„Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3,23-29)
„Énekelned kell az istentiszteleten!”, „Kötelező ott lenned vasárnap az Úr házában!”, „Ne merj kihagyni egy napot sem a Biblia olvasásában!”, „Vegyél fel valami templomba való ruhát, mikor istentiszteletre mégy!”, „Naponta legalább kétszer imádkozz, saját szavaiddal, az öt pontos felosztás szerint!”, „Nem szabad alkoholt innod!”, „Dobj sok pénzt a perselybe, ha hálás vagy valamiért!”…
Úgy gondolom, az ilyen és hasonló mondatok legtöbbünk számára ismerősek, és talán még bővíteni, folytatni is tudnánk a felsorolást. Olykor nekünk mondják ezeket, máskor mi szegezzük másoknak. Mindegyikből süt az elvárás: ezt meg kell tenned! Pedig mennyire másképpen hangzanak ugyanezek a mondatok, ha nézőpontot váltunk: „Dicsőítheted a hangoddal is azt, akitől a hangodat kaptad.”, „Találkozhatsz mennyei Atyáddal, aki szeret.”, „Vedd elő az Igét és hagyd, hogy megerősítsen az Úr!”, „Ha a lelked már ünneplőben van, miért ne vennél fel ünneplő ruhát is az istentiszteletre?”, „Leborulhatsz és kiöntheted a szíved a Királyok Királya előtt.”, „Szabad nem innod.”, „Soha sem fogsz tudni annyit adni, amennyit Jézustól kaptál.”. Ezekben a mondatokban nincs kényszer, nem kell megfelelned – szabadon döntesz, hogy megteszed, amit megteszel, mert örömöt és hitet találsz benne.
A fenti igeszakaszban tetten érhető az elvárások és szabad, önkéntes cselekedetek, a törvény és az evangélium kettőssége, a kell és a szabad különbsége. A jó hír, hogy vagy olyan értékes és egyedi teremtménye Istennek, hogy foglalkozni akar veled, a hiteddel, és szeretne eljuttatni arra, hogy minél kevesebb kell, minél kevesebb kényszer és megfelelni akarás, és minél több szabad legyen az életedben, hited gyakorlásában. Ehhez pedig három dolgot ajándékoz neked: egy nevelőt, ami elvezet a célig, Krisztust, mint végcélt és egy csodálatos örökséget.
A törvény, mint nevelő olyan szolgálatot tehet nekünk, hogy tükröt tart elénk, mely felmutatja számunkra Isten igazságát. Ezzel együtt megláthatjuk benne saját igazságtalanságunkat is. Megfékez, mert sokszor a büntetéstől való félelem kell ahhoz, hogy valamit ne kövessen el az ember. Végül ösztönöz arra, hogy egyre komolyabban vegyem a kijelentett Igét, az életem hozzá szabjam, ne pedig az Igét az életemhez.
A Törvény nevelőnk Krisztusig. Csak Krisztusig vihet, tovább egy tapodtat sem. Szükségszerű, hogy összetörje az énünket, szembesítsen saját bűneinkkel és ráébresszen tehetetlen állapotunkra, hogy így lássuk meg: Jézus a törvény végcélja, aki betöltötte a törvényt. Mi szeretünk néha hősködni a tízparancsolattal, mikor azt mondjuk, hogy betartjuk minden pontját, emiatt nem érhet vád minket. A valóság viszont az, hogy egyetlen parancsolatot sem tudunk betartani. S mikor felismerjük, hogy nem tudunk sem másoknak, sem magunknak, sem pedig Istennek megfelelni, akkor a törvény Jézushoz kényszerít oda.
Az igazi nevelés célja minden esetben az, hogy szabadságra neveljen. A gyermeket azért korlátozzuk, hogy biztonságos közegben tanuljon meg szárnyalni és így kibontakozhasson. A nevelő tulajdonképpen azért fáradozik, hogy a gyermek felnövekedésekor feleslegessé tegye magát. Ha eljutottál Krisztusig, külső törvény belsővé vált. Akkor már nem kötelességet teljesítesz, hanem szeretetkapcsolatban élsz. Ha a törvény megítél, odaszorít a kegyelem trónusához, ahol bűnbocsánatot kérsz és kapsz, akkor érted meg a felszabadító igazságot, amit Pál apostol a római levélben így ír le: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm 8,1). Ott véget érnek a vádak és a korlátozások. Nem azért, mert te tökéletes lennél, hanem azért, mert Jézus szeret és meghalt érted, magára vette az átkot és a halált, amire a törvény téged ítélt.
Végül egy különleges örökséget is kapsz Krisztusban: nem csődtömeg, egy rakás szerencsétlenség leszel többé, hanem szeretett gyermek, aki mellé nevelőt adtak, hogy az hazavezesse. Számodra már lezárult a törvény korszaka, véget érhet a számonkérés és az önsanyargatás, mert Jézus már minden törvénynek eleget tett. Élhetsz így! Nem kell, de szabad hozzá tartoznod.
Jézus téged is a számonkéréstől a szeretetig, a kelltől a szabadig, a törvénytől az evangéliumig vezet. Éld meg azt a szabadságot, hogy bűnöddel szembesülve, attól összetörve, majd pedig kegyelmet kapva, felállva elmondhatod: Isten gyermeke vagyok.
Szabad így nézned magadra.
Laskoti Zoltán
