Nigriny-Demeter Adrienn bejegyzései

Nigriny-Demeter Adrienn (Menyus) vagyok. A Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány koordinátoraként, valamint pályázatíróként dolgozom Beregszászban. Szeretem a rugalmas munkaidőmet, mert így megengedhetem magamnak, hogy a munkám mellett sok egyébbel is foglalkozzam. Isten kegyelméből fantasztikus család áll mellettem, Beregszászban élünk. Amikor dühös vagyok a világra, festek. A TeSó blog hasábjaira elsősorban filmajánlókat írok.

Élet a gyermek után

Avagy hogyan folytassam a keresztyén életem, miután megszületett a várva várt gyermekem?

Emlékszem arra, hogy mennyire közel kerültem Istenhez a terességem 9 hónapjában. Sokaknak mondogattam akkoriban, hogy milyen – számomra is érthetetlen – békességet érzek, és ez végigkísért ezen az időszakon. Talán azért, mert minden nagyszerűen ment, nem voltak különösebb komplikációk. Talán azért, mert évek óta vártuk az áldást. Talán azért, mert a pocakomban cseperedő kisfiam maga is békés természet volt, és ez rám is hatott.

Az ő születését követő 2-3 hét viszont rendkívül nehéz volt. Nem tudtam, miért sír annyit, miért nem alszik időben, miért vagyok olyan fáradt, egyáltalán: hogyan kell jól csinálni ezt az egész anyaság dolgot?! Az összeszokás időszaka korántsem volt békés. Azt hiszem, ekkor eszméltem rá igazán, hogy minden megváltozott körülöttem és bennem is. Lassan világossá vált, hogy az addigi életem egészen más lesz, és nem tudtam, hogyan fogom a kapcsolatomat ápolni (egyáltalán: kapcsolatot tartani) az Úrral, miközben gyakorlatilag össze vagyok nőve egy csecsemővel.

olvasás folytatása

Ne légy Apacuka!

(Gondolatok a Barátom, Róbert Gida című, 2018.-ban készült amerikai animációs vígjáték alapján. Vigyázat, spoilerveszély!)

Szerettem Micimackó történeteit könyvben olvasni. Emlékszem, hogy gyermekkorom első Disney-rajzfilmjei közt Micimackó kalandjait kifejezetten kedveltem. (Még most is megdöbbentő, hogy az a rajzfilm 1977-ben készült…). Azóta máig számos rajzfilm, sorozat és animációs film főhőse volt ez a plüssmaci. Talán te is elképzelted már magad a Százholdas Pagonyban sétálva: Nyuszival, Tigrissel, Fülessel, Malackával, Kangával, Zsebi babával, Bagollyal, a Zelefántokkal, Apacukákkal és Vuclikkal…

olvasás folytatása

Búzaszem

Böjti egypercesek 31.

„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” (Jn 12,24-26)

Többször beszél Jézus arról, hogy el kell veszítenem az életem, ha Őt akarom követni. Néha úgy tűnik nekem, amikor ezeket az Igéket olvasom, mintha Jézus olyan „könnyen beszélne” erről. Könnyű ezt mondani. Valóban azt akarja, hogy mondjak le mindenről, amitől én én vagyok? Felejtsem el mindazt és mindazokat, akiket szeretek, amit eddig építgettem, és menjek utána? Jó, persze, mindenki szeretne gyümölcsöket teremni. Szeretnénk világszerte elkiabálni a jó hírt, hogy mindenki megismerhesse a mi Atyánkat (és lehetőleg mindenki tudjon arról, hogy mi kiabáltuk el a hírt). De nem lehetne ezt úgy, hogy megtartjuk az életünket? Jézus oly könnyen beszél arról, hogy NEM. Mert a búzaszem is meghal előbb, és csak később lesz belőle sokszor annyi…

Lehetséges, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki megpróbáltam korábban üzletelni az Úrral. Figyelj, tiéd az időm, a tehetségem, a cselekedeteim… de a gondolataim nem merem adni, azokért nem felelek. Vagy: odaadom a gondolataim is, legyen. De akkor enyém a dühöm és az aggódásom (a Drága Aggódásom). S folytathatnám a sort még sokáig. Mindig volt valami, amit nem voltam képes teljesen átadni az Úrnak. Még akkor sem, ha igazán, nagyon-nagyon próbálkoztam vele. És Jézus mégis olyan egyszerűen beszél erről. Köves engem! Hagyd az életed, gyere velem, és megnyered az igazi életed! Persze, Jézusnak könnyű lehet…

„Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” (Jn 12,27-28)

Közvetlenül a fenti igeversek után azt olvasom, hogy Jézus a félelmeiről kezd el beszélni. Mintha nem is a tömeghez szólna, csak úgy hangosan kimondja, ami a lelkében van. Készül arra, amiről korábban oly könnyen beszélt. Az életét készül adni az Úr céljáért. Teérted és énértem. Legszívesebben azt kérné, hogy az Úr mentse meg ettől az órától. De nem lehet! Szem előtt kell tartania, hogy miért jött közénk! Hogy búzaszem legyen. Meghaljon, a földbe kerülve megszűnjön létezni, majd tízszer, százszor, ezerszer annyi, megszámlálhatatlanul sok termést hozzon az Atyának. Ugyanúgy fél ettől Jézus emberi lénye, mint amikor én is félek igazán átadni magam Neki. Elveszíteni magam, és átadni a kontrollt – teljesen.

Mindezek után a leginkább fontos mozzanat számomra, hogy bár Jézus tusakodik önmagával és a félelmeivel, azonnal Istenhez fordul és imádkozik. Jézus nem hagyja, hogy belülről megeméssze a fájdalom, a félelem, a düh, a bizonytalanság, vagy az aggódás. Leteszi őket Isten lábai elé, és arra kéri Őt: „dicsőítsd meg a te nevedet”. Neki ennyire fontos Isten dicsősége.

Mikor veszem már észre, hogy Isten dicsősége lényegesen fontosabb a saját életemnél? Talán, ha sikerülne elérnem, hogy Isten célja az enyém is legyen, akkor valóban könnyű lenne hagyni ezt az életet… Akkor könnyű lenne igazán meghalni, és teremni tízszer, százszor, ezerszer annyi, megszámlálhatatlanul sok gyümölcsöt – az én Atyámnak.

Nigriny-Demeter Adrienn

Megválaszolt kérdések

Böjti egypercesek 18.

Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré. Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak. (Lukács 20,21-26)

A farizeusoknak és írástudóknak kezd igazán elege lenni Jézusból. Az akkori jól bevált módszerekkel megpróbáltak kicsalni belőle valami eretnekséget, istenkáromlást. Igazi összeesküvés: ahogy a „titkos ügynökök” keverednek a Jézus körül tolongó nép közé és olykor-olykor a társadalom számára izgalmas és fontos kérdéseket vetnek fel. Az egyik ilyen dilemma, hogy szabad-e adót fizetni a császárnak? Amikor csőbe akarunk húzni valakit, akkor úgy teszünk fel kérdést, hogy arra csakis IGEN-t vagy NEM-et lehessen válaszolni („szabad-e?”), és mindkét válasz problémát okozzon a válaszadónak. Ez az igazi fondorlatos merénylet! Amikor megoldjuk, hogy az ellenségünk saját maga leplezze le önmagát. Mi pedig moshatjuk ártatlan kezeinket.

Véleményem szerint mindig csapda, amikor valaki megpróbálja összemosni a vallási és a politikai ügyeket és így tesz fel provokáló kérdést. Jézus pontosan tudta, hogy ez átverés lesz. Persze, ha én ott álltam volna a tömegben, biztosan vártam valami jó kis szaftos választ arra, hogy hová menjen a császár az adójával együtt… Talán azért, mert hasonlóan nehéz helyzetet élünk, éltünk meg Ukrajnában az elmúlt néhány évben. Talán ma is számtalan ember felteszi a kérdést, hogy „ugye, Jézus, nem kell befizetnem az adót a csokikirálynak?” Ez nem vicc. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen vannak, akik zúgolódnak az éppen regnáló hatalom ellen, mert elnyomó, mert csak a zsebüket tömik, mert nincs egészségügyi és szociális ellátás, mert az oktatási rendszer használhatatlan, mert csak azok élhetik életüket, akiknek van pénzük…  Mindig van arra teljesen jó és nyomós indok, hogy miért ne tiszteljük a kormányt, ne akarjunk adót fizetni (senkinek). Különben is, az állam van értünk és nem fordítva, igaz?

Jézus szelíden, nyugodtan válaszol. Határokat szab. Azt mondja, hogy ha ott lapul a zsebedben az állam pénze, és azt minden nap használod is, akkor légy szíves, add meg az államnak, ami jár neki. De nem áll meg itt. Felhívja a figyelmet arra, hogy az Istennek is add meg, ami jár. Mondjuk hálát. Tiszteletet. Időt. Esetleg tizedet. Böjtöt.

Újra és újra átolvasva az igeszakaszunkat eszembe jut, hogy én is ilyen vagyok – mint ezek a tőrbe csaló titkos ügynökök. Egyrészt megpróbálom behúzni az Urat a csőbe, a magam oldalára állítani a harcomban, majd mosni ártatlan kezeimet. Aztán pedig én is annyira meglepődöm Isten válaszain, hogy elnémulok. Csodálkozom, elhallgatok, mert Isten válasza tisztán hallható, szelíd, egyszerű, és még így is odavág. Isten ma azt mutatta meg nekem, hogy nagyon jó, ha kérdéseim vannak, de mindig legyek felkészülve a válaszokra, alázatos szívvel fogadva azokat. Megadva a császárnak, ami a császáré, de elsősorban és legfőképpen: megadva Istennek, ami az Istené.

Nigriny-Demeter Adrienn

Egy kapcsolat margójára

Fotó: wallpaperflare.com

Nem emlékszem, hogy királylány akartam volna lenni… Kislányként arról ábrándoztam, hogy miniszterelnök leszek. Egy ilyen vezetőnek nincs olyan főnöke, aki akadályozná őt. Kizárólag az a feladata, hogy segítsen azoknak, akiknek rosszul megy a sora. Épp ezért úgy gondoltam, hogy rendkívül bölcs és tapasztalt ember lehet csak miniszterelnök, akit mindenki elfogad, akiben megbízik az egész nemzet.

Amikor némileg bölcsebb és tapasztaltabb lettem, kicsit leeresztettem ezt a lécet, és szerettem volna ügyvéd lenni. Valaki, aki harcol a jó ügyért, megvédi az elesetteket és nem engedi, hogy a rossz győzzön. Eszembe sem jutott, hogy létezik az ügyvédnél vagy akár a miniszterelnöknél is sokkal nagyobb hatalmasság. Nem ismertem Istent. Láttam problémákat, és én akartam őket megoldani, elsimítani. Nem akartam rábízni ezt senki másra. Rengeteget tanultam és hajtottam azért, hogy elérjem a céljaimat.

olvasás folytatása