Szerző

Szimkovics Tibor

Szerző

„Akkor ezt mondta Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (2Móz 4,10-13) Fáradság. Kiüresedés. Kedvtelenül elvégzett munka, kimerítő kötelező körök. Elszürkülő hétköznapok. Kiégés. Külön-külön vagy akár együttvéve is ismerősek lehetnek. A felnőtt, a nagybetűs élet kockázatai és mellékhatásai. Megkérdezhetjük róla…

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. Ezeket a…

„Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” (2Kor 7,10) Sok a szomorú ember körülöttünk. Talán mi magunk is ebben az állapotban vagyunk, amikor e sorokat olvassuk. Ugyanis sok elszomorító dolog vesz körül. Megszoktuk, elfogadtuk normálisnak, a világ részeként. Azt is, hogy a népünk nem hallgat erről, hanem kimondja, kibeszéli magából, az átlagosnál többet panaszkodik a magyar. Néha egyszerűen jólesik kimondani, hogy mi bajunk a világgal, a környezetünkkel, az egészségünkkel, a munkahelyünkkel. Néha pedig hallgatásba burkolózunk, amikor már túlnő rajtunk a szomorúság. Amikor olyan terheket viselünk, olyan csatákat vívunk, amelyeket a…

Idő van! Igyekezz! Gyerünk már! Naponta elhangzó szavak, szókapcsolatok, amelyek mind jelzik, mennyire rabjai vagyunk a mérhető és múló időnek és mennyire versenyt futunk vele. A teendőink listája duzzad, az adott idő pedig fogy. Szeretnénk megfordítani a dolgot. Ábrándozunk arról, hogy egyszer sok szabadidőnk lesz. Aztán mégsem. Mert a muszáj nagy úr, mert mások osztják be az életünket. Mert abban az illúzióban élünk, hogy egyszer csak a végére érünk annak a listának. És talán házanként, naponként ismétlődik meg észrevétlenül Zorán dalának a refrénje: „– Apa, mikor jössz? –Fiam, mennem kell! Az élet csupa kötelesség. De sokat leszünk együtt még…”

Logisztika. Menedzsment. A feladatok elosztása, leosztása, átadása. Korunk nagy címszavai, amelyek beivódnak a hétköznapjainkba. Tengernyi feladat, hosszú listák és a vágy, az igény, hogy ha lehet, valaki más végezze el ezeket. Főképp, ami rangon aluli, ami kínosan egyszerű, ámde időigényes, esetleg piszkos feladat. De jó lenne ezeket átpasszolni. Amíg pedig nincs jelentkező, addig várakozik a tönkrement porszívó, türelmesen muzsikál a nyikorgó szekrényajtó, kényelmesen cuppog az eldugult mosogató, vagy épp zörög benne a felhalmozódott mosatlan. Heggyé tömörül a vasalásra váró ruhakupac, naponta egy lépésnyit halad a folyosón az ajtó felé az elárvult szemeteszsák és por lepi a bútorokat, felveri a gaz…

„Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) Különleges és átütő élmény megtapasztalni azt, amit egyébként mindegyikünk megtanul az iskolapadban, hogy a világunk állandó mozgásban van. Számomra az első ilyen meghatározó élmény az volt, amikor sátorozás közben végignéztem egy teljes hajnalhasadást. Némileg más, de szintén rendkívül látványos a címben szereplő inga mozgása, amivel francia fizikus bátyánk szemléltette először rendkívül meggyőzően, hogy miközben az inga egy síkban mozog, a Föld lassan azért megfordul alatta. Ma azonban, amikor teljesen hétköznapi dolog, hogy a Discovery-n kozmikus felvételeket látunk, rajtuk a bolygók világát, a parányi Földet, a lakóhelyünket, amint a Nap…