Csendesség… Vágyom rá? Szeretnék én igazán csendben lenni? Néha igen, néha nem. Van, hogy megrémülök, mert a csendben teret kapnak a gondolataim, az emlékeim, az érzéseim. Néha viszont kiéhezve várom, mikor vonulhatok már el. Amikor hosszú ideje a mindennapok a nyüzsgésről szólnak, akkor annyira jó elcsendesedni. Ilyenkor megpróbálok lelassulni, megállni, elhallgatni. Ezek kellenek ahhoz, hogy tudjam meghallani, megérteni önmagamat és Istent, Akit igazán csak a csendben hallhatok. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” (Zsolt 46,11) Csendben maradni és elcsendesedni nem könnyű a ma emberének, pedig érzi, tudja, hogy szüksége van…

Az üresség emberi oldalról nézve nem egy pozitív dolog, hiszen ahogy nem örülünk egy üres pohárnak, amikor inni szeretnénk, úgy annak sem örülünk, ha üres az életünk, a szívünk. Ha nincs benne semmi, ami kitöltené, amivel elfoglalhatnánk magunkat, aminek örülhetnénk. Ettől függetlenül van, hogy szükségünk van erre az érzésre és állapotra ahhoz, hogy valami újjal tudjon megtelni a szívünk, az életünk. A Bibliában az üresség nem jelent rosszat, sőt gondoljunk az üres sírra, ami Jézus feltámadásáról tesz bizonyságot. Az ürességre szükségünk van ahhoz, hogy fogadni tudjuk azt a kegyelmet, áldást, ami kiárad ránk. A 90. zsoltár írója így imádkozik: „Áraszd…

A hála mindenki ajándéka. Olyan kincs, ami fizikailag nem tapintható, de hatalmas ereje van. Átformálja a gondolatainkat, a hozzáállásunkat, sőt az egész életünket. A kérdés már csak az, készek vagyunk-e gyakorolni, hogy változást hozzon a mindennapjainkba? Emlékezni, észrevenni, áldani Azt, Aki megtartott mind a mai napig. „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2) A fent olvasott zsoltárban Dávid arra szólít fel minket, hogy emlékezzünk. Méghozzá arra, hogy mennyi jót tett velünk Isten. Az elmúlt évek nehézségei is hatással vannak a ma emberére, így nem meglepő, hogy a gondolataink is inkább negatívak. Beszélgetéseink nagy…

Ahogy közeledünk a karácsonyhoz, úgy telítődünk az ünnepi fényekkel, zenékkel, illatokkal és ízekkel. Hangolódunk általuk, de mégis kezd sok lenni. Besokallunk. Ami az áldás alkalmas és alkalmatlan közvetítője lenne, szinte átkossá kezd válni. Sokakat feszültté tesz, ami előjön az utakon, a bevásárlásnál és a családi élet apró dolgaiban is. Az első karácsony meghatározó pillanata az volt, amikor Mária elhitte, amit az angyal mondott neki. Emberi értelemben hihetetlen és megmagyarázhatatlan, ami a Szentlélektől való fogantatásban történik, mégis valóság. Az elfogadó és meghallott áldás csodája, amiről így ír Lukács: „Minden befogadott ige áldássá válik.” (Lk 1,45) Mária az angyali köszöntés elfogadásakor lett…

,,A pásztorok együtt indulnak.” (Lk 2,15–16) A betlehemi történet egyik legszebb része, ahogy az angyalok a pásztorokat szólítják meg. Azokat, akik a társadalom peremén éltek, nem voltak tekintélyes, megbecsült emberek. Éppen ezért különösen beszédes, hogy Isten elsőként nekik jelenti ki a Fiának születését. Nem tökéletességük, hanem nyitottságuk tette őket alkalmassá arra, hogy meghallják és befogadják Isten szavát. Amikor az angyalok elhallgatnak, a pásztorok nem maradnak magukra az élményeikkel. Nem külön-külön indulnak útnak, nem vitatkoznak, nem halogatnak – együtt lépnek bele az ismeretlenbe, együtt mondják ki: „Menjünk el Betlehembe.”. A jászolnál is együtt állnak meg. Ez a pillanat már nem csak…

„Aki befogadta Őt…” (Jn 1,12) Nem mi indulunk Isten felé – Ő jön hozzánk. A befogadás nem azt jelenti, hogy valaki távolit hozunk közel, hanem azt, hogy felismerjük: Isten már a küszöbön áll és régóta vár. A hit lényege ez az egyszerű felismerés: Uram, te itt vagy… befogadlak. A világ nem lesz halkabb, de a szív lehet csendesebb. Advent nem a sietségé, hanem a lassulásé. A befogadás ott kezdődik, amikor a lélek végre megáll, és teret enged a Szentléleknek, hogy formáljon, átjárjon és új életre hívjon. Aki befogadja Krisztust, az nem a körülményeiben talál békét, hanem a jelenlétében. Ma arra…

