Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenülvégeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe,csak eleje s vége. Mondd, nem ilyen-e éppenaz ember élete is? Csak elkezdődiks máris befejeződik. A közepe, mint a semmi. (Kosztolányi Dezső: Ha játszanak a gyermekek…) Nemrég akadt kezembe egy verseskötet, és épp ennél a versnél ütöttem fel. Milyen rövid, milyen egyszerűen megfogalmazott, mégis mennyi gondolat van benne, mennyi igazság. Meglepődve eszméltem rá, hogy magam is hányszor csak készülődöm, várok valamire. Majd… Majd, ha több időm lesz, akkor elkészítem, elolvasom, megcsinálom. Majd, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, akkor milyen jó lesz elmenni ide vagy oda. Majd, ha…
Néhány évvel ezelőtt az imacsapatunk egyik találkozóján azt a feladatot kaptuk, hogy mondjuk el, mit becsülünk a tőlünk balra ülő emberben. Amikor a társam elkezdett beszélni rólam, nagyon kíváncsi voltam, hogy ugyan mit tud majd mondani, hiszen alig ismer. Szó mi szó, nehézkesen indult neki, és elég banális dolgokat említett. De csak az első mondatban. Aztán olyan tulajdonságokat is mondott, amiket nagyon ritkán jeleznek nekem vissza. Nem kettőt-hármat: hosszú perceken át sorolta és sorolta. Rendesen zavarba jöttem tőle. De amikor már olyat mondott, amiket még csak másoktól sem hallhatott, akkor kerekedett ki igazán a szemem. Hogy tudhat rólam valaki ennyi…
„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Tessz 5,18) Észreveszed-e milyen ragyogóan süt a nap tavasz derekán? Meglátod-e a fán csicsergő rigót, vagy a tulipánt, ahogy kibontja szirmait? Isten csodálatosan megalkotott világában járva-kelve észreveszed-e az Úr ezernyi ajándékát, ami ezerféleképp jön feléd? Kimerültség, fáradtság, határidős feladatok, kevés alvás, rohanás… és napról napra fáradtan ébredsz, majd este kimerülten, talán dolgod végezetlenül térsz az ágyba. Ennyi lenne az élet? Mindig rohanás, szüntelen felgyorsult tempó? Sokszor érzem azt, hogy nincs időm felnézni arra a virágzó szilvafán csicsergő rigóra. Sokszor futom végig a napjaimat, és a nap…
A húsvéti események után a Szentírásban a figyelem a tanítványokra irányul. A feltámadás és Jézus első megjelenése, majd a pünkösdi csoda megtörténte között van egy időszak a tanítványok életében, amikor Jézus nincs jelen. Ez már nem az az élet, ami Jézus földi életének és szolgálatának megkezdése előtt volt, ez már egy Jézus Krisztust és az Ő életet felkavaró jelenlétét megtapasztalt élet, amiből épp a Lényeg hiányzik. A nagyheti és húsvéti események valszínűleg még mindig könnyeket, szégyent, mély fájdalmat hoznak a hátrahagyott tanítványok szívébe, és bár tudják, hogy Jézus már nincs a sírban, a teljes kép Róla és missziójáról, valamint dicsőséges…
„A Lelket ne oltsátok ki!” (1Thessz 5,19) Kedves Testvérek, TeSók! Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy írhatok Nektek. Isten Szentlelke adja meg számunkra, hogy Lélektől lélekig találkozhassunk egymással ezen a bizonyságtételen keresztül. A házasságról, mint szeretetkapcsolatról és közösségről szeretnék pár gondolatot írni nektek. Abban mindannyian egyetértünk, hogy egy férfi és egy nő egy testet alkot, és így lesznek együtt egész emberré. Ám a házasságban nemcsak testi, hanem lelki kapcsolatról van szó! Minden otthonnak megvan a maga különös lelke, és aki vendégként belép egy otthonba, az megérzi a lélek áradását éppúgy a tárgyakból, mint az ott élők személyéből. Olyan más az az…
Jubileumi heteimet élem épp az Úrral. Sokszor eszembe jutnak mostanában a kezdő lépések: az első hittantábor, a nagy döntés, az első munkatársképző, az ifink, az énekkarunk elindulása. Szívmelengető érzés felidézni ezeket, és nagyon hálás vagyok, hogy részem lehetett bennük. Ugyanakkor arra is tisztán emlékszem, hogy minden esetben volt egy kérdés, amely újra és újra ostrom alá vette a gondolataimat: mit keresek én itt? „Jól tetted, hogy eljöttél!” – olvastam a falakon, de egyetlen porcikám sem érezte így. Élesen él bennem egy emlék. A már említett első munkatársképzőn történt. Frissen megtért emberként érkeztem, szinte senkit nem ismertem, nem tudtam, hogyan kell…
A házasság a párkapcsolat megkoronázása. Akár úgy is mondhatnánk: egy új fejezet megnyitója. Azé a fejezeté, amiben elkezdődik egy közös élet, amiben lelkileg és fizikailag csak ketten vagytok – egy ideig legalábbis. A Bibliában több helyen is beszél Isten a házasság mikéntjéről, és én kifejezetten örülök, hogy adott néhány támpontot, amik alapján megélhető a közös lét. Ezek közül most az egyik igen népszerű és keresztény körökben igazán felkapott alapigét emelném ki a Máté evangéliumából: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött,…
„Általa (Jézus) vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor…” (Zsid 13,15) Hálát adni minden hívő ember szokott, sőt még a nem hívők is. A folyamat egészen egyszerű: valami jó történik az életünkben, majd megköszönjük. Boldogok vagyunk tőle – egy ideig. Azonban a hálaadásunkkal több probléma is adódhat. Talán többen vagyunk, akik azonosulni tudunk a szivacs- és szezonális hálaadással. A szivacshálaadás esetében a kellemes dolgok és sikerek úgy töltenek meg, mint víz a szivacsot, sőt a hálánk még túl is csordulhat. Milyen hálásak vagyunk például, amikor sikeres felvételit teszünk; ha rátalálunk a társunkra, akiért sokat imádkoztunk; amikor gyermekünk születik… Viszont idővel…