Isten mindannyiunkba beleszőtte az Ő fényét, amikor megalkotott bennünket. És ez a fény, olyan szabadon áramlik belőlünk, amíg még kicsik vagyunk, de aztán idővel engedjük a megannyi külső negatív hatásnak – amely éri a lelkünket –, hogy elvegyen ebből a fényből. Sőt, később talán ezért sem találjuk a helyünket az életben, mert megengedjük magunknak, hogy elcsüggedjünk. És a csüggedés nem méltó Istenhez. Mert Isten a minden reménység Istene. A bizakodásé, a csodáké, a lehetetleneké és az ezekért mondott imáké. De ezért a hozzáállásért minden nap meg kell küzdenünk főként akkor, amikor lelkileg különösen megterhelő, emberpróbáló időszakokat élünk át. Ha könnyű…

Istennel járni. Miért kell ez neked? Szokás? Hagyomány? Kötelesség? Félelem a haláltól? Külső elvárás? Akik döntöttek már Krisztus mellett, valószínűleg mind megkapták már ezeket a kérdéseket. És joggal. Egy kereső embernek mindig felfoghatatlan az, amit mi hiszünk, vallunk vagy épp csinálunk, de ez talán olykor-olykor jól is jön. Pont azért lehet jó, mert elgondolkodtat azon, hogy személy szerint mi hogyan is állunk ezekkel a kérdésekkel. Én például ezeket a kérdéseket hallva elkezdtem gondolkodni azon, hogy mikor és hogyan tértem meg. Fura lehet, de nem tudtam rá a választ. Evangelizáción? A konfirmációmkor? Egy konfirmandus táborban? Gimiben? Netalán a teológián? Nagyon sok…

Mióta bezárkózott a világ, az interneten egyre több keresztyén tartalommal lehet találkozni, és talán az igény is nagyobb most ezekre. Én is szeretek belehallgatni rég nem látott lelkészek istentiszteleteibe, és bevallom, ilyenkor leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy hallhatok-e valami megnyugtatót, ami kifejezetten erre a furcsa mostani helyzetre vonatkozik. Amikor tudjuk, hogy sokan súlyosan megbetegszenek. Sokan nem élik túl ezt a betegséget. Bizonyára olyanok is, akik és akikért imádkoznak. Mit lehet ilyenkor mondani az imádságról? Hogyan imádkozzunk ebben az aggasztó, nehéz helyzetben? Illésné Kovács Gyöngy története egy kicsit választ ad erre a kérdésemre: „Talán a legelső, de ma is az egyik…

Az emberi logika úgy tartja: ha egy problémának több megoldása van, az a jobb, amelyik leghamarabb vagy a legegyszerűbben vezet eredményhez. Ez az egyik oka annak, hogy nem értjük Isten útjait. Neki semmibe se kerülne egy csettintéssel eltüntetni a bajokat. Hiszen végül úgyis megold mindent. Őt azonban nem a feladat érdekli elsősorban, hanem a kapcsolódások. Vele, egymással, önmagunkkal. Fehér Beatrix is egyike azoknak, akihez sok kapcsolaton keresztül jutott el a szabadulás: „Két évvel ezelőtt nagyon lebetegedtem. Két hétig feküdtem otthon lázasan, nagy fájdalmak között, az utolsó napokban már járni sem bírtam. Csak a körzeti orvoshoz mentem el, ő a gyomromra…

Amint elkezdem görgetni a Facebookot, azonnal rám talál legalább egy motivációs idézet arról, hogy változzak meg, a változás jó és szükségszerű. Millió próbálkozás után kénytelen voltam belátni, hogy kifordulni önmagamból egyszerűen képtelen vagyok, és talán igaz a mondás, hogy: ,,kutyából nem lesz szalonna”. Beláttam, hogy a világosságom és az árnyékaim kéz a kézben velem együtt járnak. Akkor kaptam újra reménysugarat, amikor meghallottam, hogy Isten nem a változásra, hanem a megújulásra invitál úgy, hogy az Ő világosságában önmagam lehetek. Ebben az elhívásban pedig sokkal inkább tudtam bízni, és nem pedig egy lehetetlen küldetésnek láttam. A böjt szerintem a leghatékonyabb eszköz arra,…

Most, a vírus idején nem tudom azt mondani, hogy különös veszteségként élem meg, hogy zárva vannak a mozik, a színházak vagy éppen a kedvenc kávézóm. Sokkal nehezebben viselem azt, hogy nem tartózkodhatok egy légtérben több barátommal, hogy nem ölelhetek meg embereket, hogy üdvözlésnél hidegen és tartózkodóan állok meg, mert nem akarom, hogy a felnőtt ismerősöm kislányának a legcsekélyebb esélye is legyen arra, hogy megfertőződjön. Ezt az elszigeteltséget nehéz leginkább megélnem. Egy kedves barátnőmet, Bám Maját kértem meg, hogy meséljen arról, hogyan élik meg ezt az elszigeteltséget együtt gyülekezetével Royal Oakban, Michigan államban: „A minap azon gondolkodtam, naponta hány emberrel érintkeztem…

„Megtörténhet velem is…” Azt hiszem, mindannyiunkban mélyen vannak félelmetes gondolatok nehéz terhekről, próbatételekről, melyekről azt gondoljuk, hogy ha megkapnánk úti csomagként erre az életre, abba beleszakadnánk, beletörnénk. S ezzel párhuzamosan időről időre fel-felbukkannak előttünk azok arcai, akik bizony nem egy könnyű életúton lépdelnek, hanem nap mint nap olyan nagyságú próbákkal kell szembenézniük, melyeknek még a gondolata is remegéssel tölthet el bennünket. S mindezt kibírják. Pedig nem tűnnek erősebbnek, nagyobbnak, mint mi… mégis hatalmas erő lakik bennük. Ők a példái annak, hogy az ember Istennel mindennel meg tud birkózni, mindent túl tud élni. Ők azok, akiknek a tekintetéből erőt kaphatunk mi…

Sajnos előfordul, hogy úgy érezzük, az Isten nem hall minket. Nem válaszol, hiába ostromoljuk imáinkkal. Hiába akarunk teljes szívből valamit, mégsem érkezik a segítség. És ilyenkor valóban nehéz hinni. De Isten nem felejtkezik meg rólunk, ahogy kedves barátnőm, Hajdu Editke bizonyságtételéből is olvashatjuk. „Egy kicsinek nevezhető településen, ahol nem minden nap bővül az ifisek létszáma, az ifivezető – jelen esetben én – örül annak a meglévő 4-5 főnyi kis csapatnak, akik már hónapok óta oszlopos tagjai a közösségünknek. Hosszú időn keresztül bízva a „kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután” ígéretben, mindig reméltem, hogy eljön a sokra bizatás ideje és megnövekszik…

„Ha vége lesz ennek az egésznek, egy jobb világra ébredünk majd”  – sokaktól hallom vagy olvasom mostanában ezt a mondatot. „Csak ki kell várni” –  folytatják ilyenkor, s nekem akaratlanul is a Harry Potter és az azkabani fogoly egyik kultikus jelenete jut eszembe. Amikor Harry a dementorok százainak kereszttüzében keresztapja fölé hajolva várja, hogy megjelenjen az óriási, erős patrónus és megmentse őket. És nagyon várja, hogy megjelenjen végre, mert tudja, sőt biztos benne, hogy a megmentés meg fog történni. Aztán hirtelen rádöbben, hogy azt a patrónust neki magának kell előhívnia. Örülök annak, hogy nagyon sokan körülöttem tényleg igyekeznek a lehető…

Akik ismernek, tudják, hogy én sokszor dacolok az Istennel. Sokszor számon kérem Őt, megkérdőjelezem, és az is előfordult már, hogy kételkedtem a tervének tökéletességében. A baráti közösségemnek köszönhetem, hogy tudhatom, van járhatóbb út is. Nigriny-Demeter Adriennt kértem meg, hogy ossza meg velünk egy olyan élményét, amikor különösképpen érezte Isten jelenlétét az életében. „Azt hiszem, nekem mindig nagy bajom volt az elégedetlenség. Mert bármit is kaptam, bármit értem el, azért mindig volt valami más, amit szerettem volna. És amikor nem sikerült teherbe esnem évekig, azt kifejezetten nehéz volt elfogadni. Egy idő után, amikor egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lehet gyermekünk,…

Ann Voskamp egy olyan író, akinek Ezernyi ajándék című könyvében leírt bizonyságot tevő szavai máig hatással vannak rám. A könyv címe pedig annak az ezer dolognak a listájára utal, melyet a szerző egyik barátnője ösztönzésére kezdett el írni, miután Istenbe vetett hite ellenére sok kétséggel, elégedetlenséggel, önkárhoztatással, múltbéli feldolgozatlan veszteséggel küzdött – mint ahogyan sokan közülünk. Az író ebből az életből keresett szabadulást, amikor elhatározta, hogy minden nap listát fog vezetni mindarról, ami jó, tiszta, gyönyörűséges és nemes, a legapróbb dologról is, amiért hálát érez az életében.  Annyira mélyen beszél a háláról és akkora jelentőséget tulajdonít neki, mint ahogyan még…

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27) A békességről írunk egy olyan helyzet kellős közepén, ami több millió ember napjainak a forgatókönyvét írta és írja át. Felrúgta minden tervünket és kimozdított a kényelmes napi rutinokból. A jelenleg kialakult helyzet nem csupán az otthonmaradás és a kézfertőtlenítés fontosságáról szól. Inkább arról, hogy hogyan őrizzük meg nyugalmunkat, miközben minden egyes inger, amit a környezetünkből, a tévéből vagy épp a facebookról ér minket, a félelmet fokozza bennünk. Ez az időszak arra fog megtanítani,…