Nemrég olvastam egyik régi munkatársam, barátom cikkét arról, hogy milyen tudományosan alátámasztott tények alapján lehetünk minél jobbak az ágyban. Mondanom sem kell, előkelő helyen szerepelt a felsorolásban, hogy akik elegendő mennyiségű pozitív visszajelzéssel látják el a partnerüket, és ezáltal nagyban hozzájárulnak a magabiztos testképükhöz, azok nagyobb valószínűséggel számíthatnak jó szexre a kapcsolatukban.
Ez több szinten is egy nagyon fontos tény. Egyrészt, mert abban a társadalmi közegben, ahol inkább a “teher alatt nő a pálma” és “a kritikából lehet csak igazán épülni” bölcsességek még mindig sokkal hangosabbak, mint bármi más, nem lehet elégszer hangsúlyozni a pozitív visszajelzések fontosságát. Ahhoz, hogy a dolgaink jól menjenek, jól kell érezni magunkat a bőrünkben. Enélkül sem erőnk, sem kedvünk a további lépések megtételéhez, és hiába áradnak felénk a jószándékú építő kritikák százai, nagyjából annyit tudunk növekedni általuk, mint a sziklás talajba esett búzamag.
Másrészről nagyon jól rávilágít arra is, hogy ahelyett, hogy folyamatosan saját magunk körül forognánk, végre felelősséget kellene vállalnunk mások önbizalmáért is! Nem azt mondja, hogy építsd ki az önbizalmad, és akkor jó lesz a szex, hanem azt: adj pozitív visszajelzéseket a másik számára, ami által az ő önbizalma épül, s ha ezt te is megkapod viszonzásként, akkor szinte nyert ügyetek van.
Az a helyzet, hogy az, hogy a szex valóban jó legyen, nem csupán a szexuális aktus közepette fontos. Az aktusban már jó, ha két egészséges, magabiztos felnőtt teste olvad össze, ennek a kiépítése pedig már sokkal korábban elkezdődik.
Valahol, valamikor elfelejtettünk bókolni.
Azoknak, akik az építő kritika maximális erejében hisznek az üres bókolás helyett, abban valóban igazuk van, hogy kritizálni azt nagyon tudunk, a bókjaink pedig tényleg mérhetetlenül üresek. A pozitív visszajelzés korántsem azt jelenti, hogy mondvacsinált frázisként odavágsz a másiknak egy-két átgondolatlan „kedvességet”. „Szép a nyakláncod”, „nagyon kedves vagy” és társaik… Vagy ami a félreértett pedagógiai elméletekkel egyre jobban bekúszik a fiatal szülők eszközei közé: dicsérni vég és alap nélkül, kiolvasott mondatok alapján mindenféle helyzetben. Pedig ahhoz, hogy egy visszajelzés valóban betaláljon, ahhoz irtózatosan sok figyelem szükséges. Ahhoz olyasmit kell észrevenni, és a megfelelő szavakkal visszajelezni, ami a másik velejéig hatol.
Hát ezért felejtettük el a bókolás tudományát. Mert ez sokkal nehezebb. Alázatot, intelligenciát, figyelmet, kommunikációt igényel. Olyan fogalmak ezek, amikben egy ideje már nem állunk a helyzet magaslatán. Korábbi cikkemben már írtam arról a kutatásról, amiben elmondták, hogy igazából mennyit is figyelünk egymásra, és mennyit inkább a képernyőnkre. Az újabb félreértett filozófiákból következően összekevertük az önbizalmat az önhittséggel, ezért az alázat utolsó magját is kiöltük magunkból, mondván, hogy az nem divatos. A média csúcsidőben sugárzott agymenéseinek hála az intelligencia létjogosultságára is keresztet vethetünk. S hogy a rövid csetek, a gyors szex és a közös tévézés világában mennyire is beszélhetünk egyáltalán emberek közötti értékes kommunikációról, arról inkább most ne is beszéljünk…
A jó hír az, hogy ez nem egy elkerülhetetlen predestináció. Ezen lehet változtatni. Állj ki a sorból! Te légy része inkább egy olyan forradalomnak, akik még a tisztaságban, a kedvességben, a szépség etikai értelemben vett erényeiben hisznek!
Kezdjük mondjuk ott, hogy:
- Hagyjuk abba a fejünk homokba dugását azzal kapcsolatban, hogy: „én nem úgy értettem, nem bántásnak szántam”, és tanuljunk meg tisztelettel beszélni egy nőről/férfiról, és a szépségeket kihangsúlyozni rajta, nem pedig kukacoskodni apróságokon.
- Egy poénért sosem éri meg. Sosem! Akkor sem, ha Ő jó fej, és érti a viccet. Valószínűleg teljesen igazad van, tényleg érti és tényleg jó fej. Mert számára is csak egy évtized múlva fog kiderülni, hogy milyen sérüléseket okoztál a humorizálásoddal.
- Mielőtt egy kritikát bárki felé megfogalmazol, mindig gondold át, hogy téged azzal milyen szándék vezérel. Ha tényleg javítani, jobbá tenni, segíteni szeretnél, akkor egészen biztosan tudsz majd úgy fogalmazni, hogy az valóban az épülésére váljon. Ha ez nem így van, akkor légy elég erős és gerinces szembenézni a saját rosszindulatoddal, és inkább nem kimondani a káros szavakat.
- Tanulj meg bókolni! Az, hogy néha megjegyzed, hogy jó a szoknyája, az nem igényel különösebb kreativitást. Néha egy kicsit gondolkodj el azon, hogy miért szereted azt a lányt/fiút, vagy miért az a másik az egyik legjobb barátod, vagy épp ehhez a most megismerthez mi vonzotta oda a tekintetedet, s amit válaszként magadnak megfogalmaztál, azt leszel szíves elmondani neki is.
- Fókuszálj a külsőségeken kívül az igazán lényeges dolgokra is, és kérlek ne vedd természetesnek, és ne menj el szó nélkül amellett, ha valakinek a gerinctelen divat világában tényleg jelleme van! Dicsérd a tiszta, jó szívet, a nemes szándékot, az őszinteséget!
- Ha bizonytalannak, törékenynek, sérülékenynek érzed magad, akkor mindig jusson eszedbe, hogy panaszkodás helyett Jézus is már inkább egy örökérvényű példát helyezett a szívünkre: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…” Avagy a változást mindig neked kell elkezdeni.
Végezetül higgy egy jobb, szebb, szeretettel telibb világban, és hidd el, hogy ez a nagy változás mindig a kis közösségekben kezdődik! És hidd el, hogy neked ebben nagyon nagy szereped van! Sajnos, ha semmit sem teszel a jobbá tételéért, akkor is…
Sárközi Andrea
(A borítókép Reisz Gábor Rossz versek c. filmjéből vett idézet)