Egy csésze forró tea, csend, és ez a könyv – így kezdődött néhány éve életem egyik legmeghatározóbb önismereti utazása. Nem sejtettem akkor még, hogy egy könyv ennyire pontosan tud majd szavakat adni olyan érzésekhez és működésekhez, amelyek addig csak bennem léteztek, kimondatlanul. Oldalról oldalra egyre ismerősebbé váltak a történetek, a leírások, és lassan összeállt a kép: sok minden, amit erősségnek hittem, valójában túlélési stratégia volt. Ez az olvasás nemcsak megértést hozott, hanem irányt is – afelé, hogy lehet másképp élni, kevesebb teherrel, nagyobb szabadságban.
Ajánlom mindazoknak:
- akiknek gyerekként túl hamar kellett megerősödniük, mert ezt várta el tőlük a környezetük;
- akik nem élhették meg igazán a gyerekkort, mert túl korán felnőtt szerepbe kerültek, és már egészen kicsi koruktól másokért hoztak áldozatokat;
- akiknek a mindennapjait állandó problémamegoldás és felelősségvállalás tölti ki, mert magukra veszik mások terheit;
- akik számára mindig mindenki más fontosabb volt, mint saját maguk;
- akik nehezen kérnek segítséget, mert úgy érzik, mindent egyedül kell megoldaniuk;
- akik nem tudják elengedni az irányítást, a pihenést, és a tökéletességre törekvés hajtja őket;
- akik akkor is tovább mennek, amikor már kimerültek, és közben észrevétlenül felélik saját erejüket.
Ha magadra ismertél, ez a könyv neked szól.
A parentifikáció azt a jelenséget írja le, amikor a családi szerepek felborulnak, és a gyermek olyan felelősségeket vesz át, amelyek nem felelnek meg az életkorának. Ilyenkor a gyermek „kis felnőtté” válik, akinek kimondatlan feladata a család érzelmi vagy gyakorlati egyensúlyának fenntartása. A gyerekkor ilyenkor fokozatosan háttérbe szorul – és ez a veszteség felnőttkorban is hatással van az önértékelésre, a kapcsolatainkra és a belső biztonságérzetünkre.
A parentifikáció gyakran végigkíséri az egész felnőttkort, és szinte körbenövi a személyiséget. Aki gyerekként ebben a szerepben élt, felnőttként is továbbviszi a korán megtanult működést: fokozott felelősséget érez a környezete iránt, mindent magára vállal, nehezen mond nemet, miközben saját szükségletei háttérbe szorulnak. Nem ritka, hogy olyan hivatást választ, ahol a segítő, gondoskodó attitűdjét kamatoztathatja.
Sok parentifikált felnőtt keresztényként is úgy él, mintha mindent neki kellene hordoznia: mások terheit, a család békéjét, a „jó ember” szerepét. Közben azonban Jézus arra hív, hogy a terheinket ne egyedül cipeljük, hanem vigyük hozzá, mert Ő megnyugvást ígér a megfáradtaknak. A keresztény élet nem állandó önfeláldozó kimerülés, hanem tehermegosztás Istennel.
A parentifikáció gyakran összekapcsolódik azzal a belső hiedelemmel is, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha hasznosak vagyunk. Az evangélium ezzel szemben azt üzeni: akkor is szeretettek vagyunk, amikor nem teljesítünk. Ez a kegyelem felszabadító erejű, de igazán csak akkor tud mélyen megérkezni a szívünkbe, ha felismerjük és megértjük a múltból hozott működéseinket. Amíg nem látunk rá ezekre a mintákra, könnyen összekeverjük az önfeladást a szeretettel, a kimerülést a hűséggel, a túlterheltséget az értékességgel.
Éppen ezért jó szívvel ajánlom Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyvét mindazoknak, akik szeretnének ránézni a múltból hozott működéseikre, megérteni azok gyökereit, és bátran elindulni az önismeret útján. Ez a könyv nem ad gyors válaszokat, de segít kérdezni és megérteni azokat a terheket, amelyeket túl sokáig cipeltünk egyedül.
Böszörményi-Bálint Eszter
