„Lásd, a kezedbe adom…” (Józs 6,2) Ha az itt megjelent írásaimat olvasod, kedves Olvasó, akkor feltűnhet, hogy előszeretettel szoktam az érzések oldaláról értelmezni a Bibliában leírtakat. Szeretem fókuszba állítani, hogy annak idején mit érezhetett, mit gondolhatott az adott bibliai történet főhőse, mert valahogy ezzel közelebb tudom hozni őt magamhoz. Azt gondolom, hogy a bennünk működő érzések, érzelmek a legfőbb mozgatórugóink, bármire rá tudnak venni, és bizony nagyon sokszor erős disszonancia alakulhat ki aközött, amit érzünk, és aközött, amit épp Isten mond nekünk. Van, hogy félünk, felpattanánk, sietnénk, megoldanánk, miközben Isten csak annyit kér tőlünk, hogy ne félj, várj. Számtalan példa…
„Harmadszor is szólt hozzá: »Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: »Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.« Jézus ezt mondta neki: »Legeltesd az én juhaimat!«” (Jn 21,17) Történetünk az Újszövetség egyik legismertebb szembesítése: a feltámadt Jézus beszélget Péterrel, a tanítványok vezéregyéniségével. A beszélgetést az teszi szembesítéssé, hogy a tanítvány megtagadta a Mestert, és szégyenével összezárva visszamenekült régi hivatásába. A szembesítés során Jézus különleges elbánásban részesíti Pétert: nem emlékezteti múltbeli tagadására, de háromszor is megkérdezi tőle a kardinális kérdést: szeretsz-e engem? Szeretsz-e engem? Kérdezi tőlem és tőled,…
„Amint meg van írva: »Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.«” (2 Kor 8,15) A marketingkommunikációban jól ismert jelenség a fogyasztás dominóeffektusa. Képzeld el, hogy veszel egy új fotelt, és elhelyezed a nappaliban. Nagyon szépen mutat, és feldobja az egész szobát. De mellette hirtelen nagyon feltűnő lesz, hogy mennyire régi és kopott már a szőnyeg, amin áll. Úgyhogy a következő fizetésedből új szőnyeget is veszel. De a szőnyeg mellett már nem lehet nem észrevenni, hogy a díszpárnáid még egy teljesen más érából származnak, és egyszerűen nem illenek ehhez az új stílushoz… és így…
„Ábrahám fölkelt reggel, fogott egy kenyeret meg egy tömlő vizet, és odaadta Hágárnak. Föltette azt az asszony vállára, és elküldte őt a gyermekkel együtt. Így ment el, és bolyongott Beérseba pusztájában. Amikor kifogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket az egyik bokor alá, maga pedig elment, leült vele szemben egy nyíllövésnyi távolságban, és ezt mondta: Ne lássam, amikor meghal a gyermek! Ott ült vele szemben, és hangosan sírt. De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját onnan, ahol…
„Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (2Móz 4,10–12) Csak három igeverset emeltem ki Isten és Mózes beszélgetéséből, de meglepően hosszú ez a diskurzus. Isten vázolja a szabadítás tervét: Izrael népéről végre lehull a lánc, felszabadítja…
„Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”(Jel 3,8) Egy évvel ezelőtt hallottam egy megindító igehirdetést a böjtről. Szó esett benne Ninive városának bűnbánó böjtjéről, ami után a város megmenekül a pusztulástól; Pál apostol három napos böjtjéről, aminek a végén életre szóló kijelentést kapott; Mózes negyven napos böjtjéről, ami után megkapta a tízparancsolatot; Anna böjtjéről a gyermekáldásért, ami után megszületett Sámuel. Számtalan példa van a Bibliában arról, ahogy a böjt ajtókat nyit meg az ember életében, és így életeket…
„Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát.” (Lk 21,1–4) Történetünk cselekménye egyszerű: Jézus tanít a jeruzsálemi templomban, tanítás közben felpillant és meglát egy özvegyasszonyt. Ez a nő két pénzérmét dob bele a perselybe, Jézus pedig ezt is beépíti a tanításába. Ez eddig elég száraznak és jelentéktelennek tűnhet, azonban nézzünk egy…
„Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le…
„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21) Az általam is kedvelt, a milleniumi generáció körében pedig jellemzően népszerű minimalista életstílusnak egyik fontos gondolata, hogy minden tárgy, amely a tulajdonunkban van, egyszersmind feladatot is jelent számunkra. Ha bármilyen új dolgot veszünk, legyen az egy cipő, egy bútordarab vagy egy elektronikai eszköz, a megvásárlásával magunkra vállaljuk az adott dolog karbantartásával, tárolásával, sőt még használatával járó feladatokat is. Ha megveszek egy újabb hasznos kütyüt, aminek aztán nem találok megfelelő helyet, ezért bevágom a lomos fiókba, hogy ott idővel elnyelje…
A böjt előtti hetekben mindig azon töröm a fejemet, hogyan is tudnám magaménak érezni ezt az időszakot, mit tehetnék azért, hogy minél többet profitáljak belőle. Első körben azt kell megfogalmaznom magamnak, hogy mi is a célom ezzel. Mit szeretnék elérni? Hogy a gyarló testem a háttérbe szoruljon, és nagyobb hangsúlyt kapjon a lelki tartalom? A bizonyítási vágy hajt, hogy bármiről le tudok mondani? A hagyományokat akarom követni, bárkié legyenek is azok? A szívemet szeretném megtisztítani a bálvánnyá vált értékeimtől? Úgy gondolom, életszerű kérdések ezek, és nagyon is fontosak. Mert van, aki egyáltalán nem foglalkozik a böjttel, mégis nagyszerű kapcsolatot él…
Tízéves a TeSó blog! Tíz éve ezen a napon tettük közzé az első bejegyzéseinket, indultunk el a blogolás útján. Soha nem hittük volna, hogy ez egy ilyen hosszú utazás lesz, és lehetőségünk lesz 162 szerző több mint 1300 bejegyzését, gondolatait közvetíteni felétek. Köszönjük, hogy velünk vagytok! Úgy döntöttünk, ezt a jeles alkalmat visszatekintésre használjuk fel: összeállítottuk nektek a legolvasottabb, a legnépszerűbb posztjaink top 10-es listáját, és kiegészítettük őket a szerkesztőség tagjainak ajánlóival, visszaemlékezéseivel. Fogadjátok őket szeretettel! 10. Pintér Béla – Adventi gondolatok Megtisztelő, hogy az elmúlt tíz év során milyen sokan vállalták, hogy a mi kis blogunkon tesznek bizonyságot. És…
Kedves TeSó! Talán sosem találkoztunk, de egy dolog bizonyosan közös bennünk: az Istennel töltött időnk egy részét nem a Biblia felett elcsendesedve, a káoszos mindennapjainkban nyugodt perceket keresve, vagy a szolgálat sodrában kifáradva töltjük, hanem egy képernyő előtt. A láthatatlan hideg médium, ami összeköt minket, megtelik élettel, amikor ismeretlenül is egymásra találunk – mi, mint tartalomkészítők és írók, és te, mint olvasó. Hidd el, számunkra is csodaértékű, amikor rádöbbenünk, hány ilyen ismeretlen találkozást kaptunk ajándékba Jézustól, hány olvasónak nyújtanak támaszt az általunk sokszor elégtelennek, gyengének tartott sorok. Talán így vannak ezzel a szerzőtársak is, de én sokszor éreztem és érzem…