élet címkével jelölt bejegyzések

Piros, sárga, zöld

Gurulok a piros lámpa felé. Még 32 másodperc. Na, állhatok itt megint hasztalan! Közeledem, azon gondolkodom, most nem állok olyan közel, mint tegnap, ne kelljen nyújtogatnom a nyakam, hogy mikor lesz már zöld. Lassítok. Felnézek. Három, kettő, egy… piros, sárga, zöld.

Azt hiszem, van időm. Akkor, amikor a zöldre várok, akkor, amikor mérlegelem a lehetőségeimet, amikor válogatok a boltban vagy az interneten. Amikor kattintás jön kattintás után, amikor senki sem tudja, hol járok – már én sem. Van időm. Még fél perc, még egy, még öt, még egy óra. Napok, hetek és évek. Az, hogy van időm, természetes. Most éppen arra kell rádöbbennem, az természetes csak, hogy az idő halad. Megállíthatatlanul, kérlelhetetlenül, kegyetlen pontosságú ritmusát betartva mindig egy irányba. Nincs, ami ebből a megátalkodottságából kiszakíthatná. Mi értelme hát az életnek? Nem hiábavalóság minden?

olvasás folytatása

Cserépedény

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” (2Kor 4,7)

Olyan szakaszát élem most az életemnek, amikor nagyítóval kell keresnem a legapróbb dolgot is, amiért hálát adhatok. Ebben a helyzetben fedeztem fel ismét ezt az igeszakaszt, amely – váratlan módon – vigasztalásomra vált. Megosztom veletek, amire jutottam általa, remélve, hogy egyik vagy másik gondolatom nektek is segítségetekre lesz, hiszen így töltjük be Krisztus törvényét: ha segít az egyik szenvedő a másikon.

olvasás folytatása

Nincs már türelmem többé…

“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak.

Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.

Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat.

És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”

olvasás folytatása

Élet a gyermek után

Avagy hogyan folytassam a keresztyén életem, miután megszületett a várva várt gyermekem?

Emlékszem arra, hogy mennyire közel kerültem Istenhez a terességem 9 hónapjában. Sokaknak mondogattam akkoriban, hogy milyen – számomra is érthetetlen – békességet érzek, és ez végigkísért ezen az időszakon. Talán azért, mert minden nagyszerűen ment, nem voltak különösebb komplikációk. Talán azért, mert évek óta vártuk az áldást. Talán azért, mert a pocakomban cseperedő kisfiam maga is békés természet volt, és ez rám is hatott.

Az ő születését követő 2-3 hét viszont rendkívül nehéz volt. Nem tudtam, miért sír annyit, miért nem alszik időben, miért vagyok olyan fáradt, egyáltalán: hogyan kell jól csinálni ezt az egész anyaság dolgot?! Az összeszokás időszaka korántsem volt békés. Azt hiszem, ekkor eszméltem rá igazán, hogy minden megváltozott körülöttem és bennem is. Lassan világossá vált, hogy az addigi életem egészen más lesz, és nem tudtam, hogyan fogom a kapcsolatomat ápolni (egyáltalán: kapcsolatot tartani) az Úrral, miközben gyakorlatilag össze vagyok nőve egy csecsemővel.

olvasás folytatása

Orvosi látlelet

„Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Kiszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor fölnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr.” (Ez 37,11-14)

Úgy érzem teljesen kiszáradtam. A nap perzsel, a víz nem oltja a szomjam. Kétségbe estem, mert pár napja felnéztem, és Ezékiel látomásához hasonló képet láttam magam körül. A kép azonban sokkal bizarrabb volt, mert a csontok nem hevertek némán, hanem próbálták elhitetni, hogy telve vannak élettel, s az az út, amelyen ők járnak, az a hely, ahol ők „élnek”: jó.

Betegségben él a világ, amely körülvesz. A diagnózis: kiszáradás.

olvasás folytatása