Így év elején mindenkiben új erőt vesz a remény, és ilyenkor még tele vagyunk elhatározásokkal, tenni akarással. De talán sokaknak ismerős az is, amikor ezek az elhatározások eredménytelenek maradnak. Lehet, hogy ilyenkor a kellő motiváció vagy a lelkesedés hiányzik belőlünk, bár legtöbbször talán két dolog miatt szoktunk elbukni: az egyik a kitartás hiánya, a másik pedig az, hogy el sem tudjuk kezdeni, bele sem tudunk vágni a terveinkbe. Ez utóbbinak sokszor az az oka, hogy túl sok rendezetlen dolog halmozódott fel az életünkben, és az elmúlt évünk terheit cipeljük magunkkal az új évünkbe is. Mert olykor hihetetlenül nehéz eldönteni, mi…
Valahol olvastam, hogy az Y-generációsok beszélgetései 90%-ban arról szólnak, hogy az egyik fél beszámol arról, hogy épp milyen sorozatot néz, mire a másik bólogat, hogy „igen, igen, abba már én is bele akartam kezdeni…”. Valahogy így vagyunk a könyvekkel is: akinek épp meghatározó könyvélményben van része, általában alig bírja magában tartani, pedig nem mindig ez a legjobb téma azok számára, akik nem ismerik az adott kötetet. Év elején viszont már hagyomány nálunk, hogy nem fogjuk vissza magunkat, és szerzőink az előző évben olvasott könyveik közül választanak egyet, amit szívesen ajánlanak a TeSó blog olvasóinak. Szóval, ha épp az olvasási listádat…
Tél van. A kinti tájat nézve talán nem túl sok látványosságot találunk ilyenkor, de ha nyitott szemmel és szívvel járunk, akkor még ebben a kopár, szürke, búskomorságot sugárzó tájban is rábukkanhatunk olyan szépségekre, amikre érdemes rácsodálkoznunk. Az elmúlt évben épp karácsony előtt pár nappal virágzott el az utolsó rózsa a kertünkben, és idén is őrizget magán még pár bimbót. Bevallom, erősen bizakodom, hogy ezek az utolsó virágok is kinyílhassanak. Talán nem így lesz, mégis ezeknek a rózsabimbóknak a látványa csodálatra késztet Isten iránt, és arra segít rádöbbennem, hogy Ő bármin keresztül képes üzenni. Ősszel az egész természetben kezd lelassulni az…
Már csak két hét és karácsony. Mégis annyi minden van még, ami a figyelmünket, energiánkat és az időnket követeli. Olyan, mintha minden elmaradt tennivalónk most akarna elégtételt venni az eddigi elhalasztása miatt. Ebben az egyre hangosabb sürgetésben azon töprengek, hogy vajon én hogyan tudnék az ebből adódó zaklatottságomon enyhíteni. Hiszen vágyom arra a megnyugvásra, ami akkor töltene el, ha végre minden a helyére kerülne, ha kívül-belül rend lenne, és nem kellene mással törődnöm, csak azzal, ami igazán számít. Tudom, hogy ezekkel a gondolatokkal nem vagyok egyedül, és sokunk adventi várakozása van telezsúfolva elvégzendő teendőkkel. Talán vannak a felhalmozott feladatok között…
„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. (…) Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,14;16) Manapság nagyon népszerű és sokat emlegetett motivációs kijelentésekké váltak, hogy „világíts!”, „ragyogj, akár a Nap!” vagy „tündökölj akár egy csillag!” stb. Valahol rám is ösztönzően hat, amikor hasonló gondolatokat olvasok – mert van bennem egy elég nagy belső igény a bátorító, biztató üzenetekre –, de bevallom, sokkal inkább feltölt annak a tudata, hogy Isten is ragyogásra szólít fel bennünket (Máté 5,16). És Isten nem csupán inspirálni akar…
„Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” (Lk 12,7) Talán furcsa, de ezt az igerészt korábban soha nem úgy értelmeztem, hogy Isten az értékességünket akarja általa hangsúlyozni. Valahogy a szemeim nem azt látták meg, hogy sokkal értékesebbek vagyunk, hanem az volt az első benyomásom, hogy Isten verebekhez hasonlít bennünket. Miért pont verebek? – gondoltam. Nem valami nemesebb, magasztosabb teremtményt lett volna célszerűbb felhozni, ha az értékességünkről szeretett volna minket meggyőzni? Azt hiszem, sokunkra jellemző ez a szemléletmód. Rendkívüli hiánylátással rendelkezünk, és gyakran észre sem vesszük, hogy mindenre – még…
Hetedik éve indult útjára a blogunk. Még ízlelgetni kell ezt a számot, hiszen úgy tűnhet, hogy egy pillanat alatt elsuhant, mégis olyan sok tapasztalatot, élményt, emléket őriz, hogy tízszer annyinak is érződhet. A Bibliában a hetes szám mindig valami többet rejt magában, a teljességet jelképezi. Így érezzük mi magunk is: az eddig megtett úton mi is a teljesedés felé haladtunk. Örömben és együtt sírásban. Mély, emberileg kibeszélhetetlen völgyeken keresztül és a hálaadás magaslatain. A fájdalmak, az elengedés, a halál és a találkozás, a reménység, a szeretet útjain. Egyéni életeinkben is rengeteg külső körülmény változott, de a TeSó mindannyiunk számára az…
Az év elején ajánlott számos lista – például számadások az elmúlt évről és tervek az ideire – elkészítése mellett talán érdemes megfontolnunk egy olvasási lista összeállítását is. Már csak azért is, hogy a gyakori „idén szeretnék többet olvasni” pontot az újévi fogadalmaink között konkrét tervekkel is megtámogassuk. Épp ezért a TeSó blog állandó szerzői közül néhányan megosztják az elmúlt évük legmeghatározóbb könyvélményét, kedvcsináló gyanánt. Ezek nem minden esetben kifejezetten „lelki” tartalmú kötetek, ellenben olyanok, amelyekből sokat tanultunk, önreflexióra sarkalltak, esetleg megráztak, meghatottak bennünket, vagy épp tágították világlátásunkat és hitértelmezésünket. Cserébe szívesen vesszük, ha hozzászólásban kiegészítitek a listát a saját legkedvesebb…
Egyik napon a nagyobbik lányommal olyan rajzfilmre bukkantunk, amelyben a főhős kislány egy képzeletbeli csodaországba csöppenve azon kapta magát, hogy bármi, amit az ottani uralkodónőről mondott, hirtelen jókora buborékká alakult, és elindult egyenesen afelé, akinek címezte. A gond csak az volt, hogy kimondott szavai tapintatlanul őszinték voltak: „a királynő orra hosszú, mint egy répa.” A rajzfilmbeli úrnő viszont – mint ahogyan oly sokszor mi magunk is –, csak a finoman célzó, kedves megfogalmazást szívlelte. Ezért a főhős kislány, barátaival mindent megtett, hogy megakadályozza a bubi célba értét, de mindhiába, mert a nyers őszinteséggel kimondott szavak a királynő orra előtt durrantak…
Ebben az adventi sorozatban sok mindenről volt már szó, és talán nem túlzok, ha azt állítom: most kissé minden a mások felé fordulásra akar ráhangolni. Hiszen ez az év különösen bővelkedett magányosságban, befelé fordulásban és elszigetelődésben. Az ezekből kialakuló közhangulat miatt talán az önmagunkról alkotott képünk is torzult kissé. Mostanában egyre gyakrabban kerülnek elém olyan igei magyarázatok, amelyek azt hangsúlyozzák, mennyire fontos, hogy rendben legyünk önmagunkkal: az egészséges, Istenből táplálkozó önértékelés és önbizalom az egyik alapköve annak, hogy Ő használni tudjon. Valamiért bennünk, keresztyénekben van egyfajta sztereotípia arról, hogy az önbizalom világias dolog. Ezzel együtt talán még azt is gondoljuk,…