Szerző

Keresztyén Eszter

Szerző

Keresztyén Eszter vagyok, 23 éves. Egyetemista, háziasszony, lelkészfeleség. Mindig ugyanaz és mindig más. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.

„Új neveden szólítanak téged, amelyet az Úr maga ad majd neked.” (Ézs 62,2) Emlékszem, amikor először megértettem az óember megöldöklése – újember megelevenítése gondolatot. Máris elbizonytalanodtam a saját üdvösségemet illetően. Arra gondoltam, hogy én nem tudtam annyira radikális változáson keresztülmenni, nem tudtam minden óemberi hajlamomat és vágyamat a hátam mögé dobni és véglegesen elhagyni. Nem tudtam magamat megtagadni. Ennek ellenére Isten ezt kéri, és Ézsaiás könyvében új nevet is ígér nekünk. Lehetünk valaha méltók, készek az új név felvételére? Az új név új személyazonosságot takar. Teljes megújulást, igazi pálfordulást. Hiszen a kifejezés ihletője, Pál a Jézussal való találkozás után új…

„Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket.” (Ézs 42,6) Karácsony táján évről évre egyre nagyobb összegeket költünk ajándékokra, hosszú órákat töltünk bevásárlóközpontokban, üzletekben vagy weboldalakat böngészve. Kedves dolog az ajándékozás, hiszen ez is egy eszköz a szeretetünk kifejezésére. Azonban bár igyekszünk a megbecsülésünket és a szeretetünket tárgyi ajándékon keresztül kimutatni, más – jóval eredetibb – módon sokszor elfelejtjük. Az, hogy mi magunk váljunk ajándékká családtagjaink, barátaink számára, nem annyira népszerű gondolat. Sajnos túl nagy a rohanás, túl hektikusan készülünk az ünnepre, és pont a gondoskodásunkkal, szeretetünkkel, időnkkel…

„Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk…

„Ekkor a király parancsára előhozták Dánielt, és az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged! Odavittek egy követ, és a verem szájára tették; a király pedig lepecsételte azt a maga és a főrangú embereinek a gyűrűjével, hogy Dániel sorsán ne lehessen változtatni. Azután a király bement a palotájába, és böjtölve töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom. Pirkadatkor aztán fölkelt gyorsan a király, és az oroszlánok verméhez sietett. Amikor odaért a veremhez, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt Dánielhez a király: Dániel, aki…

Az úgynevezett work-life balance, azaz a munka és a magánélet közötti egyensúly akkor tud megvalósulni, hogyha életünk legfontosabb három területén – család, munka és magánszféra – elégedettek vagyunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mind a három terület azonos időt kap az életünkből. Azt hiszem, hogy egyensúlyt tartani talán még sohasem volt olyan nehéz, mint a 21. század felgyorsult és digitalizált világában. Sokkal több feladatot kell ellátnunk, mint régen kellett, több időt töltünk ingázással, és a hivatali munkaidőnk (8-16) is megváltozott szinte állandó (24/7) beosztásra. Hazavisszük a munkánkat, és bevisszük a munkahelyünkre a magánéletünket. A munkaidőnkben azon görcsölünk, hogy hogyan…

A karácsonyi időszak telis-tele van szimbólumokkal. Vannak régi, több százéves kiegészítők – mint a fenyő vagy az adventi koszorú –, illetve teljesen újkeletű dekorációs elemek is. Az egyik ilyen a grincsfa. A grincsfa megértéséhez ismerni kell legalább a 2000-ben Jim Carrey főszereplésével készült filmet (A Grincs), vagy az 1957-ben gyerekeknek íródott történetet. Ezekből kiderül, hogy a Grincs egy zöld manó, aki egy gyermekkori rossz élmény miatt megutálja a karácsonyt. Az emlék felelevenítésekor pedig eldönti, hogy ellopja az emberektől az ünnepet dekorációstól, ajándékostól, mindenestől együtt. Azonban a terve nem sikerül, mert az emberek a kiegészítők nélkül is tudnak ünnepelni, hiszen a…

Örömteli emlékek lengenek körbe, ahogy a szüleimmel töltött karácsonyokra gondolok vissza. Mi is minden évben állítottunk fát, általában lucfenyőt, ami hol ritka, hol féloldalas volt, de a gyermekszememnek mindig gyönyörű. A díszeink nem igazodtak a divathoz, még csak nem is nagyon változtak: évről évre ugyanazok a díszek sorakoztak a fa ágain, s ezt a jól megszokott társaságot minden évben egy-két új dísz frissítette fel. A csúcsdísz is állandó volt, viszont az sosem vált unalmassá. Csillogó szemekkel meredtem a fa tetejére, csodáltam a karácsonyfa ékét, csámpás fánk legmagasabb pontját. Fölfelé tekintő gyermekszemeim idén arra emlékeztetnek, hogy pillantásom iránya bárcsak megmaradt volna! …

Szeretünk az előre elgondolt terveink szerint élni. Sokan még a napjaikat is megtervezik, listát írnak, és akkor fekszenek le nyugodt lélekkel, ha minden tételt kihúztak arról. Utazás során útitervet készítünk, kigondoljuk, hogy mivel töltjük majd az időnket, hol fogunk tartózkodni, mennyit szeretnénk költeni. Elgondoljuk, hogy hol szeretnénk tartani öt vagy tíz év múlva, konkrét elképzelésünk van kertes házról, mosolygós gyerekekről, sikeres karrierről. Tervezni jó dolog, és személyes meggyőződésem, hogy szükséges is. Azonban mi történik, ha a terv meghiúsul? Ha lekéssük a buszt, és nem tudunk időben odaérni? Ha kirándulást tervezünk, és egész nap esik az eső? Mi van akkor, ha…

Ahogy szalad velem az idő, egyre jobban azt veszem észre, hogy irtózatosan nehéz egyensúlyt tartani magam körül. Néhány éve csak annyi feladatom volt, hogy tanuljak, átmenjek a vizsgákon és megírjam a beadandókat. Alig telt el egy kis idő és máris egyre több felelősségem lett, egyre több területen kell megfelelnem. Már nem a házikat kell megírni, hanem a munkahelyen teljesíteni, a családban a szerepemet betölteni, a háztartásamról gondoskodni. Közben a szeretteimmel kapcsolatot tartani, szociális életet élni, nem égni ki a mindennapi mókuskereket taposva, nem fordulni magamba ebben a borzasztó izolált időszakban, és még Isten engedelmes gyermekének is maradni. És Isten látja…

Hetedik éve indult útjára a blogunk. Még ízlelgetni kell ezt a számot, hiszen úgy tűnhet, hogy egy pillanat alatt elsuhant, mégis olyan sok tapasztalatot, élményt, emléket őriz, hogy tízszer annyinak is érződhet. A Bibliában a hetes szám mindig valami többet rejt magában, a teljességet jelképezi. Így érezzük mi magunk is: az eddig megtett úton mi is a teljesedés felé haladtunk. Örömben és együtt sírásban. Mély, emberileg kibeszélhetetlen völgyeken keresztül és a hálaadás magaslatain. A fájdalmak, az elengedés, a halál és a találkozás, a reménység, a szeretet útjain. Egyéni életeinkben is rengeteg külső körülmény változott, de a TeSó mindannyiunk számára az…