Szerző

Dénes-Zsukovszky Elemér

Szerző

Boldogmondás előtt „Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.” (Máté 5,1) Alig néhány nap telt el az új esztendőből én mégis úgy érzem, hogy kifutok az időből. Ugyanezt éreztem az elmúlt év nagy ünnepei előtt is: épp, amikor egy kicsit nagyobb csendre, nyugalomra volna szükség, hogy töltekezzem, akkor van a legnagyobb hajtás. Aki közelebbről ismer az jól tudja, hogy annak idején az egyetemen a vizsgák előtt mindig szerettem jól felkészülni, hogy amikor kérdeznek akkor tudjak jól megfelelni. Miért? Mert a jó érdemjegyhez jól kell teljesíteni. Így van ez az életben is: ahhoz, hogy lelkészként…

„A karmesternek: Fúvós hangszerre.” (Zsolt 5,1) Dávid király egy tavaszi pirkadatkor fölkel, elővesz egy húros hangszert és énekelve imádkozik, énekelve szólítja meg az Istent. Jeruzsálemben ekkor a háztetők már nem szürke árnyékban pihennek, hanem a nap friss és cirógató sugarai hívogatnak az életre. Izráel királya – az olykor váltakozó hangulatú ember – most keresi az alkalmat, hogy ezt a napot is Istennel kezdje… Sajnos jómagam nem vagyok zeneileg képzett, de az Isten megadta azt a lehetőséget, hogy találkozzak olyan tálentumokkal, akik a zene rendszerében, ebben a csodálatos rendben, érzik és tudják, hogy van egy karmester, akinek gondja van a rendre.…

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” János 14,6. Kedves Olvasó! Micsoda páratlan lehetőség rejlik abban, hogy egészen pici gyermekként megtanulhatunk írni és olvasni. A betűk világa, szabályos egymásutánisága képes új világokat és távlatokat megnyitni előttünk, vagy akár magával ragad, és ki tud zökkenteni egy szürke, poros szobából a legszebb tájakra. Persze ennek fordítottjára is képes az ember, amikor önmaga ragad tollat, és elkezd írva mesélni. Milyen egyszerű: néhány girbegurba hurok, ékezetes vonalak, vesszős pihenők és az élet nagy dolgai ott vannak egy megöregedett, kissé megsárgult és fáradt illatú lapon. Nekem is ilyen Bibliám van. Szakadt, megfáradt kötés,…

„Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” János 13, 7. Végre elérkezett ez a pillanat is, ami gócként már közel három éve itt van a torkomban és most kiírhatom magamból. Igaz keveset publikálok, de titkon játszom a szavakkal és keresem az értelmüket. Kíváncsi vagyok, egy-egy szónak mi a mélysége, magassága, szélessége, hosszúsága. Lelkipásztorként talán nem is baj, ha az ember ilyen csendes hobbit művel, ami valamiféleképpen „munkája” „megélhetése”, no meg persze a szolgálatainak szerves része. 2017. július 1-én megkaptam a várva várt diplomát, ami nagyon sok emberi fáradsággal, szorgalommal, izgulással és olykor…

„Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától? Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” Márk 16, 3b-4 A kalapács elhallgatott, a tömeg szétoszlott, a papok megnyugodtak, Pilátus elvégezte feladatát, a harminc ezüstnek senki sem tudja sorsát, a nárduskenet illata elmúlt, a tanítványok ki tudja merre, csak egy megtért százados hangja hallatszik, s az asszonyok mindig feláldozó cselekedete és tenni akarása. S végül maradt a nagy földi pecsét, az igen nagy kő.

„…Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt…” Lukács 24,5b-6a Néhány héttel ezelőtt nekem is volt alkalmam felkeresni azt a bizonyos sírt.  Sőt, végigjárni azokat az útvonalakat, melyeket Jézus és tanítványai is végigjártak. Furcsa érzés volt. Átgondolva az újszövetségi történeteket és Jézusnak egy-két tanítását, melyek akkor a fülembe csengtek, nem tudtam világosan megfogalmazni magamnak, hogyan is gondolta Ő ezt az egészet. A fejemben valami szédítő kavarodás volt, és ezt kérdeztem: „Jézus, te forradalmár voltál?”. S ma ezeket a sorokat írva, mindezeket végiggondolva, kijelentem: „Jézus, te forradalmár voltál!”.