„Bement hozzá az angyal, és ezt mondta neki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te…” (Lk 1,28) Mária hétköznapi mindennapjaiba lépett be az angyal, és ugyanígy lép be Isten ma a mi zsúfolt, fáradt és sokszor bizonytalan életünkbe. Az ünnepre készülve engedd, hogy ez az egyszerű mondat járja át a szívedet: az Úr veled van. Nem holnap, nem ha jobban sikerül valami, hanem most, ebben a pillanatban. Ma ez az üzenet neked is szól: kegyelembe fogadott vagy. Nem azért, amit teszel, hanem mert szeret az Isten, mert az Övé vagy. Ebben a szeretetben lehet megpihenni, elcsendesedni és…

„Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve!” (Lk 1,46–49) Amikor meghallom, hogy a kislányom énekli azokat az énekeket, amelyeket valamikor kislányként én is énekeltem, mindig megható számomra. Egyszersmind meg is állít, kicsit megremegteti a lelkem. Hiszen nem is olyan rég volt, hogy kislányként a társaimmal végigkántáltuk a falut. Most pedig már az én gyermekem énekel. Élesen adja elém ez az idő múlását, kicsit félelemmel is eltölt az elmulasztott pillanatok miatt. S amikor előttünk…

„Felment József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mivelhogy a Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy bejegyezzék jegyesével, Máriával, aki várandós volt.” (Lk 2, 4–5) Az időjárástól és útviszonyoktól függően 5-7 napot utazhatott József és Mária Betlehem városáig. 150 km gyalog vagy szamárháton, 9 hónapos várandósan… Mindez azért történt, mert a nagy terv fontos része volt, hogy Dávid városában szülessen meg a világ Megváltója. Talán kihúzhatták volna magukat a népszámlálás alól, hiszen Mária állapota miatt a hosszú út veszélyes is lehetett volna a magzatra. De nem tették, mert engedelmesek voltak, és ez megnyitotta az utat a…

Béke – millió ember vágya. Legyen béke a világban, az országunkban, a kapcsolatokban. Mi, akik Ukrajnában élünk, immár csaknem négy éve a háború árnyékában, különösen érezzük ennek a szónak a súlyát. Nap mint nap sóvárgunk a békéért – a külsőért is, de még inkább azért a békéért, amely a lelkünket töltheti be. A világ békét ígér: külső nyugalmat, felületes megoldásokat, pillanatnyi csendet. Milyen jó lenne, ha ebben az adventben valóban eljönne ez a fajta béke is…. Sokunk szíve vágyik rá. Mégis, ez a világ adta béke olyan, mint a hópehely: amint megérinted, elolvad. Az angyalok üzenete egészen más békéről szól.…

Advent csendjében különös fényben áll Mária és Erzsébet találkozása (Lk 1,39–56).Két asszony, két élethelyzet, két ígéret – és egy mozdulat, amely mindent összeköt: a szeretetből fakadó szolgálat. Mária nem kötelességből indul útnak. Nem várja el tőle senki. Egyszerűen érzi, hogy a szolgálat gyakran nem látványos tettekben mutatkozik meg, hanem abban, hogy jelen vagyunk valaki mellett – figyelemmel, türelemmel, szívből fakadó odafordulással. Erzsébet pedig azért tud örömben kiteljesedni, mert felismeri Máriában az Isten munkáját.Nem hasonlítgat, nem kérdőjelez meg, nem verseng, hanem áldást mond. Így lesz az ő jelenléte is szolgálattá. Sokszor, amikor a szolgálat szót halljuk, nagy tettekre, hősies jótékonykodásra gondolunk.…

Adventben élni – várakozásban élni. Lehet ezt sokféleképpen: csendben vagy zajosan, felgyorsulva vagy épp lelassulva, örömben vagy nehézségekkel a lelkünkben, hiánnyal a szívünkben. Várakozásunk valódi oka mégis mindent felülír. Állj meg egy percre, kérlek! Figyelmesen, minden zavaró gondolatot kizárva olvasd el, mit üzen neked ma Isten. Az angyal hangja most is megszólít, nekünk is szól, nem csak kétezer évvel ezelőtt a pásztoroknak: „És az angyal így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz.” (Lk 2,10) Ez az öröm nem hangos, nem feltűnő. Nem a körülményeinkből fakad, hanem abból, hogy Isten Fia a földre…