Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! (János 12,27b-28)
– Nem bírom elviselni. Nem gondoltam át előre, hogy mennyire nehéz lesz, és most kiderült, hogy túl nagy a kereszt, és én túl gyenge vagyok. Mindenható Istenem, ki akarok szállni. Engedd meg, hogy kiszálljak.
– Ez nem rólad szól.
– Ments meg! Nem látod, hogy mennyire szenvedek? Nem segít a hegyi beszéd, hogy ezt most mi miért csináljuk, nem bírom tovább! Nem nézheted tétlenül a kínlódásomat. Akkor csalódnom kéne Benned.
– Ez nem rólad szól.
– Istenem! Hát nem szeretsz engem? Ilyen könnyen lemondasz rólam? Hagyod, hogy leírhatatlanul szenvedjek, és nem lépsz közbe?
– Ez nem rólad szól.
– Nem is értem már mit akarsz, Uram. És nem értem, hogy miért pont én. Nem látom a terved, nem látok már semmit, csak a fájdalmat érzem. Ments meg ettől az órától, Istenem! Legyen vége! Nem jó emberre bíztad. Én nem. Talán valaki más. Én nem..
– Ez nem rólad szól. Azért vagy ott, hogy nyilvánvalóvá váljanak rajtad az Én cselekedeteim. Az Én dicsőségem. Akkor is, ha érted, hogy miért épp Te, és akkor is, ha nem. Akkor is, ha korrektnek tartod, és akkor is ha nem. Akkor is, ha képesnek érzed magad rá, és akkor is, ha nem. Akkor még inkább. Mert ez nem rólad szól. Az egész nem rólad szól. Dicsőítsd az én nevemet, és nem rendül meg a lelked többé. Értük vagy ott. Az én dicsőségemre. Ámen.
Sárközi Andrea