Bárcsak megláthatnám az életünkre vonatkozó tervedet. Bárcsak megérthetném az akaratodat. Az is elég lenne, ha csak egy pillanatra megvilágosodna előttem az az ösvény, ami még vár rám. Talán akkor látnám a közelgő magasságokat és reményre találnék bennük. S talán egyúttal látnám a közelgő mélységeket is – bár tudom jól, hogy erre még nem állok készen. Te jobban tudod, mire van szükségem, mint én, ismered a gondolataimat, előre láttad kételyeimet. Ezért ígéretedet ültetted el a szívemben, most pedig ebben találok csak fénysugarat: ,,Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.’’(5Móz 10,18) Magamra ismerek igédben,…

„Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.” (Mik 7,18) A szeretetünk kifejezésének megannyi módját ismerjük. Kifejezhetjük azt ajándékkal, együtt töltött idővel, öleléssel, szavakkal vagy szívességgekkel. De van a szeretetnek egy másik kifejezése, amivel gyakrabban találkozunk a mindennapok során, mint azt talán elsőre gondolnánk. Ez nem más, mint a kegyelem. Egy másik megközelítésben a kegyelemről ezt olvastam: ,,A szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem teszem” (Feldmár András). Bánthatnálak, de nem teszem. Kritizálhatnálak, de nem teszem. Felróhatnám a rossz tetteidet, de nem teszem. Kihasználhatnálak, de nem teszem. Megbüntethetnélek, de nem teszem. A nehéz idők…