„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21)
Az általam is kedvelt, a milleniumi generáció körében pedig jellemzően népszerű minimalista életstílusnak egyik fontos gondolata, hogy minden tárgy, amely a tulajdonunkban van, egyszersmind feladatot is jelent számunkra. Ha bármilyen új dolgot veszünk, legyen az egy cipő, egy bútordarab vagy egy elektronikai eszköz, a megvásárlásával magunkra vállaljuk az adott dolog karbantartásával, tárolásával, sőt még használatával járó feladatokat is. Ha megveszek egy újabb hasznos kütyüt, aminek aztán nem találok megfelelő helyet, ezért bevágom a lomos fiókba, hogy ott idővel elnyelje az örvénylő entrópia, akkor semmivel sem lettem gazdagabb, csak szegényebb a vásárlás következtében. A minimalista filozófia oda futtatja ki ezt a gondolatot, hogy a vásárlásaink előtt nemcsak azt kell végiggondolnunk, hogy pénzügyileg megengedhetjük-e magunknak az adott dolgot, hanem azt is, hogy vajon van-e időnk és energiánk, illetve fizikai helyünk a lakásban az új szerzeményre.
Mindenem, amim van, egyben a feladatom is. Az összes gazdagságom, intellektuális ajándékaim, tehetségeim, képességeim, felelős pozícióim, a társadalomban betöltött különböző szerepeim, még a hitem is mind-mind gondozást, törődést, időt igényelnek Tőlem, és felelősséggel tartozom értük. Engem igényelnek. Mindaz, amit az esti imáimban Istennek megköszönök, az a sok minden, amiért hálás lehetek Neki, egyszersmind a rám bízott dolgok halmazával is egyenlő.
Jézus példázata a Mennyországról, amelyben az elutazni készülő gazda egyik szolgájának öt, másiknak kettő, a harmadiknak pedig egy tálentumot adott, hogy gazdálkodjanak vele visszatéréséig, betekintést enged számunkra az isteni közgazdaságtanba. Nem a tálentumok abszolút értéke számít: nincs különbség, hogy az ember öttel vagy kettővel gazdálkodik jól, ugyanazt a dicséretet kapják a hazatérő úrtól: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21). Egyedül a hűség számít, és az ebből fakadó igyekezet. Bármilyen sok vagy kevés az, amit magunkénak mondhatunk, csak az a fontos, hogy a ránk bízott dolgokkal és az azokkal járófeladatokkal hűséggel bánjunk. Vagyis felelősségteljesen és megbízhatóan, igyekvően, odaadóan és elkötelezetten.
Vegyük számba, mi minden bízatott ránk! A családunk, a gyerekeink, a barátaink, a társas kapcsolataink. A munkánk, a szaktudásunk. A gyülekezeti szolgálataink. A betöltött pozícióink. Minden ajándékunk: fizikaiak, szellemiek és lelkiek egyaránt. Mindent összevetve bizonyára azt érezzük, hogy milyen hosszú ez a lista, és mennyi dolgunk van vele. És abban egészen biztosak lehetünk, hogy minden igyekezetünk ellenére ennek a hűségnek az elvárása a magunk erejéből nem is teljesíthető. Ez a keresztyén élet egyik örök dilemmája: hálából ugyanis mégis törekednünk kell hűnek maradni, és hinni abban, hogy Jézus kiegészíti a hiányosságainkat.
Sok dolgunk van. Tele van a határidőnaplónk, és túlcsordul a rumlis fiók is. És a sok dolog között nem is olyan könnyű észrevenni, hogy mi az a kicsi, az a kevés, de fontos, amit tényleg Isten bízott rám, és nem a társadalom varrt a nyakamba.
Legyen most szemünk észrevenni azt a keveset!
Molnár-Kovács Dorottya
