Drága Uram!

A szívem még sose volt tele ennyi hálával és félelemmel egyszerre. Megajándékoztál egy apró lélekkel, és megbíztál a nevelésével, habár ezt a bizalmat kiérdemelni soha sem fogom. A szívem a másodperc töredéke alatt telik meg hálával Feléd, amikor rá mosolygok, ő pedig ragyogó szemekkel visszamosolyog rám. A szeretetünk összetalálkozik, és a kötelék közöttünk napról napra erősebb lesz. Köszönöm, hogy ezt a csodát kegyelmedből megélhetem. A szemének a csillogásában, a bőrének az illatában és a csengő kacajában érzem, hogy a szereteted felém határtalan.

Uram, bocsásd meg, hogy ennek ellenére én mégis hitetlen vagyok, és elönt a félelem, ha a jövőre gondolok. Egy apró lélek felől tartozom felelősséggel. Feladatom, hogy őt szeretetben neveljem, rávezessem: élete a Te terved része, és segítsem felfedezni világunk megannyi csodáját.  De ha erre gondolok, a félelem súlya bezárja a szívemet, az eszemmel nézek körül a világban – így pedig csodák helyett csak veszélyt látok.

Látom a szabadság veszélyét, amely lépten-nyomon hívogat, és talán sosem volt még annyira édes, mint ma. Azt is látom, hogy minden apró tettünknek súlya van, és a felelőtlenségünk eredménye, hogy a természetet, amelyet értünk alkottál meg, mi lassan tönkre tettük. Imádkozom, hogy ez a megtört föld tudja még szolgálni a következő nemzedékeinket.

Úgy érzem, sürget az idő, hogy elfogadjuk a kegyelmedet. Épp ezért arra kérlek, Uram, hogy ez az apró lélek még gyermekkorban ismerje meg a Te szent nevedet. Tapasztalja meg csodáidat, és érezze meg mélységes szeretetedet. Ruházd fel őt bölcsességgel, hogy meg tudja különböztetni a Te utadat a világétól. Adj neki hitet, hogy megtapasztalja az áldásaidat. Erőt, hogy kitartson a nehezebb időkben. Segíts nekem, hogy jó példával járjak előtte, és csendesítsd le a szívemben a félelem hangját, hogy a békesség lelkével tekintsek a jövőbe.

Ebben a zavarodott világban az egyetlen biztos pont Te vagy, Istenem. Kérlek, áraszd ránk továbbra is kegyelmedet és szeretetedet!

Jézus Krisztus nevében kérlek, hallgasd meg imámat.

Ámen.

Böszörményi-Bálint Eszter

1 Hozzászólás

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .