Szerző

Szanyi György

Szerző

Ne paráználkodj! 2Móz 20, 14 Valamikori fiatalságom hajnalán, a nagy szerelmek idején, amikor azt hittem, hogy a fiatalság örökké tart és ezzel együtt az első szerelem is, érdekes felfogás élt bennem magáról a szexről. Egy önmagam igazolására kiötlött logikai játéknak köszönhettem ezt a nézetet: Isten az embernek jót akar – ha jót akar, akkor a legjobbakat akarja megadni neki, s minden jóval elhalmozni. A szex pedig jó, akkor biztos nem tiltja, hiszen a jótól minek tiltana engem, minket. Ma viszont már két dolog biztos számomra:

Engem bánt a bájos idill a szentesti ünnepben. Bántanak az aranyos angyalkák, a tiszta, szagmentes pásztorok, pihe-puhának tűnő jászolágy. Engem bánt ennek az egésznek a bája. Bánt, mert amit a Biblia ír az nem idilli, nem bájos, s igazán van benne minden, csak szentesti hangulat nincs.

Született már a kegyelemről igazán érzelmes, egyszerű és személyes vers, írtak róla több tízezer oldalt az okosok és a művészek, próbálták zenébe, szoborba önteni – a kegyelem mégis titok egészen mai napig. Szerintem azért, mert ez az egyetlen oka Istennek, hogy foglalkozzon velünk. Ennek sose fogunk a végére járni – olyan, mint egy feneketlen kút, egy tengerszem, ami csak ontja és ontja a friss vizet. Ezért jelentett óriási megújulást a reformáció számára az, hogy visszatalált az egyedül kegyelemből fakadó üdvösség gondolatához. A reformáció ünnepe alkalmával három elkoptathatatlan reformátori igazságról szeretnénk beszélni nektek. A három igazság kibontására egy-egy lelkipásztort kértünk meg, akiknek különösen nagy…

elmaradtam ezzel az írással, már tegnap kész kellett volna legyen, de nem lett… hiába raktároztam el a fejemben, jó mélyen, hogy pénteken kész kell legyen, nem lett… az az igazság, hogy eszembe sem jutott. ma egy megbeszélésen ugrott be, s azóta nem tudom kiverni a fejemből, hogy számítanak rám. azt mondtam, hogy írok valami személyeset a Lélekről… de akármennyire is erőltetem magamat, egyetlen egy szó kavarog bennem LELKETLENÜL. igen, lelketlenül.