„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítattál.” (Dán 3,17–18) Hívőként olykor adódnak olyan pillanatok, mikor döntésre kényszerülünk: Istennek engedelmeskedjek vagy az embereknek. Dániel barátai, Sadrak, Mésak és Abédnegó is valami hasonló helyzetben lehetett, mikor hitük miatt Nabukadneccar király előtt álltak, hisz az aranyszobor előtt nem borultak le. Pedig mennyire egyszerű dologról volt szó. Mikor összesereglett a nagy embertömeg, fel sem tűnt volna, hogy ők is leborulnak,…
Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. (Jón 1,2–3a) Ahogy telnek-múlnak életünk napjai, mindnyájan szembenézünk a megfelelés kényszerével. A továbbtanulás, hivatás/szakmaválasztás, párválasztás, családalapítás. Mindezek olyan jelentőségű dolgok, amelyek az egész életünkre kihatással vannak. Mind egy úton haladunk, csak annak különböző állomásain.
Elsős teológus koromban volt egy bizonyos órám, amelyről ha kijöttünk diáktársaimmal, legtöbbször csak bosszankodni tudtunk. Cinikusan megjegyeztük, hogy a tanár feldobja a kérdést, de a választ már nem csapja le (mert talán ő sem tudja). Ahelyett, hogy egyre biztosabbak lettünk volna az adott témában, csak még inkább elbizonytalanodtunk.
Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Mt 12,34b Talán nem is ismerek olyan tízen-húszon éves fiatalt, aki ne használná, ne tudná mi az a Facebook. Észre sem vettük és az elmúlt pár évben életünk szerves része lett – olyannyira, hogy sokszor már meg sem tudunk lenni nélküle. „Mert az infók ott terjednek a leggyorsabban” és ez tény! Régebben még meg tudtam tenni, hogy akár egy-két hétre is félretegyem, de ma már ez sokkal nehezebb, mert „aki lemarad – kimarad”.