Sokszor eljutottam már életem mély pontjához, amikor azt éreztem, hogy ez már tényleg nem megy tovább. Csak tolom magam előtt a sok súlyt, és igazából már nem is bírom megmozdítani őket. Közben pedig belül két gondolat feszít: Én Isten embereként nem engedhetem meg magamnak, hogy kiboruljak. Nincs jogom arra, hogy kiüvöltsem magamból az érzéseimet. Nekem mindig vissza kell fognom magam, mert Isten embereként határt kell szabnom saját magamnak annak érdekében, hogy a hitelemet ne veszítsem el az emberek színe előtt. Ezért van egy folyamatos megfelelési kényszer és egy elnyomott érzelmi gombolyag bennem, amelyet nem tudok kibogozni, sőt inkább egyre mélyebben…