Szerző

Laskoti Zoltán

Szerző

Magamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!

Valahol olvastam, hogy az Y-generációsok beszélgetései 90%-ban arról szólnak, hogy az egyik fél beszámol arról, hogy épp milyen sorozatot néz, mire a másik bólogat, hogy „igen, igen, abba már én is bele akartam kezdeni…”. Valahogy így vagyunk a könyvekkel is: akinek épp meghatározó könyvélményben van része, általában alig bírja magában tartani, pedig nem mindig ez a legjobb téma azok számára, akik nem ismerik az adott kötetet. Év elején viszont már hagyomány nálunk, hogy nem fogjuk vissza magunkat, és szerzőink az előző évben olvasott könyveik közül választanak egyet, amit szívesen ajánlanak a TeSó blog olvasóinak. Szóval, ha épp az olvasási listádat…

Ilyenkor, újév elején sokféle kérdés foglalkoztatja az embereket. Nemrég találkoztam két olyan kérdéssel, amik engem elgondolkodtattak: „Milyen világra van szüksége a keresztyéneknek?” és „Milyen keresztyénekre van szüksége a világnak?” Én az első kérdést kifejezetten rossznak érzem, mert önzés sugárzik belőle: mi vagyunk Isten dédelgetett gyermekei, a világ körülöttünk forog és minket kell kiszolgáljon. Ezzel szemben a második kérdés mögött az áll, hogy a keresztyének az Isten nélküli világ felé is szolgálattal és bizonyságtétellel tartoznak. Ez véleményem szerint egy nagyon fontos gondolat, épp ezért én ebben a posztban ezzel a kérdéssel szeretnék foglalkozni. Milyen keresztyénekre van tehát szüksége a világnak? Jézus…

Szerzőink közül néhányan leírták, hogy miben formálta őket ebben az évben az Úr. Most ezeket az összegyűjtött gondolatokat olvashatjátok el. „Ez az év különösen nehéz volt számomra. Ám Isten megmutatta, hogy másképp is tudja fogni a kezem, mint ahogy eddig megszoktam vagy elképzeltem. A hivatásomból kifolyólag idén megszámlálhatatlanul sok testvért kaptam. Embereket, akikkel sosem találkoztam, sosem láttam őket, igazán nem is ismerjük egymást, viszont kommunikáltunk írásban, telefonon. Újra és újra megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a telefon másik végén egy keresztyén ember üldögél. Így eshetett meg, hogy online imaközösséget tarthattunk egy tengerentúlon élő püspökkel; olvashattam idegen országokban magyarul megjelenő keresztyén újságok…

Egy olyan hosszadalmas és aprólékos munka után, mint a karácsonyfa-díszítés, jól esik ránézni a végeredményre. Ilyenkor gyönyörködöm a díszek csillogásában és a fényekben, amik üldözik egymást az ágak között, beszívom a fenyőillatot, és így lassan megérkezik az ünnep is az otthonomba. Azonban mindezek után hátra van még a befejezés: a csúcsdísz felhelyezése. Egyik szerettem mondta, hogy csúcsdísz nélkül nem karácsonyfa a karácsonyfa. Azt hiszem, értem, mire gondol. Amikor felkerül a fára az utolsó díszítőelem, akkor tudom kimondani: kész van a fa, és kész vagyok én is – jöhet az ünnep. Ma három igazságra emlékeztessen a csúcsdísz, kedves olvasóm. Az első:…

Ahogy közeledik az ünnep, egyre gyakrabban veszem elő Lukács evangéliumát, hogy újraolvassam az első néhány részt. Örömmel tölt el, hogy mennyien énekelnek ebben az evangéliumban: énekre fakad Erzsébet, Mária, Zákeus, az angyalok, Simeon. Mindegyikük az énekében Isten nagy tetteire emlékeztet és Őt dicsőíti. Énekel a menny és felel rá a föld – pásztorok és bölcsek indulnak útnak, hogy találkozzanak a Csodával. Ebben az egyszerű, de csodálatos történetben jelen van az összhang és a fellélegzés: együtt dobban pásztorok, bölcsek és angyalok szíve, mikor megtalálják és dicsőítik a kisdedet, és megkönnyebbül, felsóhajt a teremtett világ, mikor Megváltója megérkezik a földre. Gyermekkoromtól fogva…

