Cserépedény

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” (2Kor 4,7)

Olyan szakaszát élem most az életemnek, amikor nagyítóval kell keresnem a legapróbb dolgot is, amiért hálát adhatok. Ebben a helyzetben fedeztem fel ismét ezt az igeszakaszt, amely – váratlan módon – vigasztalásomra vált. Megosztom veletek, amire jutottam általa, remélve, hogy egyik vagy másik gondolatom nektek is segítségetekre lesz, hiszen így töltjük be Krisztus törvényét: ha segít az egyik szenvedő a másikon.

olvasás folytatása

Minden átváltozhat

A sötétség, amely ebben a világban és gyakran az éppen aktuális életkörülményeink miatt a mi életünkben is jelen van, könyörtelenül meg akar minket győzni arról, hogy mindaz a rossz, amin épp most keresztül megyünk, a végső valóság, hogy ettől tovább nincs, hogy törődj bele, mert nem lesz jobb. Ha nem vigyázunk, a sátán felhasználja a nehézségeinket arra, hogy kételyt támasszon bennünk Isten iránt, azt suttogva a fülünkbe, hogy Ő magunkra hagyott bennünket a bajainkkal, sőt hogy Ő nem szeret bennünket, ami a legnagyobb hazugság, amit elhitethet velünk Istenről.

olvasás folytatása

A biblikus gyülekezetek 5 szokása

Bizonyára mindenki, aki rendszeresen eljár valamely keresztyén gyülekezet alkalmaira, elgondolkodott már azon, hogy melyek azok a részei a közösség működésének, amelyeket az emberek, a hagyomány, a kényelem, esetleg a szükség alakított olyanná, amilyen, és melyek azok, amelyek szerves részét képezik egy, a Biblia tanításait követni próbáló gyülekezetnek. Tény, tökéletesen biblikus gyülekezet itt a Földön nem létezik. Néha azonban nem árt újra elővenni azokat az igeszakaszokat, amelyek egy ilyen ideál megvalósításáról adnak iránymutatást számunkra.

És ez most nem arról szól, hogy orgona vagy egy komplett rockzenekar kíséri-e a dicsőítést, vagy hogy rögzített fapadokon vagy kényelmes, párnázott székeken foglal-e helyet a gyülekezet. Azok, akik hiteles egyházi életre vágynak, általában nem egy újabb dicsőítő koncertet keresnek, nem a legmodernebb templomi élményt várják, és nem is a pozitív pszichológia egy-egy üzenetét szeretnék hallani igehirdetésbe csomagolva. Ők a valódi, eredeti Jézust keresik. És a keresztet, amely megmentheti az életüket. Azt akarják, hogy a Biblia üzenete keményen és húsba vágóan szóljon nekik, hogy hallják Isten valódi hangját akkor is, amikor az fájdalmas. És más keresztyéneket is keresnek, akik kíméletesen, de őszintén tudnak irányt mutatni nekik, és jó úti társaik lenni ezen a nem könnyű pályán. Erről a gyülekezetről és annak szokásairól beszélünk most.

olvasás folytatása

Legyél bizonytalan!

Hogy ez furcsán hangzik? Tudom. Az önsegítő könyvek, a motivációs trénerek és éppen ezért a közösségi oldalak posztjai is mind arra biztatnak, hogy legyél magabiztos! Legyen erőd, bátorságod, legyél merész! És ez tényleg jól hangzik. Járható és boldogító útnak. De tényleg az?

A nyaram egyik emlékezetes pillanata volt, amikor egy fesztivál közepén én, a református lelkésznő egy ortodox pappal üldögéltem a padon és felfedeztük, hogy ugyanazt a keresztyén magatartást rühelljük a legjobban. Hogy melyiket? Az olyanokat, akiben semmi, de semmi bizonytalanság nincsen. Az történt ugyanis, hogy jószándékú keresztyének közölték velünk, hogy amit mi csinálunk, az már tényleg túlzás. És dobálták az igehelyeket, de nem mondtak semmi konkrétumot. Talán már te is jártál így. 

olvasás folytatása

Van élet a zárt ajtókon kívül!

Épp az orrom előtt csukódott be a villamospótló busz ajtaja. Először arra gondoltam: ezt nem hiszem el! Ha hamarabb indulok el, ha egy kicsit gyorsabban szedem a lábaimat, még épp elértem volna. Meg, ha az a nő nem pont előttem bambáskodik az úton; ha a sofőr egy picit is jó fej; ha nem kellett volna akkora kerülőt tennem a bánatos útlezárás miatt… Aztán eszembe jutott a budapesti tömegközlekedés egyik alapszabálya: no para, jön a következő. És tényleg jött. Alig lézengtek benne az emberek, viszont gyorsan beérte az előzőt. Egyszóval időben célba értem, ráadásul kényelmesebben utaztam.

Azok a fránya zárt ajtók.

Némelyikük az ember orra előtt csukódik be, váratlanul, érthetetlenül. És vannak ajtók, amik egyáltalán nem nyílnak ki, akarattól és energiaráfordítástól függetlenül. Egy dolog közös bennük: elzárnak az álmainktól. Legyen szó szívdobogtató lehetőségről, pótolhatatlan kapcsolatról vagy bármiről, amiről lecsúszunk, az első reakció a szívtépő fájdalom. Aztán jön a sok miért, a bűnbakkeresés, az önmarcangolás, a kétségbeesés és végül a teljes reménytelenség: én már sosem leszek boldog…

olvasás folytatása