„Amikor Jézus feltekintett, látta, amint a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobják. Észrevett egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba, és így szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije volt, az egész vagyonát.” (Lk 21,1–4)
Történetünk cselekménye egyszerű: Jézus tanít a jeruzsálemi templomban, tanítás közben felpillant és meglát egy özvegyasszonyt. Ez a nő két pénzérmét dob bele a perselybe, Jézus pedig ezt is beépíti a tanításába. Ez eddig elég száraznak és jelentéktelennek tűnhet, azonban nézzünk egy kicsit mélyebben ebbe a történetbe, és szűrjünk le négy alapigazságot belőle!
1. Ez az igeszakasz nem a pénzről szól. Igen, az özvegyasszony a perselybe dobja az adományát, Jézus megnevezi a parányi összeget, amit bele dobott, és azt mondja, hogy ez az asszony mindenkinél többet adott, de úgy gondolom, az igazi üzenetet nem a persely és az adakozás összefüggésében kell keresnünk. Nem arról van itt szó, hogy minél többet adakozol, annál nagyobb dicséretet kapsz. Jézus nem az adakozó kezét, hanem a szívét figyeli. Az indulatot, amivel ad.
Nagyon csúszós talajra érkezünk, ha az adakozásról beszélünk. Hiszen ezt a témát szinte fel sem lehet hozni anélkül, hogy ne tűnjünk túlságosan anyagiasnak, pénzéhesnek. Ezért ezt a témát általában elkerüljük, elhárítjuk, vagy pedig épp ellenkezőleg, nagyon támadóan beszélünk róla, és mások képébe vágjuk, hogy adakozni KELL, és szükség van rá. Hadd oszlassam el egy kicsit ezt a félreértést: az adakozás nem kényszer, Jézusnak nincs szüksége a mi pénzünkre. Ez az özvegyasszony áldozati ajándékot vitt a templomba, azaz a pénz odaadása számára az istenkapcsolatának része volt. Mert többről szól az Istennel kötött szövetség, mint az adófizetésről és az anyagi szerepvállalásról, de aki ebben a szövetségben átérzi, mennyire lekötelezi őt Isten jósága, annak megnyílik majd a pénztárcája anélkül is, hogy ezt akárki kérné tőle.
2. Nem az számít, MIT, hanem az, HOGYAN adunk és szánunk oda. Mielőtt a két fillér koppant volna a perselyben, Jézus látta, hogy milyen lelkülettel megy oda ez az asszony, és mit visz magával a pénzén kívül. Vitte magával az özvegysége terhét, és az adománya arról beszélt, hogy teljesen Istenre bízza magát. Nekünk is beszélnek az adományaink. Mikor kihirdetésre kerül, vagy kitudódik egy nagyobb összeg, amit adtunk, kicsit kihúzzuk magunkat, és eltölt a jóleső érzés: lám, megengedhetjük magunknak! Sokszor az adakozásunkkal is jelezni akarjuk, milyen jómódúak, sikeresek, tiszteletre méltóak vagyunk. Ez az adakozás ördögi csapdája, mert minden egyes adománnyal gőgösebbé és önigazultabbá válik az adományozó, ahelyett, hogy alázatosabb és hálásabb lenne, hogy adhatott. Ráadásul még azzal is nyugtatjuk magunkat, hogy ez tetszik Istennek. Pedig Istennek nem az számít, mennyit adakozol, az a kérdés, hogyan állsz előtte. Van-e vele személyes kapcsolatod, vagy csak be akarod vásárolni magad a kegyeibe?
3. Ne mások szűkmarkúságával mérd az adakozásodat! Mindig lesznek olyanok, akik pletyka tárgyává teszik az adakozásod mértékét, ha megtudják azt. S talán azt fogják mondani, ez már túlzás volt. A szegény özvegyasszonynak két rézfillér volt az egész vagyona. Ebben az időszakban a rézfillér a legkisebb vásárlóértékkel rendelkező pénzérme volt, olyan, mint a mai ötkopekes vagy ötforintos. Ha én lettem volna az asszony helyében, talán a két pénzérmét ott szorongatom a kezemben, és amikor odaérek a perselyhez, csak az egyiket dobom bele, mert hát mi lesz holnap, ha egy fillérem se marad? Esetleg szégyenlősen elkerülöm a perselyt, mikor látom, milyen vagyonokat dobálnak bele a gazdagok mosolyogva. Ez az asszony azonban beledobta mindkét pénzérméjét a perselybe. S mit mond erre Jézus, a szemtanú? „Bizony, mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.”.
A szó, ami az Újszövetségben itt szerepel és vagyonnak fordítjuk, a biosz, ami életet jelent (innen származik a biológia kifejezésünk is). Ez az özvegyasszony nem a két fillér miatt vált jellé, hanem azért, mert ő az egész életét, létezését beletette Isten kezébe úgy, ahogy az adományát a perselybe.
4. Mindenki felajánlhat valamit Istennek, ez pedig nem kevesebb, mint az élete, létezése, gondolatai, érzései, cselekedetei. Sajnos nagy gyakorlatot szereztünk abban, hogy Istennek önmagunknál kevesebbet adjunk. Van, aki a pénzét ajánlja fel, van, aki az idejét, van, aki az erejét – jó és dicséretes dolgok ezek, de a kérdés, hogy az az ember, aki felajánlotta ezeket, már Istené-e? Kedves Olvasóm, akár mindennapi pénzügyi gondjaid között ér ez az üzenet, akár nyugodtan ülsz az otthonodban, mint aki bölcsen tartalékolt és felkészült az ínséges időkre, engedd meg, hogy az igazi üzenete mérlegre tegyen téged is: valóban Isten gyermeke vagy, vagy csupán egyházfenntartói járulékod, adakozásod, templomba járásod alapján gondolod ezt? Az adakozás nem helyettesíti a személyes kapcsolatot az Úrral. Kiben bízol? Az özvegyasszony adakozása a bizalmának kinyilvánítása volt. Te bízol Istenben annyira, hogy a múltadra bocsánatot, a jelenedre vezetést és a jövődre áldást kérve letedd elé az életed?
Istennek rád van szüksége és nem a pénzedre. Nem az számít, mit, hanem ahogyan adsz. Akármennyid van és akármennyi is hiányzik neked, ma te is felajánlhatsz valamit Istennek!
Laskoti Zoltán
