„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda” – olvassuk János evangéliumának a 15. fejezetében. Olyan kellemesen kezdődik ez a fejeze! Nekem legalábbis jó érzés olvasni, hogy Jézus az igazi szőlőtő, mi pedig a termései vagyunk, belőle növekedünk, sőt van egy „szőlősgazdánk” is, aki gondját viseli a kertben lévő növényeknek. Hisz a jó gazda ilyen: gondoskodó, önfeláldozó, igazságos, figyelmes és szerető. Pont, mint a mi Istenünk, aki minden cselekedetében megmutatja szeretetét és gondviselését a bűnös ember iránt. Ám ez csak a fejezet kezdete volt, a „java” még csak ezután jön. Ezt a részt régebben mindig úgy olvastam, hogy bár az eszemmel felfogtam, miről van szó, és jóvá is hagytam, mégis évek és próbák kellettek az életemben ahhoz, hogy meg is értsem:
„Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen” Jn 15,2
A szőlősgazda minden esetben kizárólag jót akar a szőlőnek. Azt, amelyik nem terem gyümölcsöt, le kell metszenie. Nem csak azért teszi ezt, mert a terméketlen vessző haszontalan a növény számára, de még káros is lehet a többi termésre nézve, ha ott hagyja. Viszont azt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöző, ami hasznos és termést adó – és itt jön a csavar, mert bizony – azt is meg kell tisztítania, azért, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Most értünk el ahhoz a részhez a „megtisztító” metszéssel, amit a hívő ember is szeret kicsit figyelmen kívül hagyni. Én is gyakran átugrottam, vagy úgy gondoltam, Uram, engem inkább nem kell metszegetni, hiszen az kellemetlen és fájdalmas. Jól van minden úgy, ahogy van, legfeljebb kevesebb gyümölcsöt termek majd, de a kertben maradhatok, még ha nem is a legszebb, legzamatosabb termések között. Gondoltam én, megmagyarázva magamnak a dolgokat. De Isten nem azt akarja, hogy valahol a kert végén éldegéljek, hiszen a Gazdának minden termése, minden alkotása ugyanúgy fontos és értékes. Azt értettem meg az igéből az évek során, hogy ha nem engedem meg Neki a tisztító metszést, akkor nem növekedhetek, nem termek majd ízletes gyümölcsöt a Gazda legnagyobb bánatára. Bizony, Ő azon fáradozik, hogy a kertjében lévő növények minél gyümölcsözőbbek legyenek: és a metszés is hozzá tartozik a gondoskodásához, még ha elsőre furcsán is hangzik. A fő cél, a teljes, nagy terv része, hogy megtisztogat, mert Ő látja a teljes képet és tudja, mi lesz a hasznomra.
Nem tudom, te érezted-e már ezt hozzám hasonlóan: hogy ez a „megtisztító metszés” egyáltalán nem kellemes, sőt sokszor fájdalommal jár. A komfortzónából való kilépést jelent, amit senki sem szeret, és mindig valaminek az elengedésével jár, amihez mi görcsösen ragaszkodunk, amibe kapaszkodunk úgy is, hogy érezzük káros hatását az életünkben.
Lehet ez például a saját igazunkhoz való ragaszkodás, az önvédelmi haragunk, amit nem vagyunk hajlandóak elengedni, az egónk, a túlzott anyagiasságunk. Ezek mind lehetnek olyan hajtások rajtunk, amit a Gazda jó szándékból és hozzáértően eltávolít az életünkből (ha hagyjuk Neki). Azért, hogy még több gyümölcsöt teremjünk az Ő kertjében. Csak ezért teszi, és nem azért, hogy fájdalmat okozzon. Ez az érzés csupán az emberi reakciónk a formálódásunk – mondjuk így – áldozattal járó részére. Mert a formálódásnak és a gyümölcsöző életnek mindig ára van. Az igazi árat Jézus fizette ki a kereszten vérhullatásával. A kérdés az, menyire bízol meg a Szőlősgazdában, hogy mennyit engedsz neki, és mit hagysz meg magadnak: milyen száraz ágat, ami szépen lassan felemészt majd, és megöli a termésedet.
Mi, emberek sokszor saját kézbe vesszük az életünk irányítását, önzésből, bizonyítási vágyból, vagy csak a félelem és bizonytalanság miatt, hogy más dönt felettünk. Kézbe vesszük a metszőóllót, és sokszor a jó ágakat távolítjuk el, miközben meghagyjuk azt, amit le kellet volna metszeni. Azért, kedves olvasó, mert ez nem a mi feladatunk, mi ezt nem tudjuk jól csinálni, bárhogy is próbálkozunk, egyedül Isten képes formálni, tisztítgatni minket:
„… aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” Jn 15,5
Nélküle SEMMIT. Könnyhullatás árán kellett nekem is rájönnöm, hogy Nélküle nem tudok igazán szeretni, Nélküle nem tudok megbocsátani, tovább lépni, Nélküle nem tudom örömmel, boldogan nevelni a gyermekemet, Nélküle nem vagyok jó házastárs, jó barát vagy szerethető gyermek, Nélküle semmi vagyok. Egy száraz ág, amit összegyűjtenek és elégetnek. Vele, Általa, Őbenne értékes, gyümölcsöző, szeretetet adó és szerethető, megbocsátó, élettel teli és vidám lehetek. Mert Ő erre hívja az embert. A kérdés egyszerű: Te Nélküle vagy Vele akarsz élni? Száraz ág akarsz lenni, vagy zsenge, gyümölcsöt termő?
Balázs Krisztina
