Szerző

Nagy Károly Zsolt

Szerző

1957. december 31-én Győrben kivégezték Gulyás Lajos református lelkipásztort. Ő volt az egyetlen egyházi személy, akit az ’56 utáni megtorlás során jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. Az ítélet szerint „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésének bűntettében, valamint 2 rendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntettében” volt bűnös. Tényszerűen azonban Gulyás mindig a törvényesség és a rend oldalán állt. Már az 1944. március 19-ei német megszállását követően részt vett az ellenállásban és az embermentésben. A nyilas puccs után „államfelforgató angolbarát kommunistának” bélyegezték, és rövid időre le is tartóztatták. Minden olyan rendszert és helyzetet elutasított tehát, melyben az ember Isten dicsőségére pályázik,…