Jóbarátok. A filmsorozat, amiről negatív kritikát csak nagyon nehezen lehetne megfogalmazni. A szitkom egyike a nagy kedvenceimnek, és talán ez az egyetlen, amelynek mind a hat főszereplője további filmjeit is szívesen követem figyelemmel. Jennifer Aniston, Lisa Kudrow, Courteney Cox, Matt LeBlanc, David Schwimmer és Matthew Perry mind-mind belopták magukat a szívünkbe a Jóbarátokban nyújtott alakításukkal. Nemrég kezembe került Matthew Perry „Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet” címet viselő önéletrajzi könyve. Matthew-t annak idején Chandler Bingként ismerte meg igazán a világ, és még mindig így emlékszünk rá annak ellenére, hogy a sorozat 2004-es zárása óta számos amerikai filmben láthattuk. Tudomásom volt…
Krisztus felfoghatatlan áldozatának és örömteli feltámadásának története a mi személyes ügyünk, mindannyian érintettek vagyunk a húsvéti történésekben. Persze, mindannyian kicsit másképp. Ezen az ünnepi napon néhány szerzőnk arra vállalkozott, hogy pár mondatban megosztja velünk, számára személyesen mit is jelent mindaz, ami az első húsvétkor történt: „Isten nem csak úgy elengedte a gonoszságunkat, az önzőségeinket és minden rosszat bennünk. Nem az van, hogy egyszerűen csak oldalra nézett, és megbocsátott, sőt megbocsát mindent már előre. És még ha nem is értem száz százalékban, hogy miért nem ez van, hogy miért volt szükség véresáldozatra a bűnbocsánathoz, húsvét engem erre emlékeztet. Hogy nem ingyen…
„Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás?” (Mt 26,7-8) Jézus számtalan példát tárt elénk a szolgálatról. Azokról a tettekről, amiben az Úr is örömét leli, amiben benne van a szívünk, lelkünk, hálánk, mindenünk. Mégis olyan gyakori, hogy a külső szemlélők – még a legközelebbi tanítványok is – negatív kritikával illetik az ilyen bensőséges tettet. Itt van például ennek a névtelen asszonynak a története. Mi végre jó az, ha az egyéves keresetéből vásárolt drága olajat valaki fejére borítja,…
„Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.” (2Móz 31,17b) „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.” (Zsolt 62,2) Mikor volt utoljára egy valódi, stresszmentes ünneped? Mikor volt utoljára egy igazi, nyugalmas vasárnapod? Mikor volt utoljára egy csendes, elmélkedős napod? Mikor volt utoljára egy pihentető, barátokkal beszélgetős órád? Mikor volt utoljára egy szusszanásnyi perced megállni és körülnézni az életedben, vagy csak élvezni kicsit a napsütést? Némileg hiábavalónak érzem újra és újra azt sulykolni, hogy stressz mennyire negatív hatással van az egészségünkre, és emiatt lassítani kellene. Hiábavaló, mert…
Néhány hónapja debütált Mark Wahlberg főszereplésével a Stuart Long életútját feldolgozó film, a Stu atya (Father Stu, amerikai filmdráma, 124 perc, főszereplők: Mark Wahlberg, Mel Gibson, Jacki Weawer). Stuart a kilencvenes években még birkózó volt, filmbéli karaktere üresfejű izomagynak tűnik, aki mindig humorizál, sosem vesz komolyan semmit, és előszeretettel hárítja át a felelősséget másokra. Harmincévesen egy ötéves gyermek módjára gondolkozik és él. A film elején kiderül számára, hogy a sportban nincs pénz, így Hollywoodban próbálja ki magát, de csak a hentespultig jut – csakhogy itt nem akad össze egyetlen olyan sztárral sem, akinek hátszelével befuthatna a filmiparban. Azonban találkozik Carmennel,…
Gyakran merengek arról a fajta nyugalomról, amit csak az Istentől kaphatunk. Ábrándozom róla, mert időnként elválaszt tőle sokféle dolog az életemben – az az igazi békés harmónia olykor nagyon hiányzik. Annak átélése, hogy minden rendben van, elégedett és boldog a lelkem, gondot viselnek rólam, nem kell aggódnom semmiért. Úgy képzelem magam elé a karácsonyi ünneplést is, azzal a várakozással, hogy lesz egy pillanat, amikor az Isten nyugalmat ad a szívembe. De miért csak egy-egy ilyen pillanatot kapunk? Miért nem élhetünk mindig a béke szigetén? Most, hogy forrong körülöttünk a világ, igazán nagy szükségünk lenne rá… Isten azt mondta a népének,…
Ismerek embereket, akiknek élete minden napját valamilyen betegség kíséri. Olyan kín, ami akadályozza őket a mindennapi életben, a mozgásban, az alapvető dolgok elvégzésében. Képzeld el, milyen lehet, ha minden mozdulatodat fájdalom kíséri, vagy ha külső segítség nélkül nem tudod elvégezni a napi rutint. A betegség az embert belülről is emészti: felőrli a tudata annak, hogy folyamatosan leépül, elveszíti az önállóságát, és ezzel önmagát is. Nem könnyű kísérni, végignézni mások szenvedését a betegágyon – de ugyanúgy rendkívül nehéz a betegágyban fekvőként tűrni az állapotunkat, és azt érezni, hogy mások terhére vagyunk. Ismerek olyan embert is, akinek élete minden napját valamilyen betegség…
Az Isten ajándékai között icipici dolgok is akadnak, mint például a mécses: „…szövetséget kötött Dáviddal, és megígérte, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor.” (2 Krón 21,7). Miért használja az Ige éppen ezt a fogalmat? Miért nem fénysugár, miért nem valami nagyobb? Meglepő. Hiszen a mécses olyan picike. Csak néhány óráig ég, aztán már meg sem lehet újra gyújtani. Rövidke élete során is alig pislákol, könnyen elnyomja a fényét más világítótest vagy a környezet világossága. Egy mécses nem is számít igazán, és nem is ér sokat. Nem díszes, nem okoz igazán örömet a szemnek. Még csak azt sem lehet elmondani…
Kiszolgáltatott vagyok. Újra. Mozdulatlanul fekszem. Megtalált a fájdalom, pedig igyekeztem megszökni előle. A végsőkig várok azzal, hogy segítséget kérjek. Pedig azok, akiket szeretek, itt vannak mellettem. Segíteni fognak? Szeretni fognak? Csalódni fognak? Bántani fognak? Bármit is tesznek, némán tűrnöm kell? Lassan elérem azt a végső pontot, amikor az önállóságom egy részét fel kell adnom. De számomra a segítséget éppoly nehéz elviselni, mint a bántalmazást. A mozdulatlanságba a fizikai fájdalmakon túl lelki kín is vegyül. A kínzó tudata annak, hogy az állapotom kihasználható. Emlékképek törnek fel bennem arról, aki sok évvel ezelőtt visszaélt a bizalmammal és a szeretetemmel. Kifacsart, megtört, meglopott.…
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8) Túl vagyunk a pünkösdi ünneplésen, túl azon, hogy erőt kaptunk és kitöltetett a Szentlélek. Most tanúk leszünk. Szépen kigondolt terv, és biztosan működik, ahogyan Isten tervei mindig. Mégis, ha belegondolok, hogy nekem tanúnak kell lennem egészen a föld végső határáig… Kétségeim vannak efelől. Nem mondom, hogy megnyugtató, de a tanítványok éppúgy tele voltak kétségekkel, mint én most. Nem értették pontosan, mi a terv. „Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel…