királynő orra előtt durrantak…

Ebben az adventi sorozatban sok mindenről volt már szó, és talán nem túlzok, ha azt állítom: most kissé minden a mások felé fordulásra akar ráhangolni. Hiszen ez az év különösen bővelkedett magányosságban, befelé fordulásban és elszigetelődésben. Az ezekből kialakuló közhangulat miatt talán az önmagunkról alkotott képünk is torzult kissé. Mostanában egyre gyakrabban kerülnek elém olyan igei magyarázatok, amelyek azt hangsúlyozzák, mennyire fontos, hogy rendben legyünk önmagunkkal: az egészséges, Istenből táplálkozó önértékelés és önbizalom az egyik alapköve annak, hogy Ő használni tudjon. Valamiért bennünk, keresztyénekben van egyfajta sztereotípia arról, hogy az önbizalom világias dolog. Ezzel együtt talán még azt is gondoljuk,…

Ez a nyár más volt, mint a többi, hiszen egy nyomasztó, bizonytalan időszak kezdete van mögöttünk. Egy olyan időszaké, amely kissé rákényszerít arra, hogy belegondoljunk napjaink végességébe. Úgy tűnik, időnként kell, hogy teremtsen Isten egy élethelyzetet, amelyben szükségünk van arra, hogy tiszta szívből, gyermekien képesek legyünk Hozzá menekülni… Olyan világban élünk, ahol a Sátán milliónyi módon igyekszik elrabolni a figyelmünket, a tudatosságunkat, a képességünket, hogy egy adott dologra pár másodpercnél tovább tudjunk odafigyelni. Van az agyunknak egy olyan lusta tulajdonsága, mely kellő mérlegelés és tudatosság hiányában szereti a legkisebb erőfeszítéssel járó utat választani. Így vagyunk gyakran azokkal a dolgokkal is,…

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,10) Nem véletlenül vannak dolgok az életünkben, amelyek akár éveken keresztül is problémát, belső harcot jelentenek számunkra. Lehet, hogy gyenge az önbizalmad, félénk vagy épp túl kritikus vagy, esetleg folyton túlzásba viszed az aggodalmaskodást. Mindenkinek van valami, amivel meg kell küzdenie ahhoz, hogy betöltse Istentől kapott rendeltetését, és talán épp ezáltal megismerhesse önmagát Krisztusban. Mert ha kicsit mélyebbre ásunk és megtudjuk, hogy Isten milyennek lát bennünket, akkor a Sátán már nem tud minket becsapni buta hazugságokkal, és  rájövünk, hogy nincs…

Isten mindannyiunkba beleszőtte az Ő fényét, amikor megalkotott bennünket. És ez a fény, olyan szabadon áramlik belőlünk, amíg még kicsik vagyunk, de aztán idővel engedjük a megannyi külső negatív hatásnak – amely éri a lelkünket –, hogy elvegyen ebből a fényből. Sőt, később talán ezért sem találjuk a helyünket az életben, mert megengedjük magunknak, hogy elcsüggedjünk. És a csüggedés nem méltó Istenhez. Mert Isten a minden reménység Istene. A bizakodásé, a csodáké, a lehetetleneké és az ezekért mondott imáké. De ezért a hozzáállásért minden nap meg kell küzdenünk főként akkor, amikor lelkileg különösen megterhelő, emberpróbáló időszakokat élünk át. Ha könnyű…

Ann Voskamp egy olyan író, akinek Ezernyi ajándék című könyvében leírt bizonyságot tevő szavai máig hatással vannak rám. A könyv címe pedig annak az ezer dolognak a listájára utal, melyet a szerző egyik barátnője ösztönzésére kezdett el írni, miután Istenbe vetett hite ellenére sok kétséggel, elégedetlenséggel, önkárhoztatással, múltbéli feldolgozatlan veszteséggel küzdött – mint ahogyan sokan közülünk. Az író ebből az életből keresett szabadulást, amikor elhatározta, hogy minden nap listát fog vezetni mindarról, ami jó, tiszta, gyönyörűséges és nemes, a legapróbb dologról is, amiért hálát érez az életében.  Annyira mélyen beszél a háláról és akkora jelentőséget tulajdonít neki, mint ahogyan még…

„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az Úr ültetvényének: őt ékesítik.” ( Ézsaiás 61:3) Talán gyásztól terhes a szíved, vagy esetleg már nagyon régóta egyfajta belső csüggedés uralma alatt éled az életed. De az is lehet, hogy valami olyat gyászolsz, amiről úgy érzed, benned halt meg jó ideje. A hited, az önbecsülésed, a képesség, hogy megbízz másokban vagy, hogy erőt vegyél magadon és tegyél végre a céljaidért… A gyász átvitt értelemben hosszas szenvedést és szinte örök fájdalmat jelent. Valami olyan veszteséget, melyről tudjuk, hogy már nem hozhatjuk vissza. De…

A sötétség, amely ebben a világban és gyakran az éppen aktuális életkörülményeink miatt a mi életünkben is jelen van, könyörtelenül meg akar minket győzni arról, hogy mindaz a rossz, amin épp most keresztül megyünk, a végső valóság, hogy ettől tovább nincs, hogy törődj bele, mert nem lesz jobb. Ha nem vigyázunk, a sátán felhasználja a nehézségeinket arra, hogy kételyt támasszon bennünk Isten iránt, azt suttogva a fülünkbe, hogy Ő magunkra hagyott bennünket a bajainkkal, sőt hogy Ő nem szeret bennünket, ami a legnagyobb hazugság, amit elhitethet velünk Istenről.

Az év vége valahol egy kicsit mindenki számára hasonlóan alakul. Ha nem is olyan mélyen, de azért átfut az agyunkon néhány, az elmúlt évvel kapcsolatos történés, és akaratlanul is mérlegeljük kicsit a jónak vagy épp helytelennek tűnő döntéseinket, tetteinket, elért céljainkat, vágyainkat, és talán fáj, amikor a halogatott, de meg nem tett dolgaink jutnak az eszünkbe. Január elseje mindig egy tiszta lap, amely egy új kezdetet hordoz magában – de már rég mögöttünk van. Telnek a napok, és az év elején oly lelkesen meghozott elhatározásaink mostanra talán kezdenek homályba merülni. Könnyű belekényelmesedni az állandó halogatásba. Frusztráló ugyan, és meglehet, naponta…