„Én vagyok az élet kenyere…” (Jn 6,35)
Munkából hazafelé jövet mindig meglátogattam egy kedves hívő nénit, aki mozgássérült volt és nem tudott járni. Mindig nagy élmény volt bemenni hozzá, beszélgetni és együtt imádkozni vele. Felüdültem én is, ő is. Egyik este nagyon éhesen tartottam hazafelé a munkából és úgy gondoltam, hogy most nem megyek be, hanem először eszem, aztán inkább később visszajövök hozzá. Ekkor felmerült bennem a kérdés, hogy valóban fontosabb az evés, mint az, hogy meglátogassam ezt a nénit? Nagyon elszégyelltem magam, hogy ennyire magam körül forgok. Aztán bementem, beszélgettünk, imádkoztunk és már nem is voltam annyira éhes, amikor elindultam hazafelé. Boldogan mentem haza, mert ettem a mennyei kenyérből, és az még a testi éhségemet is tompította, ami fordítva biztos nem lett volna igaz.
Jézus mindig olyan példázatokban beszél, ami közel áll az emberhez, hogy nagyon jól megértsük mi is a lényeg. Amikor magáról beszél ebben a bibliai részben, azt megelőzi egy csoda és egy beszélgetés az emberekkel. Megvendégel 5 ezer embert, akik utána mindenütt Jézust keresik. Ő rámutat arra, hogy:
„…ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért…” (Jn 6,27)
Mi azt hisszük, akkor lesz minden jó, ha tele a hasunk, ki van elégítve minden testi szükségünk, ezért fáradozunk éjjel és nappal, aztán pedig amikor már ezt elértük, mégis azt érezzük, hogy még mindig hiányzik valami. Nem tudom, te már érezted-e ezt? Akkor neked is szól Jézus üzenete: Én vagyok az élet kenyere, az a kenyér, amely megelégedést, békességet, erőt, boldogságot, örömöt, vigasztalást tud adni, betöltve minden szükséget. Elégítsd meg először a lelkedet, és utána menj, dolgozz, szolgálj, építsd a családod, a munkád, a jövőd!
Ahányszor felcseréltem a sorrendet, mert úgy gondoltam valami most fontosabb, mint a lelki táplálék, akkor mindig szegényebb, éhesebb maradtam. Jézus kenyérré akar lenni a számunkra, vagyis az életünk elmulaszthatatlan mindennapi részeként akar jelen lenni. Hiszen a kenyér nélkülözhetetlen az élethez. Vajon ilyen nélkülözhetetlen már számodra Jézus? Te honnan veszed az erőt a mindennapi élet dolgaihoz?
Nagypénteken értünk adta az életét, az úrvacsorában erre emlékezünk, amikor a kenyeret vesszük. Ő életét adta, hogy nekünk legyen miből életet nyernünk. Kell-e neked ez az élet? Ő a részét megtette, elérhetővé tette magát. De ahhoz, hogy a tiéd is legyen, el kell venned, élned kell vele. Csak az az étel táplál, amit megettünk. Csak az az igazság lesz valósággá az életünkben, amit megélünk. Jézus az élet kenyere – ennek akkor lesz értelme számodra, ha elkezded keresni, mint az ott élő emberek, és követni minden nap, figyelve arra, amit mond.
Pár nappal ezelőtt bezártam egy darazsat a szúnyogháló és az ablak közé, mert féltem, hogy megcsíp. Gondoltam, milyen jó, hogy így nem csíp meg és nem is bántottam. De épp ma vettem észre, hogy már nem él. Gondolkodtam, hogy pusztulhatott el, mikor kapott friss levegőt? Akkor jutott eszembe, hogy nem tudott élelemhez jutni, csak be volt zárva a friss levegőn. Nem tűnik nagy dolognak, amikor kihagyunk egy lelki alkalmat, egy csendességet, egy imádkozást, de szépen lassan emiatt lelkileg legyengülünk, elfogy az erőnk.
Számomra minden alkalom, ahol lelki közösségbe lehetek, táplálkozás, ahol eszek a mennyei kenyérből. Egy bibliaóra, egy imaközösség, egy csendesség, egy baráti beszélgetés, egy bizonyságtétel mind-mind alkalom arra, hogy táplálkozzam és erőt gyűjtsek, megtisztuljak, átgondoljak dolgokat.
Kívánom, hogy próbáld ki te is, és tapasztald meg ennek az erejét!
Bíró Kamilla
