Szerző

Keresztyén Eszter

Szerző

Keresztyén Eszter vagyok, 23 éves. Egyetemista, háziasszony, lelkészfeleség. Mindig ugyanaz és mindig más. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.

Sajnos előfordul, hogy úgy érezzük, az Isten nem hall minket. Nem válaszol, hiába ostromoljuk imáinkkal. Hiába akarunk teljes szívből valamit, mégsem érkezik a segítség. És ilyenkor valóban nehéz hinni. De Isten nem felejtkezik meg rólunk, ahogy kedves barátnőm, Hajdu Editke bizonyságtételéből is olvashatjuk. „Egy kicsinek nevezhető településen, ahol nem minden nap bővül az ifisek létszáma, az ifivezető – jelen esetben én – örül annak a meglévő 4-5 főnyi kis csapatnak, akik már hónapok óta oszlopos tagjai a közösségünknek. Hosszú időn keresztül bízva a „kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután” ígéretben, mindig reméltem, hogy eljön a sokra bizatás ideje és megnövekszik…

Sokat puffogtatott közhellyé vált az a kijelentés, hogy minden lehetséges. Az ember el-elsüti, bátorítóként szánva magának, társának, de sokszor mégsem hiszi el igazán. Sőt, egyáltalán nem hiszi el. Hiszen nincs esély a gyógyulásra, az orvosok is így állapították meg… Nincs esély a felállásra, mert senki nincs, aki felsegítene… Semmi esély a sikerre, hiszen ahhoz olyat kell megváltoztatni, ami nem az én fennhatóságom alatt áll… És ilyenkor sokszor elfelejtjük: minden az Isten fennhatósága alatt áll. Az Ő akarata mindenekfölött való, és Vele tényleg nincsenek lehetetlenek. Egy ilyen élményéről számol be Szülek Flóra, aki megtapasztalhatta Isten mindent felülíró, szokásokat megtörő és törvényeket…

Istenélmény nem csak a belső szobában vagy a természet csöndjében élhető át. Nem csak akkor, amikor egyedüli magányunkban figyelmünk száz százalékát Rá tudjuk irányítani. Hiszen Isten gyakran akkor válik tapinthatóvá, mindent és mindenkit körülölelővé, amikor közösségben van az ember. Amikor azok mellett ülsz, akik azt az Urat imádják, akit te. Amikor szorítod a kezét annak, aki szemében ugyanazt a csillogást látod, mint ami a tiédben is ragyog. Amikor barátok és lelki testvérek vesznek körül, és érzed, Isten is ott ül közöttetek. Egy ifjúsági táborban voltunk néhányan Kanadában, ahol helyiekkel és pár tajvani fiatallal töltöttünk el két tartalmas hetet. A tucatnyi…

„Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak.” (Dán 2,21) Sokszor nyugtalanok vagyunk. Szétnézünk a világban, és akár a politikai, a társadalmi, a környezeti tényezőkre tekintünk, lebiggyed az ajkunk. Fejünket csóváljuk, és szokásosan elégedetlenkedve – vagy épp felháborodva – állapítjuk meg: nem így kéne ennek lenni. Ez az ige mégis azt mondja, hogy Isten tudja, hogy hogyan kell a dolgoknak lenni. Ő tudja, mit csinál. Ura a helyzetnek, és megengedi, hogy a világ változzon, hogy más, talán nehéz idők jöjjenek. Ő a korok és…

 „Az Úr enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik.”  (Zsolt 41,4) Valamennyien tudjuk, hogy milyen betegnek lenni, és nem szeretjük. Hiszen fájdalmakkal küszködve a legnehezebb elfogadni azt, hogy minden okkal történik. Hogy Isten tudta nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről. Szenvedések között a legkevésbé akaródzik elhinni, hogy Isten ezzel valóban jót akar. Mert félünk, hogy súlyosbodik. Hogy nem épülünk fel. Mert nem tudunk mást tenni, csak remélni a javulást, nézni a plafont, bámulni ki az ablakon, szedni a gyógyszereket, tűrni a fájdalmat és várni, hogy múljon az idő. Igen, néha szembe kell nézni a betegséggel bármennyire…

Nos, igen, az ősz újra beköszöntött. Ravaszul kijátszotta a nyarat, és már ő trónol. Befutott az utcába, az udvarra, keresztülszáguldott vékony ruháim szövetén. A fecskék is elköltöztek már. Ódzkodva figyelem a szürkülő eget, a gyarapodó esőfelhőket és tócsákat, a fázós embereket. Zokon esik ez a hűvös. Nem az aranyló ősz csókját érzem, hanem a kellemetlen, arculcsapó, esőcseppekkel vívódó, cudar változást. Pedig a változás természetes dolog. A nyaralást, a láblógatást felváltja az iskola. A szabadságnak vége, és ideje újra munkába állni. A Nap elbújik és beköszönt az ősz. Bevallom töredelmesen, sokszor nem fűlik a fogam a változáshoz. Mármint az új dolgok…

Talán kijelenthetem, hogy a legtöbb ember életében tervben van, hogy valamikor megházasodik. Lehet öt vagy tíz éven belül, de szeretnénk lehorgonyozni valaki mellett, összeszokni, megállapodni. Sokan ennek az útnak a küszöbén álltok és állunk, s a házasságnak nevezett nagy utazás első megállóit tapasztaljuk. Mint fiatal feleség, jegyesekhez és fiatal házasokhoz szeretnék szólni, akik bizakodva várjátok az előttetek álló boldog éveket. Mert biztos vagyok abban, hogy mindenki úgy tervezi, hogy boldog lesz a párjával. Nemrég kutatást végeztem fiatal felnőttek között, és a házassággal kapcsolatos kérdések közül nem az anyagi beosztások megfelelő módja vagy a bölcs gyereknevelés mikéntje számított a legnagyobb kérdésnek,…

Hétköznapi életünkben és keresztyénségünkben is sokszor megfigyelhető, hogy az egykor elsődleges és nélkülözhetetlen dolgok ma már mellékesek lettek. Hogy szép lassan hátrébb szorultak a listán. Be kell vallanom, volt, hogy nálam is felborult a sorrend. Az Isten elé emberek kerültek, az imádság elé pihenés, a Bibliát pedig más könyvek és tevékenységek előzték meg. Úgy gondoltam, hogy tudok egészséges egyensúlyt tartani, hogy Isten és az igéje is kap még helyet és időt, de a csendes percek fokozatosan és észrevétlenül kiüresedtek.

Böjti egypercesek 34. „Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus így válaszolt neki: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” Péter így szólt hozzá: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak…

Böjti egypercesek 16. Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” És hirtelen elszáradt a fügefa. Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: „Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?” Jézus így válaszolt nekik: „Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel…