Jézus Krisztus Jerikóban megnyitotta egy születésétől fogva vak ember szemét. A meggyógyultat a zsinagógában kifaggatták és kiközösítették, mert nem volt hajlandó Jézust bűnösnek nevezni amiatt, hogy csodát tett szombaton. A szülei is kihátráltak a konfliktusból mondván, már nagykorú és elmondja maga, mi történt. Megkérdezték tőle, hogy mit mond arról az emberről, aki ezt tette vele. Ő pedig ezt felelte: „Nem tudom, hogy bűnös-e vagy sem, de azt tudom, hogy egykor vak voltam, most pedig látok. Megnyitotta a szememet.” Milyen bizonytalan bizonyságtétel! A Jézussal való következő találkozása azonban erős bizonyosságot hozott:
„Hiszel te az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.” (Jn 9,35–38).
Bő tíz évvel ezelőtt hallottam egy lelkipásztortól egy hitetlen emberről szóló történetet, aki szándéka ellenére egy szabadtéri evangelizáción találta magát. Azonban annyira elutasította az Istent, hogy az igehirdető szavait sem akarta hallani. Befogta a fülét és hátat fordított a színpadnak. Egy légy leszállt az orrára, és kénytelen volt egyik kezével azt elhajtani. Ekkor ezt a mondatot hallotta: Akinek van füle a hallásra, hallja meg, higgye el és üdvözöljön. Ebben a pillanatban Isten megnyitotta fülét, lelkét és elméjét az Ő szavára. Csodával határos módon ez a hitetlen ember még aznap felismerte, hogy személyesen az Emberfia az, aki beszélni akar hozzá.
Még emlékszem, amikor megtértem, minden irányból az Úr szavát hallottam. Mindenben ott volt az Isten. Tavaszi sétákban, éjszakai tanulásokban, bensőséges beszélgetésekben, fájdalmakban, örömökben, magányban és társaságban. Tudtam, éreztem, láttam, hogy Ő az, Aki velem beszél.
Mostanában csak fel-felsejlik a jelenléte. Keresnem kell, figyelnem, csüngenem minden szaván, hogy a templompadban észrevegyem. Lelassulnom, befordulnom, hogy az igeolvasás közben újra érezzem, velem beszél, hozzám szól, engem szólít. Elmélkedések közben is sokszor csak azt emlegetem merengve, nosztalgiázva, milyen jó volt, amikor személyesen az én életemben is a csapból is az Isten igéje folyt. Milyen jó volt régen otthon, még aktív KRISZ-esként, minden alkalmon jelen lenni, szolgálni és valamit mindig hazavinni. Mennyi változás történt azóta valamennyiünk életében! A legtöbben már nem ott vagyunk, ahol anno megszólított az Isten. Ő velünk költözött az új helyekre, az új kihívásokba, de mégis, mi néha elvesztettük útközben. Őt is meg magunkat is.
Mi változunk, ő ugyanaz marad. Mindig ugyanaz, aki hátulról utolér, csöndesen megérint, belesuttog a lelkünkbe vagy felráz a mélyalvásból. Elénk áll és azt mondja: Én vagyok, aki veled beszélek. Én, az Emberfia. Az Alfa és az Omega, a világ világossága, a kezdet és a vég, az első és az utolsó. Én a Vagyok vagyok, aki soha nem változik, aki jelen van, akkor is, ha lesed minden szavamat, és akkor is, ha befogod a füled. Én itt vagyok. Te hol vagy?
Keresztyén Eszter