Egyszer azt hallottam valakitől, hogy a hitetlen embernek a hívő ember élete a Bibliája. Nagy igazság van ebben, ugyanis sokan nem olvassák az Igét, mégis keresik azokat a hiteles példákat, akiken tetten érhetik és lemérhetik a keresztyén szeretetet és a kegyelem karakterformáló erejét. A középkori templomokban a falfestmények eredetileg azt a célt szolgálták, hogy azok, akik nem tanulhattak – így nem tudtak írni és olvasni sem –, megismerjék a bibliai történeteket. Ezért nevezték ezeket a freskókat biblia pauperum-nak, vagyis a szegények Bibliájának. Napjainkban a karácsonyi betlehem a szegények bibliája. Azok is ránéznek, akik talán még gyerekkorukban sem találkoztak Jézus születésének…

Jelkép, amivel az ünnep idejét mérem. Gyertyát gyújtok és megköszönöm, hogy éltem még egy napot, hetet. Hogy közelebb kerülhetek egy lépéssel a karácsony titkához. Iránytű, amivel keresztülvergődhetek a zsúfolt mindennapjaimon, hogy a végcélra, az ünnep szívére nézve megérkezzek Isten örömébe. Ez számomra az adventi koszorú. Sokat forgattam, díszítettem, és vele együtt öltözött díszbe a szívem is. Eszembe jutott: sokkal gondosabban készít Isten az Egyszülött visszajövetelére, mint ahogyan én készítettem a koszorút. Ahogy a díszek és gyertyák rákerültek, növekedett szívemben a remény: talán idén csendes, boldog ünnepünk lesz. Megkerestem méltó helyét a házban és reménykedtem, engem is fényforrásként használ fel a…

Lenne rám pár perced az örökkévalóságból, Uram? Tudom, régen beszéltünk, az én hibám. Én nem kerestelek, én voltam felületes, nem ápoltam a kapcsolataim. Veled sem. De most jövök, Uram, szégyenkezve, tanácstalanul és összezavartan. Hadd öntsem ki a szívem neked! Magam körül forgok és elszédültem. Visszanézek erre az évre, az átdolgozott napokra és éjszakákra, az erőfeszítésekre és eredményekre, és úgy érzem, elvesztettem ezt az évet. Semmit sem végeztem el úgy, hogy büszke lehessek rá és örömöm legyen benne. Akárhova nézek, vádol mindaz, amit látok. Pedig tudod, hogy én megpróbáltam. Megpróbáltam szeretni és vigyázni azokra, akiket nekem adtál. Mégis egyre messzebb sodródtak…

Van egy igevers, aminek a mélységeibe mostanában egyre gyakrabban gondolok bele: „Mikor nincsenek ökrök: tiszta a jászol; a gabonának bősége pedig az ökörnek erejétől van” (Péld 14,4 Károli fordítás). Csak akkor lesz termés, aratás, ha a föld meg van munkálva, de a munkának vannak melléktermékei, amikkel sajnos számolni kell. Az ökör az ókor egyik legfontosabb multifunkcionális munkagépe volt, ezért ezt az igeszakaszt én így értem: ha valamit kezdeni akarsz az életeddel, készülj fel a trágyahegyekre, amik rád várnak. A legtöbb keresztyén ember meglepődik, amikor szembesül ezzel az igazsággal, mert valahogy ez nem szerepelt a reklámanyagban, amikor Jézus mellett döntött. Bűnbocsánat,…

Előző írásomban elmondtam, mit tanultam a konfliktusok kialakulásáról. Most a megoldásról is szeretnék beszélni, habár ezzel kapcsolatban nincsenek minden esetben jó tapasztalataim. Úgy gondolom, két helyzetet kell világosan megkülönböztetni: amikor nekem van bajom a másik emberrel, és amikor neki velem. Hagyományosan úgy jelezzük, ha az elsőről van szó, hogy elmondjuk, mit tegyen a másik másképp – őrá vonatkozó dolgokat hozunk tudomására: minősítjük, utasítjuk, rendre igazítjuk. Mikor másoknak van baja velünk, akkor arról beszélünk, miért látják tévesen a dolgot, és hol rontották el viselkedésüket velünk kapcsolatban. Azaz a másik ember gondjára a saját megoldásainkat ajánljuk fel. https://www.teso.blog/2021/10/12/fegyverzorges-es-fejlodes/ De vajon mi történne,…